Shop menü

SNAPDRAGON 8 GEN 2 – RAY TRACING ÉS WI-FI 7 TÁMOGATÁST HOZ A CHIP, HATÉKONY KÖNTÖSBEN

Komoly fejlődést hoz hatékonyságban a Qualcomm újdonsága, és egyebek mellett a gépi tanulás terén is szépen lépdel előre.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Snapdragon 8 Gen 2 – Ray tracing és Wi-Fi 7 támogatást hoz a chip, hatékony köntösben

Bemutatta új csúcskategóriás rendszerchipjét a Qualcomm, ami egyben választ jelenet a MediaTek által nemrégiben leleplezett Dimenstiy 9200 lapkájára is. Tavaly a Snapdragon 8 Gen 1 nagy kudarcot jelentett, persze ettől függetlenül nagyon sok eszközbe jutott el, de nagyon erőteljes melegedés mellett üzemelt, rossz volt a hatékonysága. Most éppen ezért a jobb energiamenedzsment kiemelten fontos lett.

A Snapdragon 8 Gen 2 minden fronton mutat javulást, és a processzor szinte teljesen megújult. A lapkában található elsődleges Kryo Prime mag már a Cortex-X3 alapot használja, mely 3,2 GHz-es órajel elérésére képes (illetve, ha nagyon pontosak akarunk lenni, 3187,2 MHz-ről beszélhetünk). Ez a feldolgozó rengeteg feladatot tud majd megoldani magában villámgyorsan, ez a mag nemcsak erősebb lett a felépítését tekintve, hanem még az órajelét is fentebb tekerte a Qualcomm. Jelentős részben ennek köszönhetően lesz képes 35 százalékkal nagyobb tempóra a processzort tekintve az újdonság.

Galéria megnyitása

A köztes teljesítményszintet ezúttal nem három, hanem négy mag képviseli, ezeknek az órajele 2,8 GHz lehet. Korábban volt olyan pletyka, hogy ez a klaszter két különböző ARM magból áll össze, de erről a bemutatón a Qualcomm nem beszélt. Azt tudtuk még meg a CPU-ról, hogy három Kryo Efficiency magot vonultat még fel legfeljebb 2 GHz-en. Az új felépítés látszólag leginkább a tempóra lett kihegyezve, de a mérnökök sikeresen megoldották, hogy még a hatékonyságot tekintve legyen nagyobb az előrelépés, itt 40%-os fejlődésről beszélhetünk a cég által elmondottak alapján.

Az új generációs Adreno integrált grafikus vezérlő immáron képessé vált a ray tracing hardveres gyorsítására. Innentől nincs akadálya annak, hogy érkezzenek az RT-s mobil játékok, hiszen a Samsung, a MediaTek és a Qualcomm is támogatást biztosít ehhez. A megújult Adreno 25 százalékos gyorsulást mutat majd a teljesítményteszteken, de itt sem ezen a ponton sikerült összehozni nagy fejlődést, hanem a hatékonyságban, ami 45%-kal növekedett. Támogatott továbbra is a Snapdragon Elite Gaming, ami egy jelentős funkció csomagot jelent itt, és ismeri a lapka a Vulkan 1.3 API-t is.

Galéria megnyitása

A rendszerchipek generációról generációra nagyon szépen fejlődnek a gépi tanulást tekintve, és a Snapdragon 8 Gen 2 a világon elsőként már INT4 gyorsításra is képes okostelefonok keretei között. A friss Hexagon így akár 60%-kal jobb watt/teljesítmény mutatóval is rendelkezhet. Bizonyos esetekben akár 4,35-ször nagyobb lehet a friss lapka tempója, mint amire az elődje képes volt.

Olyan helyeken lesz ez kihasználva, mint például a kamera, ahol akár már az arc, haj, ruhák, hátterek felismerése is menni fog a képalkotás során. A fotók minden részét külön algoritmusok dolgozhatják ki. A Qualcomm Sensing Hub is rendelkezni fog már gépi tanulást gyorsító feldolgozókkal, melyeknek köszönhetően új élményt jelenthet például a hangvezérlés használta az applikációkon belül.

Galéria megnyitása

A fejlettebb memóriavezérlő már kezelni tudja az LPDDR5X lapkák frontján akár a 4200 MHz-es lapkákat is. Be lehet majd vetni mellette a Samsung és más gyártók legjobb LPDDR5X memóriamoduljait. Fontos az is, hogy immáron jöhetnek az UFS 4.0 technológiát alkalmazó adattárolók is, ami ugyancsak tempónövekedést fog eredményezni. Ennek köszönhetően az új eszközök még gördülékenyebben üzemelhetnek majd.

Galéria megnyitása

A Snapdragon 8 Gen 2 képes lesz Quad HD+ felbontás mellett 144 Hz natív támogatására, és be lehet vetni mellett 4K Ultra HD panelt is, ha egy gyártónak az számítana. Külső képernyőt is kezel a lapka, ugyancsak 4K Ultra HD minőséggel bezárólag. Van 10 bit támogatás, adott a HDR10+, a Dolby Vision és a Rec. 2020 ismerete is. Az OLED technológiás panelek kezelésre pedig extra trükköket is képes bevetni.

Érdemes kitérni a kamerás lehetőségekre is. A Qualcomm használ egy Sony szenzort a DOL-HDR-re, és 200 megapixeles kamera kezelésének sem lesz itt akadálya, sőt mi több, van direkt optimalizálás ilyen felbontásra, ami valószínűleg már a Samsung igényeinek a jobb kiszolgálására irányul. 18 bites az ISP, párhuzamosan három kamerán képes akár 36 MPixeles képes kiolvasni, és 108 megapixelig támogatott a ZSL (zero shutter lag).

Videózásnál biztosított a 8K HDR is innentől 30 FPS-sel, és közben még 64 megapixeles fotót is tud menteni a kamera. 4K-ban lehet 120 FPS-es lassított felvételeket megörökíteni, és folyamatosan képes rögzíteni 960 FPS-sel HD minőségben. Dolby Vision felvételekre is alkalmas a Snapdragon 8 Gen 2, de egyéb HDR formátumokat is támogat erre az esetre is. Nem „csak” három, hanem akár négy különböző EV érték mellett tud képet rögzíteni valós időben.

Az új Snapdragon X70 modemet használja majd a Snapdragon 8 Gen 2. Ennek köszönhetően támogatott a mmWave és a Sub-6 frekvenciatartomány használta is, a csúcssebesség pedig elérheti akár a 10 Gbps-ot is. A feltöltéseknél sem fog lustálkodni ideális körülmények között, ugyanis ezen a ponton 3,5 Gbps jelenti a plafont. Fontos még,

Galéria megnyitása

Adott a FastConnect 7800 kapcsolati alrendszer, ami immáron a Wi-Fi 7-ről is gondoskodik, ezzel 5,8 Gbps-os tempót lehet elérni és a 6 GHz-es sáv is kihasználható. Ez pedig még a Bluetooth 5.3-ról is gondoskodik LE Audio kiterjesztéssel és a Snapdragon Sound technológiával együtt. A kapcsolati lehetőségek terén pedig még a GPS és az NFC is adott.

4 nanométeres gyártási eljárással kerül gyártásba a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 2. De az nem derült ki, hogy melyik gyártónál, viszont nem valószínű, hogy visszatért volna a tavalyi fiaskó után a Samsunghoz a chipdizájner, szóval jó eséllyel a TSMC-nél készül az újdonság.

Galéria megnyitása

A Qualcomm Snapdragon 8 Gen 2 rendszerchipet elképesztően széles közönség várja a gyártók és a vásárlók oldaláról egyaránt. Kiemelte a főbb partnereket a chiptervező, hogy érzékeltesse, mekkora csapattal dolgozik együtt közvetlenül. Használja majd a chipet a Honor, a Xiaomi, a ZTE és annak minden almárkája (Nubia, Redmagic), a BBK Electronics összes tagja is ide sorolható, de említhető mások mellett a Motorola, a Sony, a Sharp és az ASUS is a ROG-gal együtt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére