Vive Focus Plus: A jobb kezelés lesz az erénye

A HTC lecserélte a régi kontrollert, és így sokkal jobb élményt biztosíthat majd a hordozható VR eszköz.

Vive Focus Plus: A jobb kezelés lesz az erénye

A HTC friss mobillal nem állt elő az MWC-n, más hálózati eszközzel viszont igen, és a Vive termékcsaládon belül is készült újdonsággal. A cég bemutatta a Focus Plus konstrukciót. Ez a megoldás lényegében válasznak tekinthető az Oculus Questre, ami egyebek mellett jobb mozgáskövetést ígérve érkezett az év elején.

A Vive Focus még 2017-ben jelent meg, és a fejlesztők úgy látták, hogy itt az ideje egy kisebb vérfrissítésnek, ennek eredményeként született meg a Vive Focus Plus, ami igazából a VR eszközt érintően túl nagy változáson nem ment keresztül. A Plus jelzővel illetett konfigurációnál az jelenti a legnagyobb előrelépést, hogy a HTC lecserélte a vezérlésre szolgáló korábbi eszközt, sokkal fejlettebb megoldásokkal állt elő ezen a fronton. Ez pedig állítólag annyival jobb felhasználói élményt fog eredményezni a virtuális valóságban, hogy az a korábbinál több vásárló számára teheti érdekessé a terméket.

A tajvaniak eredetileg egy szimpla, három tengelyen szabad mozgáskövetést lehetővé tevő eszközzel karöltve küldték bevetésre a Vive Focust, ami mindenféle külső forrástól függetlenül képes volt a virtuális valóság élményét nyújtani. Ez a készülék a VR tartalmak kezeléséhez szükséges minden hardvert magában foglal. És eleinte ez elegendő is volt ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet, mostanra viszont elment felette az idő, így kellett valami, amivel újra a fókuszba kerül. Ezért alkotta meg a HTC az új vezérlőt, mely jobb élményt biztosíthat a korábbinál. A friss kontroller már 6DoF támogatást nyújt, tehát hat tengelyen képes folyamatos mozgáskövetést biztosítani. Ennek köszönhetően jelentős előrelépés lesz a pontosság terén, és ha ez nem lenne elég, ebből már nem egyet, hanem rögtön kettőt ad a Vive Focus mellé a vállalat, szóval a viselője mindkét kezét tudja majd a virtuális térben követni a szerkezet. Ezek egyaránt rendelkeznek nagy érintésérzékeny felületekkel is, amiknek szintén az irányításban lesz lényeges szerepe.

Galéria megnyitása

A fejre pakolható szemüvegés annak tartalma nem változott jelentősen, de apró finomítások ezen a fronton is történtek. A Vive Focus Plus továbbra is egy 2880 x 1600 képpontos felbontású AMOLED technológiás megjelenítőt vonultat fel, viszont a hivatalos állásfoglalás szerint a lencsék ki lettek cserélve, és ennek köszönhetően valamelyest szebb látványt lesz képes biztosítani az újdonság, mint az elődje. A 110 fokos látószög nem módosult, szóval ilyen téren nem tapasztalhatnak majd előrelépést a felhasználók. Maradt továbbá a Snapdragon 835 mobilplatform a 4 GB-nyi rendszermemóriával és a 32 GB-os adattárolóval karöltve. Az akkumulátor is változatlanul 4000 milliamperes kapacitású, szóval arra sem érdemes számítani, hogy az üzemidő bármilyen formán változna. Félórányi töltést követően 3 órán át lehet majd nyüstölni a masinát, és egy C-típusú USB-n keresztül táplálható. Pozitívum azonban, hogy itt állítólag más anyagokat használ a HTC, ami egyfelől egy kicsit jobb kényelemérzetet fog biztosítani, másfelől pedig könnyebben tisztán lehet majd tartani – ez jól jöhet vállalatoknál, ahol többen is a fejükre teszik naponta ugyanazt a „sisakot”.

Galéria megnyitása

A vállalat Barcelonában kiállította a Vive Focus Plust, és olyan demonstrációs programmal szolgált hozzá, amiben egészen komplex feladatokat kellett megoldani az érdeklődőknek a kezeik használatával. A HTC szakemberei és a fejlesztésért felelő partnerek a szimulációs alkalmazásban direkt olyan életszerű műveleteket találtak ki, amik az eredeti Vive Focus csomaggal nem lennének megoldhatóak. Általában jó fogadtatásban részesült a Vive Focus Plus, de azért akadnak még kisebb gyermekbetegségei a beszámolók szerint, amiket érdemes lesz kiküszöbölnie a rajtot megelőzően a vállalatnak.

A Vive Focus Plus jelen állás szerint a második negyedév során fog debütálni, és elsősorban céges érdeklődőkre számít a HTC, nem pedig a magánszemélyekben látja a potenciális vásárlóközönséget. Arról egyelőre nem esett szó, hogy mennyibe fog kerülni az új kontrollerekkel a termék, de az eredeti köntösében 600 dollárt kellett érte leszurkolni, szóval ennél előre láthatólag egy fokkal drágábban lép majd pályára.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap