Minden évben elő szokott rukkolni a Samsung olyan hajtogatható mobillal, amik Kínát veszik célba, luxuskivitelben. A flipes eszközöknek nagy hagyománya van a Távol-Keleten, a dél-koreaiak pedig ezt az igényt is igyekeznek kiszolgálni, persze kellően vaskos árazás mellett. Megérkeztek a W széria új tagjai.
Ameddig nem voltak hajtogatható termékek, addig a Samsung ténylegesen tervezett kagylós formátumú androidos csúcstelefonokat Kína számára. Ezek minden évben üde színfoltok voltak a palettán. Sajnos mióta vannak Galaxy Z Fold eszközök, azóta már ezek látják el ezt a feladatot, nem tervez teljesen új modellt a gyártó. Mostanra pedig már a Galaxy Z Flipből is csinál W kivitelt a kínaiak számára a vállalat.
A Samsung W23 és a W23 Flip nem pontosan ugyanolyan, mint a Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4, de nincs is olyan jellegű különbség, ami a képességeket érintené. Arra kell itt gondolni, hogy a Samsung egy különösen erős RAM és tárhely konfigurációt nyújt, amit globálisan nem érhetnek el a vásárlók. Ebben az esetben a rendszermemória mérete lett elsődlegesen „felpumpálva”.
A Samsung a W23 modell 16 GB-nyi RAM-mal és 512 GB-os tárhellyel kínálja majd a kínai vásárlóközönség számára. Ami ezen a ponton egy kicsit fájó lehet az embereknek, hogy az 1 TB helyről továbbra is le kell mondani, pedig ez a termék azért már bőven megérdemelné a nagyobb tárkapacitást. A W23 Flip 8 helyett már 12 GB-os rendszermemóriát vonultat fel, és ebben az esetben is 512 gigányi hely áll majd a jövőbeli tulajdonosok rendelkezésére.
Az újdonságok egy selymes fekete alapszín mellett rózsaarany felütést kaptak. A keret és a zsanért takaró, egyébként cserélhető elem is rózsaarany színű lett a Galaxy W23 és a Galaxy W23 Flip esetében egyaránt. Ezt a színt az eredeti nevek alatt nem kínálja a Samsung. Az arany vagy rózsaarany színek a tradíció részét képezik. Annak idején a hagyományos, kagylós kialakítású Samsung W csúcsmodellek is ilyen külsőt kaptak.
A készülékek egyaránt a Snapdragon 8+ Gen 1 rendszerchipet használják, ennek köszönhetően remek teljesítményre lesznek képesek. Az Android 12-vel kerülnek a boltokba, de hamarosan frissülni fognak az Android 13-ra, valamint a One UI 5-re. A Galaxy W23 kívül 6,2, belül pedig 7,6 hüvelykes megjelenítőt vonultat fel, 120 Hz támogatással és kiváló felbontással. A W23 Flip pedig egy 1,9 colos külső panelt, és egy 6,7 hüvelykes belső egységet vonultat fel. A flipes masina két 12 MPixeles kamerát nyújt, a társa pedig már egy 50 megapixeles főkamerával szolgál egy 10 és egy 12 MPixeles társkamera mellett. Részletesebben korábbi hírünkben foglalkoztunk a készülékek képességeivel.
A Samsung ügyelt a részletekre is, az S Pen érintőceruzát ugyan külön adja, nem része ez a csomagnak még a Samsung W23 esetében sem, de készült belőle egy rózsaarany gyűrűvel feldobott variáns. Így, aki rákíván, úgy vásárolhatja meg az eszközt, hogy passzolni fog az okostelefonhoz.
A Samsung W23 és W23 Flip okostelefonok a China Telecom kínálatában fognak megjelenni. Az egzotikus konfigurációk a figyelemfelkeltőbb külsővel 16 000 és 10 000 jüanba fognak kerülni. Ez mindkét esetben magasabb összeg, mint amennyit a szimpla készülékekért kell leszurkolni, átszámolva a mostani árfolyamok mellett 920 és 580 ezer forintnak megfelelő összegekről beszélhetünk.



































