Shop menü

NOTHING EAR (STICK) – ANNAK, AKI SZERETI A SZÉPET

Egy fülhallgató, ami nem áll be a sorba.
Haigli Árpád
Haigli Árpád
Nothing Ear (stick) – annak, aki szereti a szépet

Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

Kevés jobb dolog van a vezetékek eltávolításánál, ami a fülhallgatókkal történt az elmúlt pár évben. Manapság már minden cég kínál ilyen eszközt, így eléggé nehéz kitűnni a tömegből, hacsak nem felső kategóriás termékről van szó.

A Nothing alapítója, Carl Pei azonban felismert egy üzleti rést, amit egy gyártó sem aknázott még ki igazán. Ez pedig nem más, mint hogy ezek az eszközök egyben kiegészítők is, szinte már ékszerek. Ezért minden egyes Nothing kütyünél kiemelt hangsúlyt fektetnek a megjelenésre, legyen szó fülhallgatóról, vagy akár telefonról. Első termékük, az Ear (1) szintén egy fülhallgató volt, amiről mi is írtunk már korábban, az Ear (stick) pedig egy olcsóbb változat, a maga saját funkcióival.

Galéria megnyitása

A doboza elképesztően egyedi, semmihez sem fogható. Egy hosszúkás fehér hasáb, amin a tok jelenik meg körbe-körbe. Ha ki szeretnénk szabadítani a fülhallgatót, akkor el kell tépnünk a két szélét, így ez már sosem lesz a régi, ami szerintem egy jópofa kis részlet. 

Ezután a hasábból ki kell húzni két hengert, az egyik tökéletesen úgy néz ki, mint egy apró tartó. Ha ezt széthúzzuk, akkor megtaláljuk a töltőkábelt és a használati útmutatót. A másik hengeres test pedig maga a töltő tok, amiben elhelyezkedik a két fülhallgató. A termékek 90%-val ellentétben, amit tesztelni szoktam, ezt valóban izgalmas, és érdekes volt kibontani. Ezt pedig azért emelem ki, mivel a Nothing éppen erről szól, ebben mások Ők, mint a többiek – a felhasználói élményben, ami már a csomagolásnál elkezdődik. Lehet, hogy valakinek ez nem számít, de szerintem aki ilyen terméket vesz az él - hal az ilyen apróságokért, amiben sok ember értékes munkaórái vannak.

Dizájn, ami nem hasonlítható semmihez

Említettem, hogy vezeték nélküli fülhallgatókból Dunát lehet már rekeszteni. Mindegyik szinte ugyanolyan, legyen szó funkciókról vagy kinézetről. A Nothing-nál viszont tudták, hogy nem fogják feltalálni a spanyol viaszt, helyette viszont ízléses köntösbe csomagolták az eszközt.

Kezdjük talán a tokkal, ami henger formájú, kívül áttetsző, és találunk rajta egy kivágást, ahol hozzáférhetünk a fülhallgatókhoz. Az eszköz jobb oldalát ha megfogjuk, akkor el tudjuk csavarni a testet, így előbukkannak a fülesek. Ezen az oldalon található az USB-C port, ezt pedig azért említem meg, ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy feltöltsük az eszközt. Sajnos a vezeték nélküli töltés nem támogatott, ami egy 50 000 Ft-os fülhallgatónál szerintem igenis nagy hiányosság.

Ez a port egy piros amorf alakzatban helyezkedik el, ami remek kontrasztot képez a fehér testtel, illetve emellett helyezkedik el a párosító gomb. Az eszköz megcsavarása elképesztően kellemes érzés ("satisfying" - megfelelő magyar szót nem is tudok rá), akár egy fidget spinner használata. A fülhallgatók mágnesesen illeszkednek a tokba, ami nagyon erősen tart, komolyabb rázás esetén sem esnek ki szerencsére.

A bal füles fehér, míg a jobb piros pöttyöt kapott, így meg tudjuk őket különböztetni hogyha éppen nem a tokban lennének. Fekete és fehér színben pompáznak, maga a szár pedig áttetsző, így láthatjuk a belső komponenseket is, ami lenyűgöző. Azért is, mivel a legtöbb esetben ezt a részt csak telenyomják ragasztóval, ami nem igen mutatós, így itt egy külön kihívás lehetett, hogy a komponensek a helyükön is legyenek, rendesen működjenek, és még jól is mutassanak – le a kalappal a mérnökök előtt, főleg egy ilyen kicsi eszköz esetében.

[heading3]

[/heading3]

 

Form over Function

A fent említett angol kifejezés annyit tesz, hogy a funkcionalitást alárendeljük a dizájnnak, magyarán az lesz a fontosabb. Itt ez abszolút megjelenik, bár van ahol hasznos a kialakított megjelenés. Maga a henger forma mutatós, egyedi, nekem nagyon tetszik, és a zsebbe is tökéletesen elfér a telefon mellett, ennél jobb nem is lehetne. Viszont ha bármilyen nem tökéletesen vízszintes felületre helyezzük a tokot, akkor biztosak lehetünk benne, hogy el fog gurulni, ami nem éppen szerencsés. Persze fel is lehet állítani, de így nehezebb hozzáférni a fülhallgatókhoz, illetve így fel tud borulni az eszköz.

A fehér szín gyönyörű, illetve amit még nem említettem, az a textúrált felület, ami egyszerűen fantasztikus, nagyon jó érzés megfogni. Viszont ez idővel úgy fogja gyűjteni a koszt, mint a mágnes. Arról nem is beszélve, hogy az áttetsző külső henger idővel karcolódni fog, az alatta lévő fehér rész pedig sárgulni a naptól, így nagyon kell rá vigyáznunk, ha szeretnénk megőrizni ezt a csodálatos megjelenést.

Galéria megnyitása

Áttérve a technikaibb vonalra, megemlíteném, hogy a fülhallgató 12,6mm-es hangszórókat használ, ez fizikailag nagyobb is, mint az Ear (1)-esben. Illetve három mikrofonnal rendelkezik, és támogatja az AAC, illetve SBC kodekeket is. Hangzás téren kiegyensúlyozott volt a (stick) a mélyek és magasak között, a basszus igazán ott volt, aminek én nagyon örültem, de ha szeretnénk, akkor az appon belül ezt személyre is szabhatjuk.

A fülhallgatók 7 óra zenehallgatást bírnak, míg a tokkal együtt ez 29-re kúszik fel, ami szép érték. Emellett IP54-es por és vízállósági tanúsítvánnyal is rendelkeznek, így nyugodtan edzhetünk, és izzadhatunk bennük.

Alkalmazás

Amennyiben nem Nothing telefonunk van, az esetben szükségünk lesz a Nothing X alkalmazásra, ami egy újabb élményfaktor, egy gyönyörű felület. Itt láthatjuk a fülhallgatók, illetve a tok töltöttségét, ami egyébként az appon kívül is megjelenik, ha lehúzzuk a gyorselérési eszköztárat (redőnyt). Az alkalmazáson belül találunk még egy equalizert is, amivel teljesen személyre tudjuk szabni a hangzást, valamint egy másik menüpontban a gesztusokat is.

Galéria megnyitása

Sajnos a fülhallgatók nem érintésérzékenyek, a szárat kell összecsippentenünk, ha bizonyos funkciókat szeretnénk előhívni. Itt külön a jobb és bal oldalt is be tudjuk állítani négyféle különböző gesztusra, ami szerintem több mint elég. Ezen kívül be tudjuk még állítani a viselés figyelést, aminek a segítségével az eszköz érzékeli, ha a fülünkben van, és leállítja a zenét, ha kivesszük.

Továbbá hangot is játszhatunk le rajta, ha esetleg elhagynánk, ez pedig kellően hangos, én mindig könnyedén megtaláltam ennek segítségével. Amit viszont hiányolok ezen az áron, az az aktív zajszűrés.

Galéria megnyitása

Összességében egy remek fülhallgatóval volt dolgom, ezzel a dizájnnal engem megvettek kilóra. Persze nem mehetünk el a gyengeségek mellett sem, engem az aktív zajszűrés hiánya zavart leginkább, főleg ilyen áron.

Amennyiben ez is belefért volna, az esetben azt mondanám, hogy instant get, így viszont érdemes elgondolkozni más alternatívákon is, amennyiben ez egy fontos funkció Nektek. Ha viszont nem, és szeretnétek egy minőségi, jól összerakott, dizájnos tech kiegészítőt, ami jól is szól, akkor ne keressetek tovább.

Összefoglalás

Szerzői értékelés

Semmihez sem hasonlítható füles, ami egy kicsit túl lett árazva.
Gyönyörű, egyedi dizájn
Remek alkalmazás
Rengeteg funkció
Kiegyensúlyozott hangzás
Nincs vezeték nélküli töltés
Nincs aktív zajszűrés
Nem feltétlenül praktikus forma

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére