Tartós növekedésre számít a Sony Ericsson

Tartós növekedésre számít a Sony Ericsson

A második egymást követő negyedévben tudott nyereséget elérni a Sony Ericsson AB: az idei április-júniust 12 millió euró adózott eredménnyel zárta a japán-svéd mobilkészülék-gyártó, szemben az egy évvel korábbi 231 millió eurós mínusszal. A vegyesvállalat árbevétele 4,3 százalékkal, 1,76 milliárd euróra emelkedett, mind a profit, mind az árbevétel meghaladja a Bloomberg elemzői konszenzusát.

A jó teljesítményt az első negyedévben felvett lendület kihasználásának, az okos telefonok iránti kereslet erősödésének tulajdonítja a vállalat, amely 2009 végéig hat negyedéven át volt veszteséges. Most már jó pozícióban vannak a hosszú távú növekedéshez is - hangsúlyozta közleményében Bert Nordberg vezérigazgató, aki mindenekelőtt az új érintőképernyős készülékek, az Xperia X10 és a Vivaz sikerét emelte ki. Az új modellek bevezetése 160 euróra emelte a Sony Ericsson-készülékek átlagárát az egy évvel korábbi 122 euróról. Ez ellensúlyozni tudta annak hatását is, hogy kevesebb mobilt szállítottak ki, mint egy évvel korábban: az idei második negyedévben 11 millió került belőlük a boltokba, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ágazati elemzők arra is felhívták a figyelmet, hogy a Sony Ericsson az elmúlt két évben nagymértékben lefaragta költségeit - egyebek közt négyezer fővel csökkentette dolgozói létszámát.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward