A pacemakerek nem igényelnek ugyan sok energiát működésükhöz (a Watt milliomod részét), akkumulátoraikat azonban időről időre le kell cserélni, ami pedig újabb megterhelő műtéteket jelent a betegek és az orvosok számára is. Számos kutató próbált megoldást találni az energiaforrások élettartamának meghosszabbítására ‒ voltak kísérletek arra, hogy a műszer a vércukorból generáljon energiát, vagy éppen a végtagok mozgásából ‒, de ezek metódusuktól függően vagy megzavarták az anyagcserét, vagy még invazívabb műtétet igényeltek volna (pl. a végtagok „bedrótozását”).

M. Amin Karami és Daniel J. Inman, a Michigani Egyetem repülőmérnökei kifejlesztettek egy olyan energiaforrás-prototípust, amely a mellkasüreg ‒ elsődlegesen szívverésből adódó ‒ vibrációiból nyeri az energiát. Eredményeikről az Applied Physics Letters-ben számolnak be.

Módszerük lényege, hogy a vibrációk hatására egy piezoelektromos anyagréteg deformálódik, és így áramot termel. (Ezen anyagok jellegzetessége, hogy bennük összenyomás hatására elektromos feszültség keletkezik, illetve elektromos feszültség hatására alakváltozás jön létre.) A tesztek alapján a prototípus 7‒700 percenkénti szívverés mellett működőképes, amely tartomány messze túlhaladja az egészséges határokat, és akár nyolcszor annyi energiát is képes termelni, mint amennyi a pacemaker működtetéséhez szükséges. A legritkább szívverésnél (percenként 7) is több energiát szolgáltat a minimálisan elegendőnél.

A kutatók következő lépése egy a szervezettel is kompatibilis prototípus megalkotása lesz, és úgy gondolják, hogy ha ez sikerül, akkor megoldásuk a piacon található minden más energiaforrásnál jobbnak bizonyulhat.