Shop menü

ÚJ INFORMÁCIÓK DERÜLTEK KI A ONEPLUS FOLD KAPCSÁN

Kezd kirajzolódni, hogy mit nyújt majd a felhasználóknak a OnePlus első hajtogatható mobilja.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Új információk derültek ki a OnePlus Fold kapcsán

Az idei évben azt lehet látni, hogy tényleg megszaporodnak a hajtogatható mobilok. A Google saját megoldása a napokban rajtolt el, bár az már más kérdés, hogy ez az indulás például nem a nagyszerű új élményekről szól egyelőre, de ennek egy külön hírt szenteltünk. Most a OnePlus érkező újdonsága miatt került újra terítékre ez az eszközkategória.

Az első hajtogatható mobilok 2019-ben váltak széles körben elérhetővé, de hiába telt el azóta négy év, a mai napig nem egyszerű feladat összehozni egy ilyen terméket. A cégek azonban nem adják fel, és hamarosan már a OnePlus márkanév alatt is befuthat az első ilyen megoldás, ez szimplán Fold és V Fold neveken emlegeti, de az is lehet, hogy teljesen másként fogják elkeresztelni, az egyszerűség kedvéért mi csak Foldként hivatkozunk rá egyelőre. A készülék az aktuális információk szerint augusztusban fog megjelenni.

Néhány rendszerképet már láttunk az okostelefonról, most pedig a specifikáció egyes elemeiről hullott le a lepel. A OnePlus Fold jelen állás szerint egy 7,8 hüvelykes belső képernyőt fog felvonultatni. Ez a képernyő természetesen AMOLED technológiát használ flexibilis köntösben, ráadásul LTPO eljárással készülhet. Nagyobb lesz a készülék a Samsung Galaxy Z Fold4-nél, ami csak 7,6 colos, azonban kisebb, mint például a Xiaomi saját hajtogatható eszköze, melynek egy 8 hüvelykes panel jutott.

Galéria megnyitása

A OnePlus Fold külső képernyője a legtöbb mobilos funkciót tökéletesen kiszolgálja majd, hiszen már ez is 6,3 hüvelykes képátlóval szolgál. Ebben az esetben is AMOLED technológiás alapokról beszélhetünk majd, ha minden igaz. Mind a kettő képernyőről elmondható majd elvileg, hogy 120 Hz-es megjelenítésre képes, ennek köszönhetően még jobb lehet majd a használati élmény a hétköznapok során. A fejlesztés alatt álló szerkezet belső képernyője a kiszivárgott adatok szerint 2100 x 1900 képpontos felbontású lehet, a külső egység pedig Full HD+ vagy 2K minőséget biztosíthat.

A napvilágot látott adatok tanúsága szerint a OnePlus Fold a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 2 rendszerchipet használja majd. Ebben nincs semmi meglepő, az ugyanis borítékolható volt, hogy a csúcsra lesz szánva a szerkezet, és bár OnePlus már használ néhány készülékben MediaTek rendszerchipet is, azért a zászlóshajóknál mindig a Snapdragonok kerülnek elő. Megvásárolható lesz a mobil 16 GB memóriával és 256 GB tárhellyel is.

Az hír járja, hogy a OnePlus Fold három kamerával szolgál majd, és mindegyik bővelkedni fog a megapixelekben. A főkamera 48 MPixeles szenzort használ majd, lesz emellett egy ultraszéles látószögű egység ugyancsak 48 megapixeles érzékelővel, a trió utolsó tagja pedig zoomolásra alkalmas kamera lesz, ez pedig már 64 MPixeles szenzorra épülhet. Ezeken felül a képernyőkben még egy 32 és egy 20 megapixeles képalkotó is fel fog bukkanni.

Galéria megnyitása

A pletykák szerint az Android 13 operációs rendszert alkalmazza majd a termék, megkoronázva az OxygenOS grafikus felhasználói felület legújabb, 13.1-es kiadásával, ami már a hajtogatható formátumhoz fog extrákat felvonultatni. Bízunk abban, hogy a fejlesztők ezen a fronton kitesznek majd magukért, és sok plusz lehetőséget fog nyújtani a termék, mert több olyan hajtogatható kegyere is van, ami a szoftveres oldal gyengeségeivel küzd. Lesz a kereten üzemmód váltó csúszka, valamint az ujjlenyomat-olvasó is ide került.

A szerkezetet egy 4800 milliamperórás kapacitású akkumulátor szolgálja majd ki, amit jelen állás szerint 67 wattos teljesítménnyel lehet majd táplálni, szóval alig több mint 30 perc alatt feltölthető lesz teljesen lemerült helyzetből is.

A OnePlus Fold érkezése viszonylag széles közönséget tart lázban, mivel ez a termék az Egyesült Államokba is eljuthat adott esetben. De sajnos arra vonatkozó infóval egyelőre még nem rendelkezünk, hogy a vállalat milyen tervekkel vág majd neki a forgalmazásnak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére