Új ruhát kapott a OnePlus Nord

Új ruhát kapott a OnePlus Nord

A OnePlus a friss Buds Z fülhallgató és a OnePlus 8T okostelefon mellett arra is kitért a bemutatója keretében, hogy a Nordból új változat jelent meg. A Nord a OnePlus költséghatékony mobilja a felső-középkategóriában, és eredetileg kettő változatban került a boltokba, ehhez jött most egy harmadik.

Egy nagyon különleges kék és egy feketébe hajló szürke színben került a boltokba a Nord a nyár közepén. És most ehhez a kettő opcióhoz megjött egy újabb szürke. A OnePlus nem egy szimpla új színként vezette be ezt az opciót, hanem új változatként, mivel itt a burkolatnak nemcsak az árnyalata lett más.

Galéria megnyitása

A „Gray Ash” fantázianevű OnePlus Nord már nem fényes felületű, mint az eddigiek, hanem matt, és valamelyest ennek a burkolatnak a felépítése is megváltozott a korábbiakhoz képest. Az új szürke azzal, hogy matt lett, igazán elegánsra sikeredett, így még inkább prémium benyomást kelt.

Galéria megnyitása

Az új Gray Ash opció nem is lesz elérhető a szerényebb, 8/128 GB-os modellből, csak a 12/256 GB-tal szerelt készülék öltheti magára ezt a köntöst. Felára szerencsére nincs, ugyanúgy 550 euróba kerül, mint a korábbi szürke és kék változat.

Galéria megnyitása

A OnePlus Nord azzal a céllal jött létre, hogy felidézze a márka korábbi „flasghip killer” okostelefonjainak a szellemiségét. Egy nagyon jól átgondolt masináról van szó, ami korrekt ár-érték aránnyal rendelkezi, 6,44 colos Fluid AMOLED kijelzője van prémium felépítésű burkolattal. A Snapdragon 765G rendszerchip dolgozik benne 5G támogatással is megtoldva az integrált X52 modem révén.

Az Android 10 rendszerrel futott be az OxygenOS 10 felületet biztosítva. 32 MPixeles szelfiket tud alkotni, a hátán 48 megapixeles főkamera van, és tartogat még egy 8, kés kettő darab 2 MPixeles egységet is. 4115 mAh-s telepet kapott, és a Warp Charge 30T gyorstöltés révén kevesebb 30 perc alatt 70%-ra tölthető lemerült állapotból. Részletesen a bemutató alkalmával elemeztük a gépezet képességeit, sőt mi több, már teszten is járt nálunk.

Kapcsolódó termékek arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}

Neked ajánljuk

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap