Az AMD még 2016 közepén kötött üzletet a kínaiakkal, amelynek értelmében licencdíjért cserébe megkapják a vállalat különböző szabadalmait, így „saját” processzort építhetnek. Persze ez nem ment egyszerűen, hiszen az x86-os licencet is érintette az üzlet, amit ugye az Inteltől licencel az AMD, így a kínai üzlet megkötéséhez kreativitásra volt szükség, hogy az x86-os licenc feltételeit ne sértsék meg. 2016 óta sok víz lefolyt a Dunán, nemrégiben azonban beérett az együttműködés első igazi gyümölcse, a Dhyana kódnévre keresztelt kínai processzor, ami lényegében az AMD Zen processzor-architektúrájára épül. A Dhyana sorozatgyártását már megkezdték, így a termék hamarosan kereskedelmi forgalomba is kerül, de csak Kína határain belül.

Hogy mi kellett az üzlethez? Sok-sok apró trükk, amelyekkel sikerült kicselezni az amerikai korlátozásokat, ugyanakkor a licencfeltételeknek is sikerült maradéktalanul megfelelni. 2016 közepén az AMD és a kínai THATIC (Tianjin Haiguang Advanced Technology Investment Co., Ltd.) összefogásának köszönhetően létrejött egy vegyesvállalat, a HMC (Haiguang Microelectronics Company), amelyben az AMD 51%-os tulajdonrészt birtokol. Ez a vállalat tovább licencelte a Zen architektúrát egy másik cégnek, ami a Hygon (Chengdu Haiguang Integrated Circuit Design Co.) nevet viseli, de ebben már csak 30% az AMD részesedése, a fennmaradó 70% pedig privát és állami kínai társaságokhoz, illetve szervezetekhez tartozik. Az ügylet az AMD számára 293 millió dolláros tőkeinjekciót jelent, a technológiáit használó kínai processzor-eladások után pedig licencdíj is befolyik a cég kasszájába.

Galéria megnyitása

Az AMD és a THATIC által létrehozott vegyesvállalat, a fentebb említett HMC tovább licenceli az x86-os szellemi tulajdont a Hygon számára, amely „saját” processzorokat készít, speciálisan a kínai szerverpiac igényeire szabva. A kész terveket a Hygon eladja a HMC-nek, ami egy kínai vállalat, vagy egy nagy és ismert tajvani bérgyártó segítségével processzort készít belőlük. Az elkészített processzorokat utána a Hygon eladja a HMC-nek, aki végül értékesíti őket. A kissé szövevényes folyamat eredményeként az AMD a jogi határok között marad mind licencelés, mind pedig kereskedelem terén. Utóbbi azért lényeges, mert az amerikai székhelyű vállalatok egy érvényben lévő határozat értelmében nem értékesíthetnek szerverpiaci komponenseket bizonyos országokban, így Kínában sem. Az AMD és a THATIC által megalapított vegyesvállalattal ki lehet játszani ezt a döntést.

A kreatív megoldással mindenki jól jár: az AMD-nek bevétele származik a megállapodásból és a licencdíjakból, Kína pedig „saját” szerverprocesszorokat építhet, amelyek fölött nagyobb kontrollal rendelkezhetnek.

Persze nem az AMD az egyetlen, aki próbálkozik a kínai piacon: a VIA és a Zhaoxin együttműködéseként is készülnek kínai x86-os processzorok, amelyek 2019 folyamán már a második generációs AMD RYZEN processzorokkal is felvehetik a versenyt – ha minden a tervek szerint alakul.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Crytek01
Crytek01
2018. júl. 10. 9:43
#2

Azért nagy gecik, nvidiának nem mernek x86 licenszet adni de mindenki másnak szórják...

punchman
punchman
2018. júl. 14. 20:16

Tett-e, vagy tervezi-e az Intel, hogy jogi lépéseket tesz az ügyben?

gabushi
gabushi
2018. júl. 10. 9:11
#1

Aztán majd kína jól ellopja ...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. júl. 11. 0:41

B_Real & thestock

+++
Talán többet látnak benne mint a hibákkal teli intelbe , aki a biztonság rovására is arra törekedett , hogy AMD-t beelőzze ...

Vissza az oldal tetejére