A japán SoftBank, az ARM jelenlegi tulajdonosa már megpróbálkozott az ARM értékesítésével, az Nvidia fel is szerette volna vásárolni a vállalatot, ám a hosszas egyeztetésekkel zajló folyamat közben egyre több és több vállalat emelt szót az akvizíció ellen, és idővel az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi Hivatal is ellenezte a tervet, még pert is indított ellene. A felvásárlásból végül nem lett semmi, az Nvidia kihátrált az üzletből, ugyanis nem nagyon volt más választása, ennek eredményeként viszont a korábbi megállapodásnak megfelelően 1,25 milliárd dollárnyi összeget veszített, hiszen a felvásárlás nem teljesült.

A kútba esett tervek után a SoftBank illetékesei úgy döntöttek, 2023 folyamán tőzsdére viszik a céget, ARM Limited néven, de a többségi tulajdont ekkor is meg akarják tartani. Míg 2020 szeptemberében, az Nvidiával történő tárgyalás alkalmával 40 milliárd dollárra értékelték a vállalatot, addig most már legalább 60 milliárd dolláros értéken szeretnék tőzsdére vinni, ám közben lassul a gazdaság, esnek a részvényárak, illetve processzorokból és egyéb komponensekből is egyre kevesebb fogy, ami alááshatja a SoftBank terveit.

Nem egy jó jel az sem, hogy a piaci kapitalizáció alapján súlyozott, kifejezetten a félvezetőipari részvényekkel foglalkozó Philadelphia Stock Exchange Semiconductor Index jelenleg egy éves mélyponton helyezkedik el, ez ugyanis jól mutatja a félvezetőipar aktuális helyzetét, pontosabban azt, mit gondolnak róla az elemzők és a befektetők.

Galéria megnyitása

Talán pont ezért dönthetett úgy Masayoshi Son, a SoftBank és az ARM Holding elnöke, hogy október folyamán elrepül tárgyalni Dél-Koreába, ahol a Samsung illetékeseivel próbálnak majd stratégiai szövetséget kötni. Azt sajnos egyik fél sem árulta el, mit is takar pontosan ez a stratégiai együttműködés, az viszont biztos, hogy mindketten nagyon várják a tárgyalást, azaz valami kiemelten fontos jelentőségű döntésnek ágyazhatnak meg.

A Samsung számára az ARM kiemelten fontos, hiszen az ARM különböző processzormagjait a Samsung SoC egységekben, az okostelefonokban, a fejlett szórakoztatóelektronikai eszközökben, a különböző PC konfigurációkban, illetve számos egyéb eszközben is használja a dél-koreai cég. Igazából még a Samsung SSD vezérlők processzormagjai is ARM processzormagot használnak, egészen pontosan Cortex-R sorozatút, ez a piaci szegmens pedig kiemelten fontos a Samsung számára – csak úgy, mint a többi. Az SSD piac ráadásul komoly növekedési potenciált tartogathat az elkövetkező években.

A stratégiai együttműködés részeként nincs kizárva, hogy a Samsung bizonyos nagyságú tulajdonrészt szerezhet az ARM-ben, sőt, elméletben akár fel is vásárolhatná, ám utóbbi esetben könnyen lehet, hogy megint akadályt jelentenek majd a piaci versenyért aggódó partnerek és a hatóságok sem biztos, hogy jóváhagynák az akvizíciót. A részesedés vásárlása hosszabb távon mindkét fél számára jó döntés lehet, illetve akkor is jól jöhet a SoftBank számára, ha nem sikerül megállapodni, ugyanis az ARM körüli érdeklődés segíthet a potenciális vásárlók érdeklődésének felkorbácsolásában, illetve a 2023-ban esedékes részvény kibocsátás alkalmával elvégzett piaci értékelés esetében is pozitívumként kerülhet a mérleg serpenyőjébe.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére