A Xiaomi a közelmúltban mutatta be a legfrissebb felsőkategóriás eszközeit, most pedig a vállalat fogta ezeket, és bemutatta, hogy ideális körülmények között mire képes a Mi 11 a Wi-Fi-s adatátvitel tekintetében az iPhone 12 Pro ellen. És nem meglepő módon eléggé fölényes győzelmet arat a Xiaomi mobilja.

A vállalat komplett videót készített arról, ahogy összemérte a Xiaomi Mi 11 és az iPhone 12 Pro Max okostelefonokat a WLAN kihasználása szempontjából. És a központi egységet is egy újdonság jelentette, a Mi Router AX6000, aminek az érkezéséről éppen a napokban számolhattunk be. Az Apple és a Xiaomi mobiljai között jelentős eltérés rajzolódik ki a maximális sávszélesség szempontjából. Azt persze rögtön az elején leszögezhetjük, hogy általános használatban az eltérésekből a felhasználók valószínűleg semmit nem érzékeltek volna.

Egy stadionban mérte le a Xiaomi, hogy a Mi 11 és az iPhone 12 Pro Max mire képes egymás ellen, és három „meccset” játszottak egymás ellen a készülékek. Első körben a Xiaomi 53 méterre helyezte el a Mi Router AX6000-től a készülékeket. Ebben az esetben a csúcs-iPhone -58 dB mellett 415 Mbps-os letöltési sebességet produkált, amire a Mi 11 -55 dB-lel és 774 Mbps sávszélességgel válaszolt.

A Mi 11 még 114 méterről is hozta a -55 dB-es értéket, ami 659 Mbps-mal társult, az iPhone viszont már „csak” -63 dB-t és 358 Mbps-ot produkált. A végső megmérettetés 161 méterről történt, és ebben az esetben az iPhone 12 Pro Max 241 Mbps-ra volt képes -68 dB mellett, míg a Mi 11 511 Mbps-ot ért el -61 dB jelerősség kíséretében.

A tesztelés során lényegében teljesen akadálymentesen mehetett a kommunikáció, de így is elképesztő, hogy mekkora távokat képesek már ezek a telefonok áthidalni ideális esetben a Wi-Fi kapcsolattal. Az nem derült ki a tesztből, hogy eredetileg mekkora sávszélességet érhettek volna el a mobilok, pedig a kapott értékek mellett érdekes lett volna, hogy milyen átviteli sebesség jelentette volna a plafont. A Mi Router AX6000 esetében a tempóban szinte nincsenek korlátok.

A Xiaomi Mi 11 előnye nagy valószínűséggel leginkább abból ered, hogy már megkapta a Snapdragon X60 hálózati modemet, ami az 5G támogatás mellett arról is gondoskodik, hogy bevetésre kerülhessen a FastConnect 6900 kapcsolati alrendszer. Ez a megoldás biztosítja a Wi-Fi 6E szupportot, ami már a szimpla Wi-Fi 6 protokollon túlmutatva lehetőséget nyújt a 6 GHz-es sáv kihasználására is. Itt lehetőség van olyan fejlett adatátvitelre, ami a 6 GHz-es és az 5 GHz-es tartományok szimultán meglovagolását is lehetővé teszi, így az elméleti maximális tempó eléri a 3,6 Gbps-ot.

Ugyancsak a Qualcomm FastConnect 6900-nek köszönhető, hogy a Bluetooth 5.2 támogatásnak sincs már híján a Xiaomi Mi 11, és ezt kihasználva is remek lehetőségeket tud nyújtani, például magasabb hangminőségről képes gondoskodni.

A Xiaomi egyébként a Mi 11-et még nem egy abszolút csúcsragadozónak tervezte, és azért ezt helyenként lehet is érezni a specifikációt böngészve. De friss információ az is, hogy már lehet tudni, mikor kerül bevetésre a Mi 11 Pro, ami egyebek mellett például kamerában biztosan erősíteni fog. Elvileg valamikor februárban lehet számítani ennek a gépezetnek a debütálására.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zseko
zseko
2021. jan. 6. 11:40
#1

IPHONE-OT ???

szupportot...

jézus...

Vissza az oldal tetejére