A Samsung a kezdetek óta elhivatottan fejleszti az okosórákat, és több szoftverrel is próbálkozott már az évek során, most egy újabb platformot tesz próbára. A Galaxy Watch4 lényegében minden szempontból más, mint a cég korábbi termékei, még talán a külső kialakítás az, ami a legkisebb változáson ment keresztül.
Kettő készülék érkezett kettő-kettő méretben, szóval összesen négy szerkezetről beszélhetünk. Lesz itt egy egyszerű Galaxy Watch4 modell, és a Galaxy Watch4 Classic, ami a neve ellenére jobb képességű. A klasszikus készülék kapott forgatható lünettát, ami nincs meg a másik órán, így az egy fokkal kisebb tud lenni. A Galaxy Watch4 40 és 44 milliméteres változatban kerül a boltokba, míg a Watch4 Classic 42 és 46 milliméteres lett. Az AMOLED kijelző a kisebb óráknál 1,19 hüvelykes, a nagyobbaknál pedig 1,36 colos. A pixelsűrűség az összesnél 330 PPI-s mértéket öltött.
A Wear OS rendszert futtatják az okosórák, ami új terep a Samsung számára, viszont a cég összefogott a Google-lel annak érdekében, hogy a Tizent minden gond nélkül tudja lecserélni. Így már egy hatalmas alkalmazás ökoszisztéma áll majd a termékek mögött, ami korábban nem volt meg. A cég saját grafikus felületet használ, ami a One UI Watch névre hallgat. A Samsung ezt már az idei Mobil Világkongresszus keretei között bejelentette. A Galaxy Watch4 Classic kezelését a fizikai lünette fogja megkönnyíteni, míg ennek a gesztus alapú digitális változatát lehet majd használni Galaxy Watch4-nél.
Egy olyan BioActive szenzormodult használ a Samsung az újdonságokban, ami magában foglalja a PPG, az EKG-t és a BIA-t is. Az előbbi kettő már nem szorul bemutatásra, az utóbbi azonban új, ez a testösszetétel mérésére szolgál. Ezek az érzékelők kényelmesebben és pontosabban fognak működni. A megszokott mozgási szenzorok is adottak itt, ezeknek hála a (hobbi)sportolók biztosan örömüket lelhetik majd a termékben. Előre beállított sportmódból több mint 100 lesz.
A Samsung a saját magának fejlesztett Exynos W920 rendszerchipet alkalmazza az okosórákban, amiről azért nem fogunk most részletesen beszélni, mert éppen tegnap jelentette be a cég, és akkor alaposan kiveséztük. 1,5 GB-nyi rendszermemóriát biztosítanak az eszközök kiviteltől függetlenül, és a tárhelyük is azonos, 16 GB-os. Bluetooth 5 modul, NFC chip és Wi-Fi mindegyik órában található, opcionálisan pedig 4G LTE hálózati modemnek is otthont adhatnak majd.
Rozsdamentes acél tokot kaptak a klasszikus okosórák Gorilla Glass DX üveggel, a Watch4 pedig már Gorilla Glass DX+-t kapott, de csak alumínium tokba lett csomagolva. A vízállóságról az 5 ATM tanúsítvány árulkodik. Alapból gumi szíjjal kerülnek majd a boltokba az eszközök. A szíjat egy mozdulattal lehet majd cserélni, és ez rengeteg színben pompázhat, lehet rózsaarany, zöld, kék, piros, fekete, ezüst vagy sárga is. Külön kapható lesz bőrszíj is a kiegészítőre, ha valaki esetleg arra tartana igényt.
Sokan bíztak abban, hogy a Galaxy Watch4 ténylegesen áttörést fog hozni az okosórák piacán az üzemidő szempontjából, de nem így lett. Hiába a magas szintű optimalizáltság és a hatékony hardveres alap, egy töltéssel nagyjából 40 órát bírnak majd az eszközök, szóval általános használatban nagyon maximum két napig fognak elmenni töltés nélkül. A töltés pedig nagyjából két órát fog igénybe venni a 361 és 247 milliamperórás akkumulátorok esetében.
A Galaxy Watch4 100 ezer forintba kerül majd a kicsi, csak Wi-Fi-t változatban, 110 ezerért pedig már a 44 milliméteres lesz megvásárolhat. Ha valaki igényt tart a 4G LTE modemre, annak 20 ezer forintos felárral kell számolni. A Watch4 Classic pedig a forgatható lünettával 135 és 150 ezer forintot fog kóstálni mérettől függően, a mobil hálózati modem pedig itt is 20 ezer forinttal emeli meg a vételárat.




































