Az új konzolgeneráció első tagjaiként indultak útjára az Xbox Series S/X gépek, amik a Sony-val szemben egy hét előnnyel indulnak neki a piacnak. Ahogy várható volt, az első példányok szinte mindegyikét el is kapkodták a vásárlók.

Az iPon kérdésére Tóth Gábor, a Microsoft részéről megerősítette, hogy Magyarországon a megjelenés napján minden Series X gép elkelt, így nagyon elégedettek a rajttal és bár a Series S is napokon belül hiánycikké válhat, ennek ellenére a hazai ellátmány biztosított, így kéthetente biztosan kerülnek majd új gépek a boltok polcaira.

Az Xbox márka ráadásul hazánkban igazán erősnek számít, a Rise at Seven térképe szerint Magyarország az egyik olyan hely a világon, ahol az Microsoft gépei dominálnak.

Galéria megnyitása

A Series X gépek ráadásul elkezdtek fű alatt magasabb áron is elkelni, viszont semmiképpen nem érdemes csak azért többet fizetni, hogy egy Xboxhoz jussunk, hiszen a PlayStation várható készletével ellentétben tényleg pár napon belül újra elérhetővé válhat a hiányzó Xbox gép. Az új Game Pass előfizetéssel pedig tényleg egyszerű nekiindulni az új generációnak.

Viszont nem mindenkinek sikerült jól a rajt.

Az Xbox márka történetének egyik legnagyobb válsága a 3 ledes hibával volt kapcsolatos. Az első szériás PlayStation 3-as és az Xbox 360-as gépek hűtési megoldása látványosan rossz volt, hiszen szinte kizárt volt, hogy ezek a gépek sokáig húzzák ki probléma nélkül. Érdekesség, hogy abban az időben a PS3 zongora lakkos gépek is jelentős arányban semmisítették meg magukat sárga ledes hiba kíséretében, de az igazán látványos és ismert jelenséget akkor is az Xbox 360-as RROD, vagyis a Red Ring of Death hiba keltette.

Az Xbox One és a PS4 generáció szinte teljesen megúszta a túlmelegedés gondját, több verzió és napvilágot látott ezekből, de egyik sem volt igazán gondban a hűtést illetően.

Most, az új generáció már látványban is egészen mást nyújt, mint az eddig megszokott, hiszen a brutálisan erős hardverhez való hűtés megtervezésénél a Sony és a Microsoft is teljesen új alakzatokkal kezdett kísérletezni. Az első, októberi beszámolók szerint az Xbox Series X talán melegebbnek tűnik, mint a többi konzol, valójában viszont a mérések alapján teljesen normális értékeket produkál. Ennek ellenére akadhatnak gondok, néhány gép már a rajt napján megadta magát és örök álomba szenderült.

Mint minden új terméknél, így az új konzoloknál is lehetnek hibás példányok. Az internet korában viszont a hibákról és problémákról szóló hírek mindig gyorsabban és látványosabban terjednek, mint azok, amik a valós arányokat tükrözik. Jelenleg nem lehet tudni, hogy milyen kiterjedt a jelenség, lehetséges, hogy csak pár példányt érint, így messze menő következtetéseket nem lehet levonni, de a probléma létezik.

Az egyik leggyakoribb gond, amit jelentenek a gépekkel kapcsolatban, hogy nem kapcsol be. Ez személyes ismerősi körömben is megfigyelt jelenség, erről a lila kiegészítő boxban olvashatsz bővebben.

Van, akinek a lemezét kívánja mesébe illő hangokkal ledarálni az eszköz.

Jelenleg még nem megerősített, hogy valóban létező hibáról van-e szó, vagy csak hamisított videók, mindenesetre vannak olyanok, akik állítólag a klasszikus „a számítógép füsttel működik, ha a füst elszáll, a gép nem működik tovább” jelenséget figyelték meg.

Csalással előidézni a dolgot elég egyszerű, elég ha mi magunk csinálunk füstöt, amit a gép beszippant majd a tetején kitol magából.

Ez utóbbi hiba bár ismétlem, nem megerősített, hogy valós probléma lenne, máris mémeknek nyújt táptalajt.

Az ismert hibákat ez a Reddit bejegyzés kezdte összeszedni és bizony valóban akadnak olyanok, akik nem tudják emiatt használni a várt Xbox konzoljukat.

Execute order 66

Az egyik gyerekkori, (ős)Xboxos barátom nem rendelte előre az Xbox Series X-et, mert úgy volt vele, biztosan lehet találni majd egyet valamelyik üzlet polcán. Igaza volt, sikerült is vásárolnia a megjelenés napján, büszkén újságolva el a telefonban, hogy viszi haza a gépet. Be is tette díszként a tv mellé és el is indította a letöltéseket. Az első játék, amit ki akart rajta próbálni a Star Wars Jedi: Fallen Order volt, ami most a közös Game Pass előfizetésünknek köszönhetően ingyen elérhető számunkra.
Fél óra játék után a gép bármilyen búcsú nélkül kikapcsolt. Közösen próbáltunk megoldást találni, gyári állapotba visszaállítani a mágikus tartsd nyomva a lemezkiadó és a szinkronizáló gombot egyszerre, majd kapcsold be a gépet módszerrel, de hiába, a fent beágyazott tweetben látható módon a gép makacsul elhallgatott és azóta se hajlandó senkivel se tárgyalni. Talán az sem kizárható, hogy a 66-os parancs áldozatává vált.

Tóth Gábornál érdeklődtünk a meghibásodásokkal kapcsolatban is. Bár személyes ismerősi körében még nem találkozott hasonló visszajelzéssel, kérdésünknek utánajárva megerősítette, hogy nem kiugró a meghibásodási arány, az első adatok alapján kijött értékek teljesen normálisnak tekinthetőek egy új terméknél.

Ha viszont valakinél probléma jelentkezne, akkor a jogszabályoknak megfelelően eljárhatsz a kereskedőnél, vagy például az internetes áruházaknál, mint amilyen az iPon.hu is, csere helyett akár el is állhatsz a vásárlástól.

A meghibásodásokkal kapcsolatban Tóth Gábor még azt fűzte hozzá, ha valakinek problémás lenne a gépe, akkor nyugodtan vegyék fel az ügyfélszolgálattal az érintettek a kapcsolatot és háztól-házig garanciával ingyen megjavítják vagy kicserélik a terméket.

Reméljük tényleg csak elszigetelt jelenségekről van szó és nem fog túl sok tulajt érinteni a probléma.

Yoshida Shuhei, a Sony Interactive Entertainment egykori nagyfőnöke, illetve jelenleg a PlayStation indie fejlesztésekért felelős vezetője az Oculus Quest 2 után már az új Xbox konzolját is megszerezte.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ZoliS
ZoliS
2020. nov. 13. 12:03
#12

Konzolok: Megjelenést követőn elérhető a termék, elérhető áron.
Pc: Egy rendes alkatrész annyiba kerül, mint egy konzol, ha megvennéd, nem tudod, mert nincs készleten.

Mi a franc történt? A PC piac átment divat piacba? Többet keresnek kevesebb vásárlón, mintha kiszolgálnák az igényeket?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. nov. 12. 19:16
#11

[heading2]Hamar elfogytak az Xbox új konzoljai a MediaMarkt-nál[/heading2]

Az első két megrendelés a megjelenés pillanatában, november 10-én éjfél után 4 perccel érkezett a MediaMarkt webáruházába, majd az azt követő egy órában nagyjából 5 percenként jöttek az újabb megrendelések. Reggel 8 óráig mintegy 50 áruházi befoglalás érkezett az online felületükön, és már a nap végére a webáruház és budapesti áruházak teljes készlete elfogyott. Egyes vidéki áruházakban is csak néhány darabos mennyiség maradt az Xbox új, erősebb és drágább konzoljából.

http://kutyu.hu/cikk/2020/11/12/hamar_elfogytak_az_xbox_uj_konzoljai_a_mediamarkt-nal

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. nov. 12. 19:00
#10

Sok komplexusos agyhalott ps fanboy unatkozott a ps5 megjeleneseig.

Egyebkent ezek nagy resze csak moka volt szerintem.

Felraktak aztan valami hulye idiota elinditotta a faszsaglavinat.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. nov. 12. 19:09

@sutyko_hopkins

Mint az álhírgyárosok...

Pedig milyen könnyen letudják már nyomozni, honnan, milyen IP címről stb... Lejáratásért pénzbírság és 2év börtönt neki/k.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. nov. 12. 18:47
#9

"PS4 generáció szinte teljesen megúszta"

A nagy faszt uszta meg.

A kifekudt prok nagy resze a folyamatos magas hometseklet miatt rohadt meg.

A slimem meg a days gone alatt egyszer csak kikapcspolt es vagy 5 percig semmire nem reagalt.

Tuz forro volt az a szar.

De nem volt gond veluk.

Zarache
Zarache
2020. nov. 12. 15:52
#8

Azokat a fustoket amiket eddig lehetett latni 2 fele keppen csinaltak. Ahol keves szurkes "fust" szalt fol ott port raktak a keszulek ala. Ahol meg latvanyos volt a fustoles ott e-ciginek a fustjet fujtak be kulonbozo modokon a keszulekbe.
Illetve a lebego pimponglabda egy fekete hajlithato kotozoere volt rakva :D
Minden pinponglabdas trukkot is cafoltak egy tolpihivel.

Meteoreso
Meteoreso
2020. nov. 12. 15:47
#7

Ez a vicc lehet elég sokba fog fájni Microsoftnak.

Gyurkov
Gyurkov
2020. nov. 12. 15:14
#6

Biztos a sok exkluív cím miatt népszerűbb hazánkban az xbox...

visor261
visor261
2020. nov. 13. 13:50

@banrob Én anno a The Tomorrow Children miatt vettem eggyet majd a Let It Die volt jó még egy darabig, azóta nem láttam olyat ami olyan jó lenne ezért is porosodik most is...

predike07
predike07
2020. nov. 12. 14:35
#5

Minden kezdet nehéz.Bár szerintem ezek nagy része kamu,amolyan lejáratás,de biztos ami biztos ezért se rendelnék elsők között egy tömegesen határidőre legyártott cuccból.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. nov. 12. 13:22
#4

Nah, akkor kiderült miért vna rajta luk a tetején, léehet rajta grillezni/hust füstölni. 2 in 1

Amugy se értem a banaszkodást, tél van, jön a hideg, a kandalo szimulátor DLC-t ingyen melékelte hozá a M$, mert ilyen joszivü.

Busterftw
Busterftw
2020. nov. 12. 13:18
#3

A "fustot" mar cafoltak, vape-et fujtak koze.
Az Xbox adott ki Twitteren kozlemenyt, hogy ne tegyek.

axe
axe
2020. nov. 12. 12:36
#2

konzol+vizipipa+hamutál 3in1 épp mire akarod használni, felhasználási módok között érdemes alaposan kitisztítani

axe
axe
2020. nov. 12. 14:34

@abysan  ez azért minimum 1.5x-es szorzót kellene jelentsen az árban

mtrx220
mtrx220
2020. nov. 12. 12:13
#1

érik az red ring botrány? :)

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2020. nov. 12. 18:57

@nanotek

Tudod mi tortenik ha atkapcsolod ?

Pukkan egyet  amperszag, meg egy fustkarika.

Vissza az oldal tetejére