Az Apple idén ősszel rukkol majd elő az iPhone 15 szériával, de a Bloomberg hasábjain egy új beszámolóban már a 2024-ben érkező iPhone-ról lehet olvasni érdekes információt. Jöhet a minden eddiginél drágább zászlóshajó, ami szó szerint másik kategóriát fog képviselni, mint a Pro modell(ek).

Mark Gurman általában megbízható forrásokra hivatkozva szokott az Apple fejlesztéseit illetően előzetes információkkal szolgálni, és ezek az esetek többségében be is jönnek. Most az elemző arról ír, hogy az Apple a színfalak mögött már arra készül, hogy 2024-ben egy kicsit átrendezze az iPhone-ok kínálatát. Szakíthat a cég az eddig megszokott hierarchiával.

Jöhet az Ultra modell, melynek érkezését egyszer már tavaly is felvetették.

Az Apple a legutóbbi információk alapján már az iPhone 15 Pro és 15 Pro Max között is növeli a szakadékot, és ezzel valójában már azt készítheti elő, hogy jövőre szakítson az eddigi hagyományokkal. Nem lesz már iPhone 16 Pro Max, hanem a 16 Ultra modell léphet a színre, ez pedig tényleg jelentősebben különbözni fog az iPhone 16 Prótól. Persze már arról is volt szó, hogy az iPhone 15 Pro Max is Ultra néven jöhet, de a mostani beszámoló nem ezt sugallja.

Az Apple már használja az Ultra megnevezést más termékeknél, így a vásárlók hamar hozzászoknának a dologhoz. Az Ultra jelzőt látva azonnal tudnák, hogy egy még erősebb konstrukcióról van szó, ami még jobb képességű lehet a képalkotásban vagy akár a teljesítményt tekintve is. Az iPhone 15 sorozatnál idén a csúcsmodell már magában fog periszkópos kamerát használni, ami nem olyan kicsi különbséget jelent majd, mint ami az iPhone 12 Pro és 12 Pro Max között volt a zoomban, hanem ténylegesen egy új szintet fog bevezetni.

Galéria megnyitása

Az iPhone 16 Ultra az árát tekintve is egy nagy lépést tehet felfelé, ha esetleg eddig nem lett volna elég drága egy aktuális csúcsmobil. Ebbe az eszközbe az Apple még komolyabb hardveres fejlesztéseket pakolhat bele a bővebbre szabott büdzsé mellett. Most arról nem esett szó, hogy pontosan mit hozhat majd a 2024-es készülék, de a magasabb ár még jobb fotós képességekkel járhat majd, akár a képernyő is nagyobbra nőhet, és teljesítményben is többet nyújthat majd a szerkezet. A Face ID a képernyője mögé kerülhet, és felmerült a lehetőségek között a csatlakozók teljes elhagyása is, de ezek részben alaptalan találgatások.

Galéria megnyitása

Az viszont tény, hogy Tim Cook arról beszélt a napokban, hogy az iPhone-ok eladási árának növekedését fenntarthatónak gondolja, ebből pedig az kövezhet, hogy készen is áll az Apple arra, hogy egy újabb nagyobb árfelhajtást készítsen elő. Ugyebár az iPhone eladások továbbra is jól alakulnak – ha eltekintünk a gyártási nehézségektől –, pedig 2017-ben az iPhone X csúcsmodellje még „csak” 1150 dollárba került, ma viszont már 1600 dollárt lehet kifizetni a legdrágább iPhone 14 Pro Max variánsért.

Galéria megnyitása

Korábbi hírünkben arról számoltunk be, hogy az iPhone-ok átlagos eladási ára az utolsó negyedévben már 910 dollár közelébe ért, miközben egy évvel korábban „még csak” 840 dollár körül alakult. Ez hatalmas emelkedést jelent egy év leforgása alatt. Az iPhone 16 Ultra érkezése pedig már azt eredményezheti, hogy 1000 dollár fölé kúszhat a készülékek átlagára. 

Ugyanis nagy valószínűség szerint az emberek jelentős része az iPhone 16 Ultráért állhat majd sorba, függetlenül attól, hogy az mennyibe fog kerülni. Legalábbis a jelek szerint az Apple vezetése erre számít, és az eddigi tendencia is ezt erősíti meg. Az iPhone 14 Próból most sokkal több fogy, mint az elérhetőbb áron kínált iPhone 14 modellekből. Szóval a cég magabiztosan vághat bele egy minden képzeletet felülmúló csúcskészülék fejlesztésébe és bevezetésébe.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
czibulazoli
czibulazoli
2023. febr. 8. 22:44
#4

A régi szép időkben, minden egyes eladott ájfón árának 60%-a tiszta nyereség volt az almás cégnek, ez mostanra 50% köré csökkent. Vagyis, ha féláron adnák a telókat, még akkor sem lenne veszteséges. Persze, ha ennyiért is megveszik a zemberek, akkor adják ennyiért. A mobiltelefonpiacot elárasztó marketing gépezet totálisan meghülyítette az embereket(persze más piacokon is van ilyen, de most ez a téma). Beetetik a népet, hogy ez "kell" nektek, pedig semmi olyat nem tudnak ezek a telefonok, amit ne tudna bármelyik 80-100 ezer forintos telefon hétköznapi használat mellett. Az extra teljesítmény csak a fanatikus gémereknek kell, de aki a telefonján akar ilyen szinten gémelni, az inkább vesz egy kézikonzolt. Az átlagembernek a szülinapról meg a nyaralásról készített fényképekhez meg videókhoz bőven elég jó az olcsóbb kategória, a profik(hivatásos fényképészek) meg úgyis vesznek ennyi pénzből egy tükörreflexes(DSLR) vagy cserélhető objektíves(MILC) gépet, ami MINDIG jobb képet csinál mint egy telefon. Érdekes módon, én csak 4-5 évente veszek egy 50-60 ezres telefont, de még sose találkoztam olyan helyzettel, amit ne tudtam volna azokkal is megoldani. Mostanra a telefonok nagyrészt státuszszimbólunok lettek, ugyanúgy mint az autók, és ebben komoly szerepe volt a marketingeseknek. Szó se róla, ha valaki úgy érzi hogy neki erre van szüksége, mert ettől érzi magát jobban(valakinek), és van is rá pénze, akkor költse erre, de pénzkidobás, ugyanúgy mint egy 30-40 milliós autó is.

(Még mielőtt valaki nekem esne, hogy csak csóró vagyok és savanyú a szőlő, én keresek havi 800 ezer-1 milliót, szóval vehetnék akár PRO MAX vagy jövőre ULTRA ájfónt, de az biztos hogy nem fogok.)

czibulazoli
czibulazoli
2023. febr. 9. 10:59

@humaniod Mi a hülyeség benne?

Samanoske
Samanoske
2023. febr. 7. 17:25
#3

Na mit hogy olcsóbb lesz?

rfj1989
rfj1989
2023. febr. 7. 14:46
#2

Nem igazán értem ezt a vonalat, hogy miért van szüksége az embereknek 1500-2000$ telefonra, de az biztos, hogy ha az apple megcsinálja akkor van rá igény, mert abban nagyon jók, hogy azt adják a népnek amit akarnak, az árazásuk egyenesen zseniális! Ameddig alig győzik gyártani annyit vesznek belőle én is tolnám felfelé az árat! :D Sőt szerintem 3000$ ig is elmehetnének valami ultra plusz akármivel, azt is vennék mint a cukrot :P

Grador
Grador
2023. febr. 8. 18:32

@axe Ne is ők vegyenek ilyet... Ez lenne a lényege a felnőtt életnek, hogy mindenki annyit költekezzen, amennyi belefér és amire belefér. Emelet nem kell folyton azt hangoztatnia egyeseknek, hogy mennyire túlárazottak. Csak annak túlárazott, aki amúgy nem is akarna olyat

Joachim21
Joachim21
2023. febr. 7. 14:13
#1

Majd a piac szavaz, látjuk ezt a VGA és CPU piacon is, a válság bővülése és mélyülése helyre fogja rakni a profitelvárásokat.

Joachim21
Joachim21
2023. febr. 8. 18:00

@humaniod  Gondolj a Marshall keresztre, én másról nem nyilatkoztam.

Vissza az oldal tetejére