Wolfenstein: Youngblood – Párosban Párizsban

Ha el tudjuk fogadni, hogy egy nyomott áron kínált spin-offról van szó, Jessie és Zofia nagy kalandja szerezhet nekünk pár kellemes órát.

Wolfenstein: Youngblood – Párosban Párizsban

60 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
60
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Nővérek, ha összefognak

Hollandia német megszállását követően a nyomorban élő Oversteegen család tagjaiban egy percig sem merült fel, hogy az új rend legalább látszólag lelkes híveiként javítsanak sanyarú körülményeiken. Inkább minden erejükkel azon voltak, hogy a maguk szerény lehetőségeihez mérve enyhítsék a nácik által okozott károkat, egyben felvegyék a kilátástalan harcot a harmadik birodalom hadigépezetével. Ebben az elválaszthatatlan nővérek, Freddie és Truus jártak élen. Kezdetben barátnőjükkel, Hannie Schafttal együtt szórólapok terjesztésével vették ki részüket a küzdelemből, viszont hamar kiderült, hogy zsenge koruk ellenére ennél jóval többre képesek. Amellett, hogy segítettek az üldözötteknek biztonságba jutni, szabotázsakciókkal kockáztatták az életüket, és kihasználva, hogy a járőrök ártalmatlan-naiv fruskáknak tartották őket, rafináltabbnál rafináltabb módszerekkel küldték a másvilágra célpontjaikat.  

Leghatékonyabb trükkjük az volt, hogy biciklizgetve váratlanul tüzet nyitottak a likvidálni kívánt illetőre, és ha úgy hozta a sors, megkapó bájukat is bevetették az ügyért. Egy csábos mosoly, kétértelmű célzások, és áldozatuk már úton is volt a Haarlem közelében fekvő erdő felé, ahol a remélt kellemes légyott helyett a biztos vég várta. Sajnos azonban a trió sorsa távolról sem alakult tündérmesébe illően. A testvérek ugyan túlélték a háborút, és 2018-ban, illetve 2016-ban bekövetkezett halálukig nemzeti ikonoknak kijáró tiszteletben részesültek, de egyrészt a véres tettei miatt bűntudattól gyötört Freddie nem tudott alkalmazkodni a békéhez. Meg volt róla győződve, hogy a vész elmúltával már senki sem veszi komolyan. Másrészt egyikük sem tudta feledni, hogy a csak „vörös hajú lányként” emlegetett Schaftot a háború végnapjaiban illegális újságok szállítása közben elkapták. Sorsa borítékolható volt: bár kezdetben nem tudták azonosítani, fogvatartói végül mégis rájöttek, hogy ki került a karmaik közé, és 1945. április 17-én, tizennyolc nappal hazája felszabadítása előtt kivégezték.

Galéria megnyitása

Azt, hogy a Bethesda illetékesei hallottak-e róluk, nem tudni. Ám az biztos, hogy az apjuk nyomdokaiba lépő Blazkowicz ikrek hozzájuk hasonlóan nem rettennek meg az előttük álló kihívásoktól.

Azok a nyolcvanas évek

Kalandjaink 1980-ban veszik kezdetüket. Annak dacára, hogy B. J. évekkel korábban elérte élete fő célját, és pokolra küldte Hitlert, a diktátor felkoncolása messze nem jelentett akkora csapást a követőinek, mint remélte. Európa tekintélyes hányada még rabigában senyved. Ezért a rezsim propagandistái által Terror Billy-ként emlegetett kemény legény több-kevesebb rendszerességgel átmegy a kontinensre, hogy finoman tudassa az érintettekkel, hogy sosem lesz tőle nyugtuk. De egy párizsi kiruccanása során hirtelen nyoma vész.

Felcseperedett és kiváló kiképzést kapó lányainak, Jessie-nek és Zofiának több sem kell: elhatározzák, hogy kiderítik, hogy mi történt az ellenállás hősével, illetve megspórolnak némi zsoldot a német hadügyminisztériumnak. Magukra öltik tehát a Grace és a néhai Norman lányának, Abby-nek a tehetségét dicsérő, fizikai képességeiket felerősítő hi-tech páncéljaikat, aztán egy tábornok léghajójának eltérítése után nekilátnak, hogy egyesítsék a Blazkowicz-famíliát. Hamar kisül, hogy apjuk egy titokzatos kísérlet részleteit próbálta feltárni. Feladatuk ezután adott. A szövetségesük, Juju vezette felkelősejt opcionális támogatásán túl be kell törniük három, szigorúan őrzött erődítménybe, hogy az ott digitálisan tárolt adatbázisok feltörésével eljuthassanak a rejtélyes laborba.

Galéria megnyitása

Azt csinálok amit én akarok

 Magyarul búcsút inthetünk a kötött misszióstruktúrának: ízlés szerinti sorrendben teljesíthetjük a műfajhoz mérve változatos küldetéseket, és akár ki is hagyhatunk egyet-kettőt.

Lehúzás vagy sem?A neten barangolva könnyen az a benyomásunk támadhat, hogy a játék egy, az élményt hidegvérrel meggyilkoló, majd áldozata sírján kéjes élvezettel dzsiggelő mikrotranzakció-rendszerrel szipolyozza ki a felhasználókat. Ez azonban tényszerűen nem igaz. Ezüsttallérokat nem vásárolhatunk, és a valódi pénzért beszerezhető aranytömbökért kizárólag kozmetikai tárgyakat vehetünk.

Persze ezzel magunk alatt vágjuk a fát, mivel a Youngblood kőkeményen a tapasztalati pontok gyűjtögetésével megnyitható képzettségekre, képességekre és automatikus sebzésnövekedésre épít. A kínálat zavarba ejtően bő. Láthatatlanná válhatunk és orgyilkos-fortélyokkal nálunk jóval termetesebb gyilkológépeket is egyetlen csapással leteríthetünk. Vagy éppen a mészárlás rohamozó angyalaként taposhatjuk ki a gazfickók belét és még a lányok közötti szoros köteléknek is szerep jut a programban. Ennek lényege, hogy ha szerettünk csupán pár lépésre áll tőlünk, akkor kisebb-nagyobb, lassan újratöltődő bónuszokat adhatunk neki, és ha véletlenül súlyos sebet kap, másodpercek alatt talpra állíthatjuk. Vagyis abszolút megéri vállt vállnak vetve felőrölni az elpusztításunkra törekvőket.

Emellett természetesen az életpontjainkat vagy a páncélszintünket is növelhetjük, és még megannyi praktikával, például keseríthetjük meg a gazemberek többnyire igen kurta életét. Már-már magától értetődően a magunkhoz szólított gyilokszerszámok is fejleszthetőek. Sőt, miután a gyenge pontokat érő lövések sem feltétlen végzik ki a célszemélyt, és egy magasabb szintű kommandós a fogaival kapja el a golyót, félig-meddig kötelező is megbütykölnünk a készségeinket. Parádés, gépkarabélyokból, pisztolyokból, illetve energiapuskákhoz, vagy tűzbomba-vetőkhöz hasonló, retrofuturisztikus arzenálunk minden igényt kielégít, és a kiegészítők listája is lenyűgöző. Hangtompító, falakon átlátó távcső, vagy épp megnövelt tárkapacitás: egyedül rajtunk áll, hogy milyen, a legyőzöttektől elvehető és a pályán elszórva fellelhető birodalmi ezüsttallérokból megvásárolható bővítményekkel szereljük fel kedvenceink. Néhány, alapból elérhető kunsztot leszámítva a családi buzdítások is pénzbe kerülnek: megéri hát gyűjtögetni.

Galéria megnyitása

Vigyázz, mögötted!

Opcióink így közel korlátlanok, ám cserébe a valamit valamiért ősi elvéhez igazodva a jeles nácivadász megmentése távolról sem fáklyásmenet. A fények városában hemzsegnek a katonák és a legkülönfélébb mechanikus rémségek, ráadásul az egyes negyedek parancsnokai az első lövésre riadót fújnak. Ergo a legpitibb csetepaté is háborús ütközetté fajulhat. Továbbá dolgunk még az is nehezíti, hogy egy nagy vitákat kiváltó, viszont meglátásom szerint remek ötletnek hála, a brigantik java „puha” vagy „kemény” pajzzsal óvja a testi épségét. Előbbieket tömör fehér téglalapok az utóbbiakat pedig belül üres-áttetsző négyzetek jelképezik, és ha nem akarunk vért izzadni, olyan fegyverrel kell lőnünk kiszemeltjeinket, melynek jelölése megegyezik az övékével. Azaz nem tehetjük meg, hogy unos-untalan egyetlen, favorizált darabbal osztjuk az áldást: állandóan résen kell lennünk, és reagálnunk kell a környezetünkre.

Szöszmötölni-pepecselniA készítők a modern trendeknek megfelelően több aprósággal is igyekeztek növelni a játék szavatosságát – finoman fogalmazva is változó sikerrel. Az Abby-nél elvállalható, általában egy adott ellenféltípus minél gyakoribb meggyilkolására építő kihívások nem igazán frappánsak, de jó pénzt hoznak a konyhára és megkönnyítik a fejlődésünk. Az éles helyzetben kapott mini-feladatokon viszont lehetetlen nem röhögni: egy-két gombnyomást igénylő, unalmas-sablonos álküldetések.

Ahogy az ennyiből is könnyedén kikövetkeztethető, akciófilmbe illő hentorgiákat élhetünk át. Ha kihoznánk magunkból a lelkünk mélyén élő nindzsát, megdöbbentően hatékonyan érvényesülhetünk fejszével-vascsővel felszerelkezve és hajítókéseket dobálva, de idővel okvetlenül eljön a nyílt konfrontáció ideje. Páratlan élmény, ahogy a kezünk ügyében lévő mordályt tíz-tizenöt másodpercenként cserélgetve ide-oda ugrálunk, és egyik megszálló a másik után hanyatlik a porba, vagy robban cafatokra. Nyitánynak egy közvetlen közelről leadott shotgun-találattal nyugdíjazzuk az itteni kiskirályt, és két leghűbb cinkosát is cafatokra szaggatjuk. Majd egy szemvillanással később, autóroncsok és betonakadályok között akrobatikázva egy villámgyors géppisztolysorozattal szitává lyuggatunk egy szanitécet, hogy esélye se legyen gyógyítani. Társunk sem tétlenkedik: egy jókor eldobott gránáttal még azelőtt elintéz egy lángszórós vadállatot, hogy a közelünkbe érne és zárótűzzel feltartja a ránk törő hordát. Ez a kis előny nekünk pont elég ahhoz, hogy hű pisztolyunkkal telepumpáljunk ólommal egy lézerágyú felé iszkoló rohamosztagost, és mi üljünk be a löveg mögé. Ezután egyesével dezintegráljuk a megmaradtakat, és hogy ne legyen baj, egy biztató rikkantással istápoljuk a testvérünk.

Galéria megnyitása

Nincs két egyforma csetepaté – pláne, mert a játék úgy válogatja össze a más-más harcmodorra esküvő sátánfattyakat, hogy ne engedhessük meg magunknak az eszetlen ámokfutás luxusát. Komótosan cammogó, minket légvédelmi ütegnek is beillő tömegpusztító rettenettel köszöntő behemótok fognak össze fürgeségre esküvő mesterlövészekkel, vagy ide-oda cikázó robotokkal. Gigászi gépebek köpnek ránk tüzet, miközben technikusokra és rakétákat szóró drónokra is figyelnünk kell, a lakóház méretű mechákról nem is beszélve.

Árnyoldalak

Az alapkoncepcióra és az ütközetekre tehát nem panaszkodhatunk. Ám ahogy sajnos arra egy-két óra után kénytelenek vagyunk rájönni, nem véletlen, hogy a kiadó anyagi kérdéseket illetően nem épp mértéktartásukról ismert döntéshozói sem kértek teljes árat a programért. A legfőbb gond, hogy míg Párizs kiszipolyozói meglepően ravaszak, addig társunk hatékonysága rosszabb pillanataiban pariban áll egy tank volánjához ültetett, ecetben pácolt heringével. A gépi asszisztenciával csatába indulókra váró gyötrelmek érzékletes leírásához szükséges szavakon még agyalnak az MTA lingvisztikai kutatócsoportjának specialistái, mivel sajnos nyelvünk jelenlegi formájában képtelen precízen visszaadni a vállalkozókra leső kínokat. Az, hogy az idézőjelet abszolút megérdemlő „mesterséges intelligencia” tízből kilencszer hagy kiszenvedni, ha nem jelezzük külön, hogy kéne egy kis segítség, felháborító. Mint ahogy arra sincsenek nyomdafestéket tűrő kifejezések, mikor partnerünk egy jó leshelytől, esetleg fedezéktől két méterre áll neki lövöldözni. A csúcs viszont az, mikor semmit sem csinál, csak áll, és a rá záporozó, ólommérgezést okozó mennyiségű lövedék sem tudja kizökkenteni sztoikus nyugalmából. Némi öröm az ürömben, hogy egy baráttal drasztikusan javul az élmény – vagyis legfőbb baj nem egy univerzális, kivédhetetlen nyűg.

Galéria megnyitása
Esetleg egy kicsit még hátrálhatnál.

Azonban vitathatatlan, hogy ez a hiányosság sokaknál már önmagában is elég ahhoz, hogy alaposan megfontolják a vásárlást. Pláne, mert az atmoszféra a közelébe sem ér a The New Order-ének, vagy a The New Colossus-énak. Pontosabban fogalmazva az olyan, begyűjthető extrák, mint a birodalom martalócainak féltve őrzött VHS-filmjei, vagy kazettái néha mosolyt csalnak az arcunkra. De utána rögtön azon kesergünk, hogy az ilyen szellemes bónuszok mit sem érnek, ha a történet, illetve a karakterek kategóriájuk viccnek erős, komolyan meg nyilván nem gondolt képviselői közé tartoznak. Az, hogy a főhősnők a korai kilencvenes évek leghitványabb FPS-einek hagyományait idézve lényegében személyiség nélküli fekete lyukak, irtózatosan nagy, kihagyott ziccer, mivel egy kólásüveghez hamarabb fogunk érzelmileg kötődni, mint hozzájuk. Ez fokozottan igaz az ellenállás tagjaira. A szürke-fakó sablonfigurákat sajnos nem kizárólag rájuk jellemző vonásokkal, hanem azzal próbálták meg egyedivé tenni, hogy komikusan eltúlzott akcentussal adják elő kéréseiket. Megkockáztatom: hűséges szárnysegédünk, Abby kivételével megjegyezhetetlenek, és minimális túlzással élve egy műanyag nejlonzacskó karizmatikusabb, mint bármelyikük.

Galéria megnyitása

Hasonlóképpen, idézhető, vagy legalább üdítően ötletes párbeszédekben is fölösleges reménykednünk, a kiszámítható mederben csordogáló sztori kidolgozására pedig esélyesen három kávészünetet is el kellett pazarolnia az ezzel megbízott gyakornoknak. Döbbenetes, hogy a fősodorhoz képest mekkora a visszaesés ezen a területen, és sajnos a kicsi, hamar kiismerhető pályákon sem érződik, hogy a készítők különösebben szaggatták volna az istrángot. Nyoma sincs az Arkane Studios védjegyévé váló, rafinált alternatív útvonalakkal megfűszerezett szakaszoknak, sem annak, hogy a francia fővárosban járunk. Egy tizenkettő-egy tucat, lepukkant nagyváros aszfaltját szennyezhetjük be a pribékek kiontott beleivel.  

Végül pár, iszonytatóan abszurd hülyeség is borzolja a kedélyeket. Az, hogy az alkotást még akkor sem állíthatjuk meg, ha egy gépi társsal osztjuk az áldást, alsó hangon megmagyarázhatatlan marhaság. Ám a közelében sincs a mentési pont szisztéma egy szebb-jobb világban büntetőjogi következményeket felvető anomáliáihoz képest. Az, hogy manuálisan nem tárolhatjuk el az állásunk, és ha fűbe harapunk, kezdhetjük előröl az aktuális küldetést, vagy egy főellenség csépelését, inkább bosszantó, mintsem zavaró, mert a legtöbb misszió rövidke.

Egységben az erőA Wolfenstein: Youngblood egyik központi tematikája a családi kötelék, így nem túl meglepő, hogy ennek számos jelét látni a játékban. A legfontosabb esélyesen a közös élet: a csak együttes erővel kinyitható ládákból magunkhoz vehető folytatási lehetőségek akkor fogynak el, ha a duó egyik tagja itt készül hagyni ezt az árnyékvilágot. Ameddig akárcsak egy is van, nincs gond, ám ha valaki úgy hal meg, hogy már nincs tartalék, akkor nincs mese: előröl kell kezdeni az adott pályát. Szintén ide tartozik, hogy ha a játék Deluxe kiadását vettük meg, akkor úgy is végigvihetjük a játékot egy szerettünkkel, hogy ő nem ruházott be egy kópiába.

Ellenben az, hogy nem az eredeti állapot töltődik vissza, csupán egyszerűen feltámadunk, és az aktuális arzenálunkkal futhatunk újra neki a megoldandó feladatnak, könnyen az egekbe repítheti a vérnyomásunk. Hiszen egy-egy húzósabbnak ígérkező kihívás előtt esélyesen lőszerrel megpakolva és maximális folytatási lehetőséggel kezdünk neki a nácik halomra gyilkolásának. Ezért roppant frusztráló, hogy ha jobb létre szenderülünk, akkor megfogyatkozott készletekkel szerencsétlenkedhetünk.

Végkövetkeztetések

Így mindent összevetve, a Wolfenstein: Youngblood egy kellemes, de a méltán népszerű széria teljes értékű részeihez fel nem érő, pillesúlyú budget-lövölde. Azaz ha a sorozat korábbi részeiből kiindulva elvárjuk, hogy két horogkeresztes halálbrigád múlt időbe tevése közben parádés dialógusok, vagy egy hallatlanul igényes történet szegezzen minket a székünkhöz, keserűen csalódni fogunk. Amennyiben viszont nem akarunk többet egy gyors-pörgős adrenalinfröccsnél ne is keresgéljünk tovább. Az Arkane és a Machine Games kollaborációjának gyümölcse garantáltan felpezsdíti egy kicsit a máskülönben tikkasztóan-agyrohasztóan jellegtelen és unalmas uborkaszezont. Ám kalandjaink során nem árt észben tartanunk, hogy egy nyomott áron kínált spin-off címet nyüstölünk.

 

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Összefoglalás

Wolfenstein: Youngblood – Párosban Párizsban

Wolfenstein: Youngblood – Párosban Párizsban

Wolfenstein: Youngblood – Párosban Párizsban
Szerzői értékelés
60
%
A Wolfenstein-franchise spin-offja.
A harc élvezetes és sok a fejlesztési lehetőség.
Rettenetes a története, sztoriról alig beszélhetünk, társunk mesterséges intelligenciája néha rettenetesen idióta és változatos apróságok keserítik meg az életünk.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap