130 éves hangok

Bell és társai 1884. november 17-én egy fénysugár segítségével sikeresen rögzítették a barométer szó hangfelvételét egy üveglemezre. Most újra hallhatjuk.

130 éves hangok

Az 1880-as évek elején Alexander Graham Bell, Chichester Bell és Charles Sumner Tainter azzal a céllal fogtak össze, és alapították meg a Volta Laboratóriumot, hogy megoldják a hang felvételének problémáját. 1884. november 17-én egy fénysugár segítségével sikeresen rögzítették a „barométer” szót egy üveglemezre. A lemez és kétszáz egyéb kísérleti felvétel később a Smithsonian Intézetbe került megőrzésre, ahol ‒ néhány kivételtől eltekintve ‒ soha többet nem játszották le ezeket.

A Smithsonian gyűjteményében találhatóak meg a valaha létezett legkorábbi hanganyagok, összesen körülbelül négyszáz darab, ebből kétszáz származik a Volta Laboratóriumból. A fonográf 1877-es feltalálását követően intenzív fejlesztői verseny alakult ki a feltaláló Thomas Edison, Emile Berliner és Bell között. A hangfelvételeket és a kísérleteket leíró dokumentumokat a feltalálók maguk ajánlották fel az Intézetnek, hogy így is biztosítsák helyüket a történelemben. A lemezek a legkülönfélébb anyagokból készültek a gumitól elkezdve, az üvegen át a rézig, ahogy a feltalálók kísérletezgettek, hogy melyik verzió lesz a legalkalmasabb a célra.

2011-ben az Amerikai Történelmi Múzeum, a Kongresszusi Könyvtár és a Kaliforniában működő Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium kutatói úgy határoztak, hogy megpróbálják ezeket a hanganyagokat újra előcsalni a több mint száz éves felvételekből. A lemezek meglehetősen rossz állapotban voltak, így fizikai lejátszásuk szóba sem jöhetett további károsításuk nélkül. Végül egy, a Berkeley tudósai által 2002–2004 között kifejlesztett technológia segítségével nagyfelbontású digitális térképet készítettek a lemezekről, a karcolásokat és egyéb hibákat pedig szoftveresen javították ki. Végül a tű mozgását imitáló programmal képesek voltak előhívni a felvételek hangjait. Egyelőre hat Volta-lemezt digitalizáltak ilyen módon.

A felvételek közül a következők letölthetők és meghallgathatók: Barométer, Lenni vagy nem lenni (Hamlet-részlet), Mary kicsi báránya, 11. nap.

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward