Néhány érdekes videó érkezett Vietnámból, ahol a jelek szerint magasnyomású mosóval távolítják el a bányászkonfigurációk hardverkomponenseiről, főként a videokártyáról a működés során összegyűlt port. Ezeket a videokártyákat aztán később a használtpiacon is viszontláthatjuk, ami több szempontból is aggályos lehet.

Galéria megnyitása

Hogy miért került erre sor? A kriptovaluta-buborék jó néhány hónappal ezelőtt kipukkant, ám az Ethert továbbra is sokan bányászták abban reménykedve, hogy a „The Merge” névre keresztelt átállás, amelynek eredményeként a Proof-of-Work modellről a Proof-of-Stake modellre váltott a hálózat, elhúzódik még egy darabig.

Ha így lett volna, még tudtak volna Ethert bányászni a vállalkozó szellemű bányászok, akik abban reménykedtek, hogy az ETH árfolyam hamarosan újra kilő, és akkor az eddig megtermelt koinok nagyon sokat fognak érni. Szeptember közepén aztán beállít a változás, azóta már nem lehet Ethert bányászni GPU alapú farmokon, más alternatív koinokat viszont igen, csak egyelőre nem éri meg.

A hírek szerint éppen ezért sok bányászfarmot számolnak fel manapság, a használt videokártyák pedig másodkézben találhatnak új gazdára. Egy efféle „felszámolás” részeként egyes bányászfarm-tulajdonosok, vagy azok alkalmazottai úgy oldják meg a videokártyák „gyári állapotra” történő visszaállítását, vagyis a tisztítást, hogy egyszerűen magasnyomású mosóval kínálják meg őket.

Ez több szempontból is probléma: egyrészt a szennyeződés lerakódhat olyan helyeken, ahol nem kéne, a vízben lévő ásványi anyagok is okozhatnak problémákat a későbbiekben, valamint a korrózió is felütheti a fejét. Ezzel együtt a ventilátorokból is kimoshatja a kenőanyagot, illetve túl közel tartott mosólándzsa esetén akár felületszerelt SMD alkatrészek is leválhatnak.

Galéria megnyitása

Egy harmadik videó szerint immerziós tisztítást is alkalmaznak, amely előtt szétszedik a videokártyákat és csak a nyomtatott áramköri lapot merítik folyadékba, ami jelen esetben víz. A tisztítást ultrahangos mosóval oldják meg. Az nem világos, hogy ezt csak a nagyon koszos kártyáknál alkalmazzák-e, vagy ez már a magasnyomású mosós tisztítási folyamat után következő második lépcső. Utóbbi – ha kellően körültekintően végzik – akár még jó módszer is lehet megfelelő előkészület és megfelelő tisztítási eljárás alkalmazása esetén. A professzionális szintű felhasználóknál előfordulnak ilyen tisztítási módszerek.

Nincs kizárva, hogy egyedi esetről van szó és csak az 5 perc hírnévért készültek a videók, ám az sem kizárható, hogy egy gyakran alkalmazott eljárás látható a videókon. Az így tisztított videokártyák a hírek szerint felkerülhetnek az eBay-re, illetve a helyi használtpiaci oldalakra, ami probléma lehet, ugyanis a nem megfelelő tisztítás miatt meghibásodnak, ilyen esetben pedig nem biztos, hogy lehet a jótállást érvényesíteni, már ha az eladó egyáltalán vállal ilyesmit. Amennyiben mégis használt videokártyák beszerzése a cél, érdemes olyan eladót választani, aki a legtöbb pozitív értékeléssel rendelkezik és sok videokártyát értékesített, ott talán kisebb eséllyel futhatunk bele hasonló múlttal rendelkező videokártyákba. A haszáltpiacon persze így sem lehet biztosra menni, sőt...

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

32 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2022. szept. 27. 18:31
#16

Annyira nyomorultak ezek, hogy a sűrített levegő még eszükbe se jutott?

Tinbi
Tinbi
2022. szept. 27. 16:01
#15

"valamint a korrózió is felütheti a fejét" ajjaj, akkor jöhet a homokfúvó is :D

Meleardil
Meleardil
2022. szept. 27. 12:32
#14

Amiota olommentes forraszanyagot hasznalnak, azota a rez-on-indium feluleti hatar siman korrodal, es az alkatreszek lerohadnak a panelrol. Meg nem vennek olyan kartyat amit igy megfurdettek. Nekem van gepem amiben 10 eves kartya kelepel (GTX570), es koszoni, jol van.

Bihus
Bihus
2022. szept. 27. 21:57

@Meleardil jó eséllyel már az 570-esed is ólommentes forrasztással készült, hiszen 10 éve már kötelező volt sok országban. Ha így van, akkor ott virít rajta egy ROHS matrica.

Csak az ólommentes átállás kezdeti időszakaiban volt ebből igazából probléma, 10-15 éve, azóta megtanulta kezelni az ipar ezt is, mára már nincs igazán minőségi gond velük. Máshogy kell nyákot tervezni, más alkatrészek kellenek, és persze magasabb hőmérsékleten forrasztanak. 15+ évig simán elketyeg az ólommentes elektronika is.

Lazahunter
Lazahunter
2022. szept. 27. 10:55
#13

Van azért némi ellentmondás a cikkben :)

"Nincs kizárva, hogy egyedi esetről van szó és csak az 5 perc hírnévért készültek a videók, ám az sem kizárható, hogy nem egy gyakran alkalmazott eljárás látható a videókon."

Egyedi eset és nem gyakran ... nem inkább pont 'gyakran' akart ez lenni?

"érdemes olyan eladót választani, aki a legtöbb pozitív értékeléssel rendelkezik és sok videokártyát értékesített, ott kisebb eséllyel futhatunk bele hasonló múlttal rendelkező videokártyákba"

Nem pont a sok használt videókártyát értékesítőnél futhatunk bele a farmos kártyákba? Én pont ezeket kerülöm messzire ...

mtrx220
mtrx220
2022. szept. 27. 10:24
#12

Ahogy Ganxta Zolee mondaná: hö, király!

Bihus
Bihus
2022. szept. 26. 23:05
#11

Hát, jó eséllyel azért működni fognak utána is, főleg ha desztillált vizet használnak, de azért elég barbár megoldás, és nem veszélytelen a dolog. Vannak kifejezetten nyáktisztításra való anyagok, csak hát azok ugye drágák.

A forrasztásokra, a komponensek tokjaira önmagában nem veszélyes a víz, bár az ásványi anyagok, sók visszamaradt részecskéi okozhatnak később gondot, főleg a komponensek lábainak kis távolsága esetén. Feszültség hatására szimplán a levegő páratartalmával is elindulhat egy elektrokémiai migráció nevű folyamat, ami gyakorlatilag egy nedves, vezető "hidat" épít két különböző feszültségű rész közé, egy idő után rövidre zárva azokat. Ezt ezzel fel tudjuk gyorsítani. Ha jól rémlik, akkor a videokártyákon nem szokás lakkozni a nyákot. Ha meg lakkozzák, akkor ott a kis mikrorepedésekben, kapillárisokban megtapadhat a víz, és az nem is szeret utána kiszáradni.  

A nyák anyaga az tuti felveszi a nedvességet, a gyártásban szokták is ún "sütésssel" előkezelni őket, hogy ne legyen velük probléma, de ezt még a beültetés előtt. Ezt a szárítási ciklust nem valószínű, hogy itt korrekten végigvinnék utána, és mint említettem, egy beültetett nyákon nem is tudna minden kiszáradni.

Az elektrolit-kondk nem tudom, mennyire vízállóak.

És akkor még a csapágyakról, hűtőkről, stb-ről nem is beszéltem. A csapágynak nagyon nem barátja a víz, de ki tudja, hova máshova jut be, ahonnan nem is tud ezek után kiszáradni.

Megnéznék egy ilyet, ócsóért :)

ZoliS
ZoliS
2022. szept. 26. 17:50
#10

Én nem takarítanám egyetlen elektronikai eszközömet sem magasnyomású mosóval, de talán még közvetlen vízzel sem. De nyilván ők tudják meg a vásárlóik...

j4ni
j4ni
2022. okt. 1. 17:22

@ZoliS  a vásárlóik biztosan nem tudják :)

Resike
Resike
2022. szept. 26. 13:56
#9

Egy magasnyomású mosóba nem csak vizet lehet ám tölteni... De még az erejét is lehet állítani.
Az ultrahangos mosó meg szinte biztos hogy nem vízzel működik.

Resike
Resike
2022. szept. 27. 22:06

@Rojik Az igaz hogy ioncserélt itt ionnélküli akart lenni.

nanotek
nanotek
2022. szept. 26. 13:54
#8

És-és?

thestock
thestock
2022. szept. 26. 12:39
#7

Én megvenném, tesztelést követően 20/db áron.

fekpat
fekpat
2022. szept. 26. 12:19
#6

Pont annyit érnek ezek a kártyák, mint amit bányásztak velük. Semmit.

Remélem minden pénzüket ebbe áldozták, és az utcára kerülnek.

patrik2991
patrik2991
2022. szept. 26. 11:51
#5

Az egyetlen valós probléma szerintem a ventillátorok csapágya lehet, a többi bullsh1t. Ha a videón szereplő víznyomság leviszi az smd alkatrészeket az azt jeletni, hogy a kártya alapból ipari hulladék. A rozsda meg a vízkő pedig szintén érdekes jelenség egy mosás után.

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. szept. 27. 17:40

@axe Ha jah, gondolom a csoka tengervizzel vagy valami forásvizel locsolja azokat a szerencsétlen kártyákat, hogy attol a fél perc mosástol vizkövesedik, meg rozsdálni se nagyon szoktak ha viz éri fél percre a cucost...

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. szept. 26. 11:40
#4

Nem tudom mi olyan meglepö ez egyeseknek, bevet szokás mosogatogépbe vagy épp magasnyomásuval mosni paneleket, a forasztás pont elég erös ahhoz, hogy ezt kibirja.

zkarpati
zkarpati
2022. szept. 26. 11:24
#3

Magukkal csesznének ki, ha a mosás miatt meghibásodnának a kártyák ezért nyilvánvalóan semmi bajuk nem lesz tőle. Ahogy írták sok bányász még bízik egy következő video kártyával nyereségesen bányászható coin-ban, nem akarják azonnal eladni az eszközeiket. Nem lenne értelme tönkretenni őket.

Dragon3k
Dragon3k
2022. szept. 26. 13:05

@fekpat Amit bányásztak azaz átállással nem lett kevesebb, csak a bányászása megy sokkal szarabbul, a kettő nem ugyanaz.

cathaia
cathaia
2022. szept. 26. 11:01
#2

Annyi használt VGA-t úgy sem lehet eladni csak aprópénzért, nincs annyi potenciális vevő, a külföldi piac pedig nem nagyon játszik.

carrast
carrast
2022. szept. 26. 10:58
#1

aki megveszi meg is érdemli

Vissza az oldal tetejére