Vonósugár a fürdőkádban

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatói egy vízfelület manipulálása révén, speciális hullámok segítségével hoztak létre vonósugarat.

Vonósugár a fürdőkádban

A tudományos-fantasztikus művek gyakran felbukkanó technológiai vívmánya a vonósugár. Ezt általában valamiféle koncentrált gravitációs nyalábként írják le, amelynek segítségével például űrhajókat lehet vontatni. Az utóbbi években hallhattunk a vonósugár tényleges megvalósítására tett kísérletekről is, ezek egyebek mellett fénynyalábok, illetve akusztikus hullámok segítségével igyekeznek a levegőben mozgatni az objektumokat. Az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatói azonban nemrégiben egy újfajta koncepcióval álltak elő: egy vízfelület manipulálása révén hoztak létre vonósugarat.

Ehhez úgynevezett kváziálló Faraday-hullámokat hoztak létre a víz felszínén. Ahogy a mellékelt felvételen is látszik, különböző jellegű hullámok révén gyakorlatilag bármilyen irányba lehetséges áramoltatni az objektumokat, tehát a kísérletekben használt pingponglabdákat egyaránt lehet a hullámkeltő rendszer felé, azzal ellentétes irányba, vagy oldalra is irányítani. Ehhez csak a hullámok méretén, frekvenciáján, illetve a hullámkeltő alakján kell változtatni.

A kísérletek során kiderült, hogy különböző alakú hullámkeltőkkel létrehozott hullámok apró áramlatokat keltenek a felszínen, amelyek némelyike a hullámok haladási irányával ellentétes irányba megy. A vonósugár tehát mindössze a létrejövő áramlatok egyike, ezen kívül kifelé mutató áramlatok, és örvények is létrejöhetnek.

A szakértők szerint a metódus egyebek mellett olajfoltok kordában tartásánál és feltakarításánál lehet hasznos, hiszen megfelelő hullámok révén egy helyen lehet tartani a kiömlött anyagot, minimalizálva a környezeti károkat. A hasonló kísérletek révén ráadásul végre sikerülhet megérteni a kiszámíthatatlan partmenti áramlatok viselkedését is, amelyek a vízi balesetek jelentős részéért felelősek.

A hullámok kísérletileg bemutatott viselkedése annyira komplex, hogy matematikailag egyelőre még nem sikerült leírni. Rengetegféle erőhatás együttese alakítja ki az áramlatokat, amelyek között lehetnek eddig számításba sem vett faktorok is. „A legnagyobb rejtélyek egyikéről van szó, holott egy fürdőkádban is reprodukálható a jelenség” – mondja a kutatás vezetője, Horst Punzmann.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward