Shop menü

SZINTE EGYSZERRE JELENHET MEG A RADEON RX 7600 ÉS A 8 GB-OS GEFORCE RTX 4060 TI

Noha most csak a Radeon RX 7600-as modellről van szó, korábban azt beszélték, hogy a Radeon RX 7600 XT is május 25-én debütál. A róluk készített tesztek május 24-én jelenhetnek meg, és a 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti is ekkor érkezik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Szinte egyszerre jelenhet meg a Radeon RX 7600 és a 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti

A GeForce RTX 4060-as sorozattal kapcsolatban éppen a minap érkezett egy friss hír, ami alapján kiderült, hogy a GeForce RTX 4060 Ti kétféle kivitelben kerülhet forgalomba: az egyik 8 GB-nyi VRAM-ot kap és már május végén megjelenhet, míg a másik 16 GB-nyi fedélzeti memóriával gazdálkodhat és valamikor július folyamán debütálhat. Májusban egyébként egy 8 GB-os GeForce RTX 4060-as videokártyát is bemutat az Nvidia, ám az is majd csak júliusban kerül az üzletek polcaira.

Azóta konkrét információk is megjelentek az éppen aktuális megjelenési időpontokkal kapcsolatban, amelyek igazából még változhatnak is mindkét térfélen. A GeForce RTX 4060-as sorozat az új információk alapján május közepén mutatkozik be, ekkor mindhárom fentebb említett videokártyáról leránthatják a leplet, ám a konkrét megjelenési időpontok már eltérőek lesznek. Első ként a 8 GB—os GeForce RTX 4060 Ti jelenhet meg a boltok polcain, méghozzá 2023. május 24-én, azaz egy nappal azelőtt, hogy az AMD piacra dobja a Radeon RX 7600-as sorozat tagjait, amelyekről egyébként május 24-én jelenhetnek meg az első tesztek. Korábban csak a Radeon RX 7600 XT-vel kapcsolatban emlegették a május 25-i tényleges rajtot, most azonban a Radeon RX 7600 is bekerült a kalapba.

Galéria megnyitása

No de térjünk vissza az Nvidia térfelére. A kiszivárgott információk alapján a második a sorban a 8 GB-os GeForce RTX 4060-as modell lesz, ami július első felében válhat elérhetővé kereskedelmi forgalomban. A GeForce RTX 4060-as sorozat tagjai közül a 16 GB-os GeForce RTX 4060 Ti érkezik a legkésőbb, az ugyanis majd csak valamikor július második felében válhat elérhetővé a virtuális és fizikai üzletekben.

A fentiek alapján a videokártya-tesztelőknek bőven lesz elfoglaltságuk, ugyanis a 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti és a Radeon RX 7600-as sorozat tagjairól szinte egyszerre kell teszteket produkálniuk. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy van esély az aktuális tervek módosítására, vagyis a gyártók néhány nappal eltolhatják az eredetileg tervezett rajtot annak érdekében, hogy ne a rivális termékekkel egy időben kelljen bemutatniuk saját portékáikat.

Egyelőre úgy néz ki, a fentiek menetrend szerint érkeznek az újdonságok, de ha változtatásra kerül sor, arról úgyis időben érkezik tájékoztatás az AIB partnerek és az egyéb partnerek felé, akiktől rendszerint ki is szivárognak a bizalmas információk.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére