Aki szenvedett már IKEA-bútorok összerakásával, bizonyára gondolt arra, hogy mennyire jó lenne, ha egy robotra bízhatná a munkát. Ezt szerencsére a robotfejlesztők is így gondolják, a svéd bútorgyártó lapra szerelt termékei ugyanis kiváló terepet jelentenek annak felmérésére, hogy hol tart a technológia. Az első, és egyben az egyik legnehezebb lépés olyan rendszerek megalkotása, amelyek képesek csavarokat vagy facsapokat beleilleszteni a megfelelő lyukakba, de ahogy a mellékelt videón látszik, mára már ennél jóval bonyolultabb műveletekre, vagyis a facsapokkal ellátott elemek összeillesztésére is képesek a robotok.
Bár egy bonyolultabb ágyat még nem bíznánk rájuk, ezzel a STEFAN típusú székkel simán megbirkóznak a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetemen fejlesztett robotkarok. A művelethez egyáltalán nincs szükség emberi segítségre, a rendszer szenzorok és 3D kamerák révén magától hajtja végre a lépéseket, és mintegy 20 perc alatt végez a szereléssel. Ami még érdekesebb, a robotkarokat átlagos, kereskedelmi forgalomban kapható elemekből rakták össze, amelyeket már ma is sorozat gyártanak. Ez pedig egy rendkívül fontos lépés a hasonló rendszerek általános elterjedése felé.
Az összeszerelés maga úgy zajlik, hogy a két kar kamerái rendszeresen fotókat készítenek a darabok helyzetéről, ami segít a karoknak azok megragadásában. A rendszert előre beprogramozták a szék összerakására, vagyis egyelőre a szakértők nem bonyolították gépi tanulással a dolgokat. Ugyanakkor a karok csak az egyes lépések kívánt végeredményét ismerik, és a köztes mozdulatokat szabadon hajtják végre. A beléjük épített szenzorok pedig közben biztosítják, hogy a bútordarabok kellő erővel meg legyenek fogva, de ne törjenek össze. Idővel a szakértők egy mesterséges intelligenciát is be akarnak vonni a procedúrába, amelynek már összerakási utasításokra sem lesz szüksége, hanem maga találhatja ki, hogy milyen sorrendben érdemes belevágni a szerelésbe.
Ami azonban a jelent illeti, ahogy már említettük, önmagában a facsapok sikeres lyukakba helyezése is rendkívül fontos eredménynek számít, ami még mindig nagyon komoly feladatot jelent robotikai szakértőknek. Érdekes, hogy mondjuk az MIT IKEABotjával ellentétben a szingapúri robotkarok nem elsősorban az egyes elemek geometriája, vagyis vizuális bemeneti jelek alapján illesztik a csapokat a lyukakba, hanem taktilis visszacsatolással, vagyis spirálisan köröznek a csappal a lyuk körül, és érintéssel érzékelik, hogy sikerült-e beletalálni a lyukba, és a facsap elég mélyre ment-e. Ami tehát egy egészen újfajta megoldást jelent a problémára.
A robotikus rendszer a tervek szerint más bútorok összerakására is alkalmas lesz, és egyéb feladatokat is végre fog tudni hajtani. A STEFAN-szék összerakása jelenleg összesen 20 percet vesz igénybe, amiből 11 perc a mozdulatok megtervezésével telik, 9 pedig a tényleges szereléssel. Az összerakott szék ugyanakkor még nem teljesen használható a folyamat révén, a csavarozást ugyanis egyelőre nem végzik el a robotkarok. De kezdetnek tényleg nem rossz az eredmény.
