NVIDIA AMPERE VIDEOKÁRTYA-HIÁNY: NÉHÁNY KOMPONENSBŐL EGYSZERŰEN NEM KÉSZÜL ELÉG

Az Nvidia pénzügyi vezetője korlátokról beszélt, amelyek akadályozzák a gyártókapacitás bővítését, azt viszont még nem részletezte, pontosan mely területen vannak korlátok és ezeket pontosan mi minden okozza.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. dec. 6. 6:01
Nvidia Ampere videokártya-hiány: néhány komponensből egyszerűen nem készül elég

A GeForce RTX 30-as sorozat első három tagja, vagyis a GeForce RTX 3080, a GeForce RTX 3090 és a GeForce RTX 3070 már egy ideje megjelent, ám egyik terméket sem igazán lehet elérni kereskedelmi forgalomban, ugyanis túlságosan nagy kereslet mutatkozik irántuk ahhoz képest, amennyi videokártyával el tudja látni a piacot az Nvidia, illetve AIB partnerei. A vállalat korábban el is ismerte, minden várakozást felülmúlt az a kereslet, ami a GeForce RTX 30-as videokártyák iránt mutatkozott, ugyanakkor azt sem titkolta, hogy a hiányállapot idén már fenn fog maradni, hiszen nem készül annyi videokártya, mint amennyire szükség lenne.

Akkoriban még nem esett szó arról, hogy kevés GPU készülne, valamint egyéb komponensekkel kapcsolatos hiányt sem említett a vállalat vezetője – akkoriban úgy fogalmazott, hogy szerinte nem a gyártókapacitással van baj, pusztán a kereslet nőtt túlságosan nagyra, meglehetősen váratlanul, így erre egészen egyszerűen nem tudtak felkészülni.

Galéria megnyitása
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a napokban pedig egy érdekes rendezvényt is megtartottak, ami a Credit Suisse 24th Annial Technology Conference nevet viseli. Ezen felszólalt az Nvidia pénzügyi vezetője, Colette Kress, aki a gyártással, illetve a beszállítói lánccal kapcsolatos korlátokat emlegette a GeForce RTX 30 hiány kapcsán. A helyzet szerinte meglehetősen komplikált, amit a szubsztrátumokkal és egyes komponensekkel kapcsolatos korlátok eredményeznek, ám arra nem tért ki, hogy pontosan mi van a háttérben, pontosan miből nincs elég, illetve van-e bármiféle baj a GPU-k kihozatali arányával. Utóbbiakat a Samsung gyártja, méghozzá 8 nm-es csíkszélességgel, eddig azonban a TSMC szolgálataira támaszkodott a vállalat.

A pénzügyi vezető sajnos nem részletezte, pontosan milyen nehézségek merültek fel, ám egyéb gyártók panaszai alapján sejthető, hogy logisztikai problémák is állhatnak a háttérben, ugyanis a COVID-19 miatt a légifuvarozás terén eléggé nehéz a helyzet, sokszor a gyógyszeripari cégekkel kell versenyezniük a szállítási kapacitás elnyeréséért. És ez a helyzet az elkövetkező hónapok folyamán nem is igazán javulhat.

Amennyiben a Samsung gyártókapacitása limitált, az is probléma lehet, hiszen újabb gyártókapacitást nehéz lefoglalni, ezek ugyanis előre le vannak kötve, így ezen a téren nincs igazán mozgástere az Nvidiának, legalábbis rövidtávon biztosan nincs. A pénzügyi vezető szerint még nagyjából két hónapra lesz szükség ahhoz, hogy sikerüljön javítani a gyártókapacitáson, ami már segíthet a kereslethez való felzárkózásban.

A hiánnyal kapcsolatban bővebb tájékoztatást az aktuális pénzügyi negyedév végére ígért, ami január végét jelenti, így akkor kiderülhet, pontosan mi minden volt a háttérben, ami a jelenlegi, mind a vásárlók, mind pedig az Nvidia számára kellemetlen helyzetet okozta.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2020. dec. 6. 14:27
#5

Ezt én itt nem értem. Egyes felhasználók itt folyamatosan azt mondták eddig a kommentekben az elmúlt bő két hétben, hogy rengeteg Nvidia videokártya jön és elárasztják a piacot az AMD-s hiányban. Most akkor lehet, hogy csak a semmibe ugattak? Nem, biztosan az Nvidia maga hazudik.

Bár azért fura, hogy most egyiküket se látom a kommentelők között. Biztos épp az Nvidiát győzködik arról, hogy nincs is készlethiányuk, az egész nagy féknyúvz.

CHaooSS
CHaooSS
2020. dec. 8. 10:26

@Busterftw Amúgy a & Marketing részt azt ő találta ki mert hivatalosan ez nem tartozik a munkakörébe. Több probléma volt már a kiírásaiból majd meglátjuk csinál-e még ilyet mert a kutyát nem érdekli a múltja, ha továbbra is aláássa őket.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. dec. 6. 13:28
#4

VIDEOKÁRTYA-HIÁNY: NÉHÁNY KOMPONENSBŐL EGYSZERŰEN NEM KÉSZÜL ELÉG

ennyi

punchman
punchman
2020. dec. 6. 20:56

@KiaLexia

"ennyi"
Amikor árvíz volt Thaiföldön és 3x-ra emelkedtek a HDD árak, azt is el lehetett volna intézni azzal, hogy néhány motorkomponensből egyszerűen nem készül elég. Azért meg lehet érteni ha lesz aki a részletekre is kíváncsi.
@Dani64
"ez megint nem támaszt alá mást, mint a hatalmas igényt. Ennyi"
Ez csak annyit támaszt alá, hogy kisebb a kínálat, mint a kereslet. Sem az arányokról, sem a darabszámokról nem tudunk pontos adatokat, és titokban is fogják tartani. Azt lenne érdekes látni, a korábbi rajtokhoz képest mennyi most a demand és supply.

Atek91
Atek91
2020. dec. 6. 9:48
#3

Nem kellett volna 175 millió dollárért eladni a készletet egyenesen a bányászoknak, talán nem lenne ekkora a hiány! https://www.thefpsreview.com/2020/11/24/nvidia-reportedly-sold-175-million-worth-of-ampere-gpus-to-miners/

manbali82
manbali82
2020. dec. 6. 13:05

@Atek91 szerintem meg fakenews helyett inkább nem kellene Kínával "gazdasági háborúzni", és nem kellene Covid hisztériát kelteni az egész világon, és akkor talán nem lenne hiány... ja meg nem ártana felhúzni még jó pár tucat félvezető gyárat a világon

Ch00ler
Ch00ler
2020. dec. 6. 8:02
#2

Meg sajnalni is fogom a szegeny nvidia-t, hogy ennyire kellemetlen helyzetbe kerult. A reszvenyek junius ota csak 50%-ot emelkedtek, marha dragan el tudjak adni a teljes keszletet, gyakorlatilag verseny nelkul...

Remelem, egyszer bebukik az egesz VGA-ra alapulo kriptovaluta biznisz es akkor majd kuncsorogva jonnek vissza, hogy vegyuk meg a kartyaikat.

Addig is marad a szokasos kamu szoveg: nagyon egyutterznek velunk. De jooooo.

tomchee
tomchee
2020. dec. 6. 6:53
#1

A címben az első 2 szó teljesen fölösleges volt :D

Vissza az oldal tetejére