A hetvenes években egy természetes körülmények között kialakult „atomreaktort” fedeztek fel a tudósok, és most elképzelhetőnek tartják, hogy a múltban több ilyen is létezett, sőt akár más bolygókon is lehetnek ilyenek. Természetes atomreaktorok úgy keletkeznek, hogy nagy mennyiségű radioaktív urán halmozódik fel egy helyen, ebben idővel beindul a láncreakció, melynek során az urán hasadásnak indul, és új elemek keletkeznek. A maghasadás folyamán nagymennyiségű energia szabadul fel. Ez az energia a körülmények függvényében elősegítheti vagy hátráltathatja az élet kialakulását.
Ilyen természetes atomreaktort fedeztek fel 1972-ben az afrikai Gabonban, amikor a francia bányászok észrevették, hogy a felszínre került uránmintákból hiányzik a 235-ös tömegszámú izotóp, a földkéreg egyetlen eleme, amely képes természetes körülmények között a maghasadásra. A minták alapján úgy tűnt, mintha ez a folyamat már lezajlott volna.
Az azóta végzett kutatások is ezt a feltevést támasztják alá, írja az Astrobiology Magazine. A tudósok úgy gondolják, hogy az urán-235 koncentrációja két milliárd évvel ezelőtt elérte a kritikus szintet, és ekkor, ahogy az ember építette reaktorokban is történik, beindult a maghasadás. Egyelőre csak Gabonban találták nyomát a természetes atomreaktoroknak, de a feltevések szerint a Föld korai történetében több helyen is létezhettek.
Jay Cullen, a kanadai Victoria Egyetem kutatója, és munkatársai azt vizsgálták, hogy mennyi urán szükséges ahhoz, hogy egy adott helyen beinduljon a láncreakció. Eredményeik alapján az archaikum időszakában (4‒2,5 milliárd éve) igen gyakori lehetett a reaktorok előfordulása.
Ha feltételezzük, hogy ezek a reaktorok valóban jelen voltak a korai Földön, akkor az élővilágra gyakorolt hatásukkal is foglalkoznunk kell. Az erős ionizáló sugárzás károsítja a DNS-t, így azok az organizmusok, amelyek túl közel kerültek egy reaktorhoz, biztosan elpusztultak. Kisebb dózisban azonban nem feltétlenül öl a radioaktív sugárzás, viszont elősegítheti az örökítőanyag mutációját, ezzel növelve a populáció diverzitását. Az ilyesfajta genetikai variancia teszi aztán lehetővé a természetes kiválasztódást, mint az evolúció egyik hajtóerejét.
A reaktoroknak az élet első megjelenésében is lehetett szerepük. A tudósok nem tudják, hogyan kezdődött az élet a Földön, azonban csaknem minden elmélet feltételezi, hogy valamiféle energialöket indította be a folyamatokat, melyek során a szén-, nitrogén-, hidrogén- és oxigénatomok szerves molekulákká szerveződtek. Ez az energia származhatott villámlásból, de a természetes reaktorokból is.
Innentől persze eljátszhatunk a gondolattal, hogy idegen bolygókon is létezhettek-e természetes reaktorok, és ha igen, volt-e szerepük az élet kialakulásában? Nagyon keveset tudunk más bolygók geológiájáról ahhoz, hogy erről bizonyosságot nyerjünk. Azt azonban nagyjából tudjuk, hogy a korai Földön milyen hatásokra formálódtak a reaktorok. A Hold mainál erősebb vonzása kulcsszerepet játszott abban, hogy a nehéz elemek, mint az urán-235, nagy sűrűségű tömbökbe rendeződtek. Bolygónk öves szerkezete, a kéreg és a köpeny elkülönülése is hozzájárult ezek tömbösödéséhez. 
John Brandenburg fizikus nemrégiben analizálta a Mars Odyssey által készített felvételeket a Marson megfigyelt gammasugárzásáról. Ezek alapján több területen feltételez urán-, tórium- és káliumtömböket, egy helyről pedig egyenesen azt állítja, hogy ott félmilliárd évvel ezelőtt pusztító erejű nukleáris folyamatok zajlottak le, katasztrofális csapást mérve a bolygó bioszférájára.
A geológusok többsége erősen szkeptikus Brandenburg feltevéseivel szemben, közéjük tartozik William Boyton, az Arizonai Egyetem kutatója is, aki valószínűtlennek tartja, hogy a gabonihoz hasonló reaktor létrejöhetett más bolygókon. „Azt sem tudjuk, hogy a Földön máshol létezett-e természetes reaktor, elképzelhető hogy a gaboni volt és lesz az egyetlen ilyen.”
