- (㇏(•̀ᵥᵥ•́)ノ)
Az élőholtak, különösképp a vámpírok esetében a misztikus, néhol romantikus színezet elég sokáig tartotta magát. Kicsit hasonló volt ez a maffiához kapcsolódó hollywoodi filmek hatásához, ahol a dörzsölt, karizmatikus, vagány vagy épp rettenthetetlen gengszterek szinte pozitív népi hősként maradtak meg sokak emlékezetében. Valahogy az az apróság, hogy életeket tönkre tevő bűnözőkről van szó, akik gátlástalanul romboltak és az eszközök megválogatásában sem voltak túl visszafogottak, kimaradt vagy elhalványult.
A karizmatikus, vámpíros, keserédes, szomorkás történetekben gyakran kapott hangsúlyt az emberségük elvesztésének tragédiája, a halhatatlanság magányossága de a World of Darkness világában helyet kapó V:TM volt az, ami részletes, sok mindenre kiterjedő és meglehetősen brutálisan reális képet festett az éjszaka teremtményeiről. Érdekek, intrika, politika és az erőviszonyok rendezik ezt a világot, klánok, frakciók törékeny tánca zajlik a háttérben és mindent beleng a végítélet, az eljövendő és egyre közeledő világvége a Gyehenna árnya, amit senki nem él majd túl.
A Shadows of New York a vizuális novellák sorát erősíti, és habár néhány szálon kapcsolódik a tavaly megjelent Coteries of New Yorkhoz, ettől függetlenül önmagában is teljes, egész játéknak minősül. Szabályok tekintetében a V:TM 5. kiadása adja az alapot és a szerepjáték rajongói kis kedvcsinálóként is vehetik ezeket a Bloodlines 2, 2021-es megjelenéséig.
A főhősünk ezúttal Julia, aki szabadúszó újságíróként keresi kenyerét. Oknyomozó cikkei elég komoly port vernek fel, most azonban úgy tűnik olyan sötét titkok nyomába eredt, ami komoly következményekkel jár. Élete amúgy is széthullóban van, így egy rossz hír otthonról, vagy a munkájának az elvesztése csak arra jó, hogy a kétségbeesés még mélyebb bugyra felé lökje. Úgy tűnik nincs kiút, csak a szokásos mélyrepülés, a folyamatos lejtő, amiről naivan mindenki azt hiszi hogy a legalját elégve már nem lehet rosszabb.
Híres, hírhedt vámpírokkal is összefuthatunk az éjszakában és egy dologban biztosak lehetünk: mindenkinek célja van, a szövetségek időlegesek (még akkor is, ha száz években mérik) és az intrika szinte a levegővétellel, vagyis annak hiányának természetességével zajlik. Bárkivel is találkozzunk, egy dolgot ne feledjünk.
Az idő amit az éjszakában töltöttünk homokszemként sem mérhető még, kezdők vagyunk, tapasztalatlanok és gyengék, és ezt a többiek is jól tudják. Az ölelés csak helyet biztosított a Kamarilla közelében, a túlélést egyáltalán nem biztosítja. Hangosan síró újszülöttként tekint ránk bárki, akinek évek, évtizedek vagy századok vannak a háta mögött – ennyire rosszul állunk a ragadozók között.
Szótárat is kapunk, ami a legfontosabb kifejezéseket, titulusokat és a V:TM világára jellemző kifejezéseket elmagyarázza, vagyis kezdőként is belevághatunk a Shadows of New York történetébe, gyorsan elsajátíthatjuk azt a tudást, ami a megértéshez szükséges.
A történet során nem lesz könnyű dolgunk, ha el akarunk igazodni az éj gyermekeinek intrikái és érdekei között. Azonban mindenképp döntéseket kell hoznunk, kérdéseket kell feltennünk é színt kell vallanunk. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy Traiteket kapunk a döntéseink és kinyilatkoztatásaink eredményeképp. Például amikor vak hűséggel vádolnak meg minket, kijelenthetjük, hogy önmagunkat helyezzük első helyre a fontossági sorrendben, de persze el is fogadhatjuk a másik kijelentését. Az ilyen fordulópontoknál a játék jelzi, hogy ennek később még következménye lesz, de arról akkor még fogalmunk sincs, hogy mikor és milyen.
A történetszál fő fonala párbeszédek és előre megírt helyszínek között tekergőzik tovább, de némi beleszólásunk azért lesz a dologba. Szinte minden nap 3 lehetőség közül választhatunk (az esetek többségében kettőt) és az ott történtek több szempontból is hasznosak lehetnek.
Egyfelől vagy a WoD világát színesítik és mutatják be kisebb mellékküldetések útján másfelől a fő feladatunkkal kapcsolatos tennivalókat is felfedezhetünk közötük. Első végigjátszásra, ugye nem fogjuk tudni mibe futunk épp bele, de így legalább másodjára vagy harmadjára is lesz újdonság amit felfedezhetünk.
Az összkép pedig vizuális novella mércével mérve egész jó. Julia kicsit hisztis karakter, de ez nem csak a jelleméből fakad – ha belegondolunk újoncként csakis azért marad életben, mert semmibe nézik. A feladat amit rábíznak pedig sokkal több bajt okoz majd, mint amennyi haszonnal kecsegtet. A történet azonban jól megírt, egy kisebb könyvnyi terjedelmű és jól átjön a World of Darkness hangulata. Némi szabadságot is élvezhetünk a döntéseink által, azonban a lezárás elég sok tekintetben fix.
Nem mi leszünk az új, mindenkit legyőző hősök, a világot sem fordítjuk ki a sarkából, de örülhetünk a morzsáknak is, ha egyáltalán jut nekünk. A pesszimizmusba, paranoiába hajló realizmus sokkal jobb barátunk lesz itt, mint amilyenek a hatalmas ambíciók, álmok és remények valaha is lehettek volna.
