Nem is olyan régen írtunk az Amazon új Free to Play hero shooterének megjelenéséről, vagyis a Crucible-ről, máris irányt fognak váltani a fejlesztők.

Erről a következő fejlesztői videóban is beszélnek részletesen.

Tisztában vannak azzal, hogy sokak szerint még bőven van munka a játékkal és egyet is értenek ezzel a dologgal. Most az előszezonban a finomításokra fognak fókuszálni és addig nem is fog elindulni az első szezon, amíg ők és a közösség egyöntetűen nem érzi úgy, hogy a játék készen áll rá.

Minden fórumot figyelnek és igyekeznek sokat kommunikálni, hogy tényleg lássák ők is, mik a játékosok igényei a folytatást illetően. Nagyon szeretnék, hogy átlátható legyen a munkájuk a fejlesztés során.

Amit látnak, hogy a játékosok, akik kipróbálják és maradnak, azok nagyon nagy hányada a Heart of the Hives játékmóddal játszanak, így elhatározták, hogy kompromisszumok nélkül csak ezt a módot fogják a jövőben továbbfejleszteni, a másik két játékmódtól pedig megválnak. Ez nem jelenti azt, hogy az Alpha Hunter és a Havester Command játékmód nem térhet vissza a jövőben, de egyelőre az új játékosok élményét akarják rendbe tenni.

Két fő fázist jelöltek ki maguknak a fejlesztés folyamán. Implementálni a hangcsetet, hozzáadni a feladás gombot, AFK játékosok kezelése, továbbfejlesztett pingrendszer és persze valamilyen mini-map.

A másik fontos lépés ezt követően új pályák, szörnyek fejlesztése, egyedi játék támogatása és fejlettebb szociális rendszer lesz.

A Crucible Steamen Free to Play játékként elérhető bárkinek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére