A Windows 7-tel kapcsolatban már rengeteg pletyka és információ látott napvilágot az elmúlt hetekben: nem is olyan régen például arról szóltak a hírek, hogy a szoftver RTM (Release To Manufacture – Gyártásra Kiadott) változata még július 13-án elkészül, ám úgy tűnik, hogy ezúttal kissé eltévedtek a források. A Microsoft a tegnapi nap folyamán jelentette be, hogy a Windows 7 esetében egy újabb, igen jelentős mérföldkőhöz értek, ugyanis végre elkészült a szoftver RTM verziója, amelyet a partnerek napokon belül meg is kaphatnak.
A rengeteg teszten átesett szoftver a hivatalos Windows blogon olvasható bejegyzés alapján most már megfelel a vállalat által támasztott követelményeknek, így gond nélkül megkezdődhet a szoftver szállítása a különböző nagy partnerekhez, akiknek így bőségesen lesz idejük felkészülni a Windows 7 eredetileg tervezett, október 22-én esedékes globális startjára. Az RTM minősítéssel ellátott kiadás egyébként a 7600-as verziószámot viseli. A szoftver elsőként az OEM vállalatok számára érhető el, majd rá két napra a független hardver- és szoftvergyártók is megkapják azt. A Technet és MSDN tagok számára augusztus 6-án érkezik a Win 7 RTM változata. Augusztus 7-től kedzve a mennyiségi licencek is elérhetővé válnak (csak SA tagoknak), míg a Microsoft Partner Program résztvevői augusztus 16-ától kezdve érhetik el a szoftver angol változatát. Szeptember 1-től kezdve azok is elérhetik a mennyiségi licencet, akik nem tagjai a Software Assurance programnak. A nagyközönség számára október 22-étől válik elérhetővé a Microsoft új operációsrendszere.A Windows 7 RTM verziójával egy időben az üzleti felhasználók számára készített Windows Server 2008 R2 operációsrendszer is elérte az RTM fázist, így ezt a programot is hamarosan megkaphatják az OEM partnerek. A Windows Server 2008 R2 esetében szeptember 14-ei megjelenés várható.
A hivatalos Windows blogon a Microsoft egyik munkatársa köszönetet mondott mindazoknak a  felhasználóknak, akik részt vettek a Windows 7 tesztelésében és hozzájárultak a szoftver tökéletesítéséhez a hibalisták elküldésével. Érdekesség, hogy a Windows 7 RC változatának letöltői közül több, mint 10 millióan vettek részt a Customer Experience Improvement Programban.