A NAND Flash piacon folyamatos fejlesztések zajlanak, amelyek eredményeként egyre nagyobb adatsűrűséggel büszkélkedő lapkák kerülhetnek forgalomba. A kínaiak nemrégiben jelentették be, hogy rövidesen, még az év vége előtt megkezdik saját fejlesztésű, 128 cellaréteggel ellátott 3D NAND Flash lapkájuk tömegtermelését, ami komoly fegyvertény, ráadásul a lapka elég ígéretesnek is tűnik, ahogy arról korábbi hírünkben beszámoltunk. Az iparágban jelenleg 128 cellaréteggel rendelkeznek a legfejlettebb NAND Flash lapkák, de a Samsungnál – és valószínűleg riválisainál is – készülnek már a következő generációs, még több cellaréteggel ellátott megoldások is.

Az ETimes értesülései szerint a Samsungnál is gőzerővel zajlik az új V-NAND Flash technológiák fejlesztése, a folyamat pedig jól halad, ugyanis a világ első 160 cellarétegből álló 3D NAND Flash lapkái akár még idén bemutatkozhatnak, sőt, tömegtermelésbe is kerülhetnek. A beszámoló alapján úgy tűnik, hogy a 7. generációs V-NAND Flash lapkák esetében a vállalat a szokásos Single Stack helyett immár Double Stack technológiával oldja meg a cellák felépítését, azt azonban egyelőre nem részletezte a gyártó, hogy ez pontosan milyen technológiai változásokat hoz.

Az aktuális információ alapján a lényegi különbség az lehet, hogy míg a Single Stack rendszernél egy-egy rétegen egy elektronlyuk halad át, addig a Double Stack esetében ezt a számot kettőre növelik.

Egyelőre az sem világos, a rengeteg cellaréteggel ellátott lapka pontosan mely technológiára támaszkodik, azaz TLC, QLC vagy esetleg PLC alapú megoldás lesz-e – utóbbi területen a KIOXIA fejlesztőcsapatai már végeznek fejlesztéseket egy ideje, legalábbis ezekről hivatalosan is tudni lehet.

A Samsung 160 cellaréteggel ellátott 7. generációs V-NAND lapkái az aktuális, „mindössze” 96 cellaréteggel rendelkező chipekhez képest 67%-kal nagyobb rétegsűrűséggel büszkélkednek majd. Ezzel együtt az adatsűrűség is növekedni fog, valamint az sincs kizárva, hogy gyártástechnológia terén is modernebb megoldást vet be a gyártó ahhoz képest, mint amit jelenleg széles körben használnak. Remélhetőleg rövidesen konkrét bejelentés is érkezik a fejlesztéssel kapcsolatban magától a gyártótól, így a most még homályos területekre is fény derül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fox
fox
2020. ápr. 21. 17:13
#1

Pár napja egy hasonló cikket olvasván annyit tudtam hozzászólni:

"128 réteg, baszdmeg!"

Ehhez a cikkhez annyit füznék hozzá:

"160 réteg, baszdmeg!"

Vissza az oldal tetejére