Shop menü

PHIL SPENCER SZERINT NEM KIZÁRT, HOGY XBOX TARTALOM ÉRKEZIK MAJD QUEST 2-RE

A leggyorsabban növekvő médiummá vált a VR.
Török Roland
Török Roland
Phil Spencer szerint nem kizárt, hogy Xbox tartalom érkezik majd Quest 2-re

A Microsoft évek óta nyitott, sőt aktív résztvevője a mixed reality megoldásoknak, ám az Xbox nagyfőnök, Phil Spencer mindig óvatosan közelíti meg a kérdést. Valahol érthető a félelme a drága kiegészítők iránt, hiszen az erőltetett és rosszul kihasznált Kinect évekre semmisítette meg a teljes Xbox divíziót, amit szép lassan tudott csak helyreállítani, ám úgy tűnik, hogy ő is egyre nyitottabbá válik a VR kérdésében.

A Kinda Funny podcast 81. adásában vendégként volt meghívva, ahol egy kicsit beszélt a VR-ról is. Szerinte a legjobb megoldás ami jelenleg kapható, az nem más, mint a Quest 2. Tetszik neki benne, hogy vezeték nélkül és könnyen használható, nem szükséges semmi hozzá, így egy konzolhoz sem kell csatlakoztatni, magától működik.

Tehát amikor egy ilyen közösségre gondol, akkor az xCloud és az Xbox Live-ban lévő lehetőségeket látja maga előtt és azt, milyen tartalmakat tudhatnának elhozni az ilyen eszközökre.

Phil Spencernek ráadásul lenne is lehetősége tartalmat hozni a VR szemüvegekre, hiszen az Xbox Games Studios csapatainak nagy része már készített VR élményt korábban, így bőven van tapasztalat házon belül is. Az Xbox nagyfőnöknek muszáj lesz gondolkoznia az Xbox VR élmények bevezetésén, hiszen várhatóan jövőre érkezik a következő generációs PSVR is és mára már biztossá vált, hogy a virtuális valóság a leggyorsabban növekvő médium. Lehetséges, hogy a Halo VR modder alkalmazása már egy lépés Spencer részéről a VR támogatás felé.

Phil Spencer nem véletlenül emelte ki az Oculus önálló szemüvegét. Bár biztos eladási számok nem ismertek, de hasonlóan teljesíthet a piacon, mint az ugyanakkor megjelenő Xbox Series konzolok. A PWC tanulmánya szerint  az Oculus Quest 2 megjelenése hatalmas lökést adott a VR piacnak, ami így évről-évre 30%-os bevételnövekedést produkál. Ez 2019-hez képest közel kétmilliárd dollár növekedést jelent.

Legutóbb a Netflix döntött úgy, hogy beszáll a videojáték és a VR iparba, a mozgolódás pedig náluk is egyre nagyobb, hiszen Mike Verdut, a Facebook VR tartalmakért felelős vezetőt sikerült magukhoz csábítaniuk. A választásuk pedig egyáltalán nem véletlen, hiszen Verdu korábban a Zyngánál, Atarinál és az Electronic Artsnál is dolgozott, vagyis egyaránt ért a videojátékokhoz és a virtuális valósághoz is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére