Shop menü

NEM HOZTA A REMÉLT BEVÉTELEKET AZ F1 MANAGER 2022

A Frontiernek át kellett értékelnie a pénzügyi terveit, majdnem feleződött a cég értéke.
Török Roland
Török Roland
Nem hozta a remélt bevételeket az F1 Manager 2022

A Frontier Development a tavalyi évben hozta ki az F1 Manager 2022-es játékot, ami a menedzser játékokhoz hűen egy csapat irányítását bízta a játékosra. Az Elite Dangerous-ról és a Jurassic World játékokról jól ismert stúdió viszont a Forma 1 címet hamar magára hagyta, alig két hónap után bejelentették, hogy megszűnik a cím támogatása, senki ne is várjon érdemi frissítést hozzá

A közösség természetesen nem örült ennek a hírnek, hiszen súlyos hibák vannak a játékban a mai napig, ami úgy tűnik, örökre a megvásárolt címben marad. Ezek után valószínű sokan úgy döntenek majd, hogy nem neveznek be a már most fejlesztés alatt álló F1 Manager 2023-as játékra, sőt, a játékosok szerint nincs jó kezekben a széria. A játék nem kapott jó értékeléseket, a Forma 1-es láz pedig úgy tűnik, hogy nem volt elég erős ahhoz, hogy eladja a címet. Így alakulhatott ki az, hogy a Frontiernek újra kell értékelnie a pénzügyi évét, a terveit pedig meg is osztotta a befektetőkkel. 

A 2023-as év első felére a bevételek 16%-kal fognak nőni, 57 millió fontra, ám ez így elmarad a korábban jósolt növekedéstől, hiszen több cím se hozta azokat a számokat, amiket a cég remélt. Az első csalódás a már említett F1 Manager 2022, ami bár az első része volt az új sorozatnak, alig kelt el belőle 600 000 példány PC-n, Xbox-on és PlayStation-on összesen. A Frontier szerint a játékosok elköteleződése a megjelenés körüli időszakban a vártnak megfelelő volt, ám az ünnepi szezonban csalódást keltően teljesített a cím, ami szerintük a romló gazdasági feltételeknek és a játékosok árérzékenységének tudható be.  

Emellett viszont megjegyezték, hogy a játék remekül rajtolt egy új, évente jelentkező címhez képest, de azért a vezetés se vesz mérget arra, hogy jövőre jobban fog teljesíteni, ezért csökkentették a várt bevételi előrejelzéseket a '23-as és a '24-es üzleti évre. 

A 135 millió fontos várt bevételi előrejelzéseket 100 millió fontra csökkentették, ezzel pedig szinte pillanatok alatt a cég részvényeinek értéke 40%-ot esett.

A Frontier átgondolja a Foundry részlegét is, ami más, külsős csapatoknak segít a játékok kiadásában. A tervek szerint a 2024-es üzleti évben nem fog ilyen cím érkezni, ez pedig annak tudható be, hogy üzleti értelemben nem nevezhető sikernek minden ilyen kooperáció.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére