Az Apple már hivatalosan is bejelentette, hogy az iPhone következő generációja szeptember 10-én fog bemutatkozni, most pedig már arról szólnak a pletykák, hogy mikor indulhat meg az okostelefon forgalmazása. Jelen állás szerint erre 10 nappal a bemutatást követően kerülhet majd sor.

Az iPhone-ok sosem attól a naptól kezdve vásárolhatóak meg, mint amikor bemutatkoznak, és ez idén sem lesz másként. Egy szolgáltatókhoz közel álló forrás arról számolt be, hogy az új okostelefonok előre láthatólag szeptember 13-tól lesznek rendelhetőek, majd ezt követően egy héttel, előre láthatólag szeptember 20-tól lehet őket megszerezni. Mindkettő dátum pénteki napot takar, ami abszolút illeszkedik az Apple eddig stratégiájához. A vállalat szinte a kezdetek óta óriási hangsúlyt fektet arra, hogy az első hétvégés eredmény jól sikerüljön, és általában ilyenkor három nap alatt több millió mobil szokott gazdára találni.

Érdekesség a mostani, megjelenéssel kapcsolatos információhoz kötődően, hogy állítólag mindegyik új modell egyszerre fog a boltokba kerülni. Bár ez néhány éve még magától értetődő volt az iPhone-ok esetében, 2017-ben az iPhone X bő lemaradásban követte az iPhone 8 és 8 Plus páros, tavaly pedig az iPhone XR csúszott néhány hetet az iPhone XS és XS Max-hoz képest. Ebben az évben is három iPhone-nal érdemes számolni, de ha minden igaz, már a trió minden tagja megvehető lesz az első pillanattól kezdve.

Ahogy azt a korábbi években már megszokhattuk, az Apple valószínűleg nem minden piacon egyszerre indítja majd el az okostelefonokat, de egészen sok régió részesülhet belőle első körben. A vállalat a rajtnál vélhetően szeretne minél jobb eredményt elérni, és ennek érdekében talán a korábbinál több országot fog bevonni a premierbe. Az Apple mobiljai iránt az utóbbi időben jelentősen esett az érdeklődés, éppen ezért most fontos lenne, hogy a friss modell rajtja jól mutasson, szép eredményeket hozzon.

Jelen állás szerint az új iPhone-ok egyébként visszatérnek majd a korábban megszokott számozáshoz, így az iPhone XS/XR sorozat utódai az iPhone 11 néven kerülhetnek a boltokba, és a Plus helyett pedig már a Pro jelzőt veheti majd használatba a cupertinói brigád. Az eddigi visszajelzések alapján a felhasználók üdvözölnék ezt a lépést, mert az iPhone X, amit iPhone tíznek kellett ejteni, sokakat zavart.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2019. szept. 7. 23:59

@humaniod  a multiplanak is van 4 kereke szélvédő oldalüvegek motor gáz-fékpedál meg a veyronnak is, csak az egyik kinéz valahogy, a másik meg egy instant árulás az autóipar ellen

humaniod
humaniod
2019. szept. 3. 21:03
#2

Az utolsó bekezdés szerintem hibás, pletykák alapján az XR utódja lesz az iPhone 11, míg az XS utódja lesz iPhone Pro, a nagy képernyős kivitel pedig iPhone 11 Pro Max.

A felső képen látható fekete kamerasziget nem tetszik, de a nagy kerek kamerás megoldás teljesen rendben van.

axe
axe
2019. szept. 2. 16:55
#1

nem lehetne végre egy síkba hozni azokat a szerencsétlen kamerákat a hátlappal? esetleg még féne bele egy kis akksi is ne merüljön le fél nap alatt

Vissza az oldal tetejére