Visszavonta az Amazon az első PC-s játékát

Visszavonta az Amazon az első PC-s játékát

Alig több, mint egy hónapja írtunk a Crucible megjelenéséről, vagyis az Amazon első Free to Play PC-s játékáról, de hamar kiderült, hogy a felhasználók egyáltalán nem elégedettek a produkció minőségével. Az értékelések vegyesek voltak, sokan animációs problémákra, míg mások teljesítménygondokra panaszkodtak.

Sokan a játékmódokat se tartották elég kiegyensúlyozottnak, így a fejlesztők is belátták, hogy érdemes inkább egyszerre csak egy dologra koncentrálni és kicsit visszább butították a játékot.

Kicsit furcsa, hogy a megjelenés után egy játék vissza kerüljön zárt bétába, de úgy tűnik, itt muszáj volt ezt meglépniük a Relentless Studionál. A Crucible-el ugyanis már kevesebb, mint 200-an játszottak naponta, ami egy Free 2 Play multiplayer játéknál az abszolút katasztrófával ér fel.

Június 1-től kezdődően, akik eddig nem töltötték le a játékot, azoknak nem lesz lehetőségük kipróbálni, csak ha a hivatalos oldalon regisztrálnak rá és beengedik őket a zárt bétába. Mindenki, aki letöltötte korábban, automatikusan a béta részesévé válik. Amiket a játékosok megszereztek javak mind megmaradnak, a bolt továbbra is működőképes és felállítottak egy közösségi tanácsot a legjobb játékosokból, hogy együtt találják ki a játék megfelelő irányát.

Új megjelenési dátum nincs, de a közösségi médiában folyamatosan fogják tájékoztatni az érdeklődőket.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap