Az Overwatch Stadium úgy tűnik, sokkal nagyobb siker lett, mint amire a Blizzard számítani mert. Jelenleg is, több, mint a meccsek felét ez a játékmód teszi ki, így nagy a lelkesedés a Blizzardnál is, hogy fejlesszék a módot.

A legújabb „kérdezz és válaszolok” Reddit AMA összegzését már ki is posztolta a Blizzard a saját oldalán. 

Az első kérdés rögtön a külső nézettel kezdődött. Dylan Snyder játékdizájner szerint mivel az Overwatch-ban a kezdetek óta van külső nézetes mód (pl. Reinhardt), így nem volt túl nagy kérdés a részükről, hogy lehetővé tegyék az ilyesfajta nézetet a játékosaiknak. Szerintük amúgy a játék egyensúlyát sem befolyásolja túlzottan a nézetváltás, sőt, sokat dob a Stadium hangulatán.

Az AMA során kiemelték, hogy nagyon szeretnének custom meccs támogatást a Stadiumhoz, de erről még nem beszélhetnek sokat.

A teljes kérdezz felelek itt olvasható.

Az Overwatch-ot fejlesztő csapat nemrég tömörült szakszervezetbe, így jó eséllyel tényleg tudják tartani a terveiket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére