A VÁRTNÁL GYORSABBAN ÉS NAGYOBB MÉRTÉKBEN ESNEK A CPU- ÉS MEMÓRIA-ELADÁSOK A PC PIACON

Lassul a gazdaság, kevesebb PC fogy, recessziós hangulat jelei mutatkoznak, ezzel egy időben pedig a magas infláció, illetve a geopolitikai feszültségek okozta bizonytalanság is rányomja bélyegét a vásárlói viselkedésre.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. szept. 22. 6:08
A vártnál gyorsabban és nagyobb mértékben esnek a CPU- és memória-eladások a PC piacon

Az már az eddigi piaci folyamatok alapján is biztosnak tűnt, hogy a PC piac lassulni fog az elkövetkező időszakban, vele együtt pedig az egyes hardverkomponensek piaca is zsugorodik majd, hiszen a kevesebb PC-hez kevesebb alkatrészre van szükség. A zsugorodás a jelek szerint felülmúlja az elemzői előrejelzéseket, illetve a gyártói várakozásokat is: a csökkenés gyorsabban és nagyobb mértékben megy végbe, mint ahogy arra számítottak.

Az év korábbi részében az Intel illetékesei úgy gondolták, a PC eladások nagyjából 10%-os visszaesést produkálhatnak éves szinten, a 2022-es esztendő második felében pedig már visszapattanásra készültek, vagyis a forgalomnak ismét növekednie kellett volna. Az AMD vezetése ennél pesszimistább képet alkotott, szerintük 2022 folyamán 10-20% közötti csökkenésre lehet majd számítani, jó eséllyel a 15% körüli visszaesés lehet reális.

Úgy tűnik, mindkét előrejelzés tévedett, a két vállalat illetékesei ugyanis azt nyilatkozták a Bernstein elemzőjének, hogy a piac nagyobb mértékű és gyorsabb esést produkál, mint ahogy azt várták. Az IDC pedig kicsivel kevesebb, mint egy hónappal ezelőtt azt várta, hogy a PC szállítási mutatók 2022 folyamán a 2021-es teljesítményhez képest 12,8%-os visszaesést produkálhatnak, vagyis 348,8 millió helyett csak 305,3 millió PC találhat gazdára világszerte.

Galéria megnyitása

Az, hogy az AMD és az Intel is nagyobb és gyorsabb visszaesést lát, a PC piac szempontjából sem jó hír, hiszen a processzorok forgalma nagyon fontos indikátora a PC piac alakulásának. Hasonlóan jól mutatja a PC piac várható alakulását az is, ami a memóriapiacon történik, itt pedig szintén elég nagy visszaesés képe rajzolódott ki. Az elemzések alapján augusztus folyamán 24,7%-kal csökkent a DRAM chipek szállítási mutatója, ami tényleg rendkívül jelentős lassulást mutat.

Ez főként annak köszönhető, hogy az Amerikai Egyesült Államokban és Európában is csökkent a kereslet a PC-k iránt, valamint Kínában is ez a helyzet – utóbbi térségben a COVID lezárások is nehezítő tényezőként jelentkeznek. Összehasonlításképpen idén júliusban még csak 7%-os csökkenés mutatkozott éves szinten a DRAM szegmensben – ez az adat a dél-koreai gazdasági minisztertől származik.

A dél-koreai memóriagyártók, illetve Dél-Korea számára is kedvezőtlen helyzetet teremt a lassulás, hiszen az ország exportjának egyharmadát adják a memória-eladások. Ezen a téren a DRAM chipekből érkezik a dél-koreai memória-értékesítés árbevételének a fele, míg a másik felét a 3D NAND Flash memóriachipek adják. Mindent összesítve augusztus folyamán a dél-koreai techipari export mennyisége 4,6%-kal csökkent éves szinten, ami már nem egy elhanyagolható esés.

A dél-koreai memóriagyártó vállalatok – mint például a Samsung és az SK Hynix – adják a globális memóriatermelés nagyjából kétharmadát, vagyis ha náluk lassulás jelei mutatkoznak, az egyértelmű jele a kereslet csökkenésének. Az egyelőre nem derült ki, hogy az új folyamatra hogyan reagálnak majd az érintettek – esetleg csökkenthetik a termelést, vagy korrigálhatnak az árakon.

Az árak mérséklődése eléggé valószínű, ez pedig jó hír lehet mindazok számára, akik DDR5-ös memóriában, vagy éppen új, felsőkategóriás SSD kártyában gondolkodnak. Ez viszont az árbevétel csökkenését eredményezi a memóriagyártók esetében, ami hosszabb távon a gyártástechnológia és a termékek fejlesztését is megnehezítheti

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
chihuahua011
chihuahua011
2022. szept. 22. 13:14
#7

Nem nagyon értem miből gondolták az nvidiánál hogy egy éven belül megfordul a vásárlói hangulat csökkenésből növekedésbe. Ilyen árak mellett nem fognak egyik hónapról a másikra úgy felkelni az emberek hogy "de jó lenne egy új [insert PC components here] venni 2x-3x drágábban"... Nem vagyok picai elemző, de ez azért valamennyire logikusnak tűnt nekem.

thedeveloper
thedeveloper
2022. szept. 22. 13:11
#6

"recessziós hangulat jelei mutatkoznak" xD hangulat jelei mutatkoznak? Aztakurva, olyan recesszió van már lassan fél éve, amilyen nem volt 40+ éve, de örülök, hogy van olyan szegmens, ahol éppen csak elkezdtek mutatkozni a jelek.

Miközben a nagy ipari bejelentések során megtudhattuk, hogy most már lassan egy 2kW-os tápegység kell az egyébként  1 millióba kerülő nem-gémer, full normális, multimédiás konfigba, az emberek többsége azon gondolkodik, hogy hogyan lehet a 65W-os notit 15W-ot fogyasztó ARM alapú cuccra cserélni otthon az elszáló áramárak miatt.

Nem is értem, miért csökken a kereslet.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2022. szept. 23. 10:37

@axe nem, a magyar embert a minen és mindenki iránt érzett gyűlölet fűti.

bartosmarcell
bartosmarcell
2022. szept. 22. 12:12
#5

És az ipon mikor csokkenti az arakat vegre? Mert csak jonnek a cikkek hogy igy esik az ara meg ugy aztan jo ha nem no az ara. Olyan idiota modon vannak arazva a dolgok hogy a seasonic gc 500 kb egy arba van a 550 el a gm 500 pedig olcsobb tole par ezressel.

axe
axe
2022. szept. 22. 10:53
#4

"recessziós hangulat jelei mutatkoznak, ezzel egy időben pedig a magas infláció, illetve a geopolitikai feszültségek okozta bizonytalanság is rányomja bélyegét a vásárlói viselkedésre." még véletlenül sem az, hogy 3-4x annyiért aráulják mint amennyiért kellene

fekpat
fekpat
2022. szept. 22. 10:36
#3

Milyen meglepô, hogy az emberek nem egy évre vesznek egy memóriát, vagy processzort. Bár aki folyamatosan cserélgetné is elretten ezektől az indokolatlan áremelésektől.

De legalább van mire fogni, háború, meg recesszió, meg infláció. Ja ezek. Szó sincs róla, hogy kapzsi, telhetetlen cégek miatt van ez. Á dehogy.

Whysper
Whysper
2022. szept. 22. 10:25
#2

Mondjuk kíváncsi leszek a sok GPU  negativ mutatóra  ,hog ymost a  gpu mining nincs.  Mondjuk Én sem rohanok új gépet venni csak egy erps VGA_t

carrast
carrast
2022. szept. 22. 10:05
#1

sztm ezen nem csodálkozik senki

Vissza az oldal tetejére