A HMD Global szép növekedést produkált az elmúlt években, viszont az idei első negyedévben elképesztően nagyot esett a forgalma. A vállalat abban reménykedhetett volna, hogy az újdonságok felpörgetik majd a keresletet, de most nagyon úgy fest, hogy ezen a téren is lesznek gondok.
A Nokia márkanevet androidos okostelefonokkal újraélesztő cég 2017-től 2019-re hatalmasat nőtt, közel 5 milliós értékesítési számokat produkált negyedévről negyedévre csak az okostelefonok szegmensében, amihez még hozzá jöttek az egyszerűbb mobilok. Viszont az idei első negyedévben a cég forgalma 1,7 milliós példányszámra esett vissza, amire nem lehet magyarázat magában a koronavírus-járvány.
A HMD Global kínálata eléggé leépült az elmúlt időszakban, és a mobiloknak az ár-érték aránya is rossz irányba indult el. A készülékek a tudásukat tekintve nem fejlődtek sokat, az árak viszont emelkedni kezdtek. A mostani helyzeten segíthetett volna az új modelleknek a minél előbbi bevezetése, de most nagyon úgy fest, hogy erre sem fog sor kerülni. Sőt mi több, iparági információk szerint későbbre tolódhatnak az újdonságok.
Részletesen nem ismert a HMD Global menetrendje, de három okostelefonnak az érkezésére már hónapok óta vár a közönség. A Nokia 6.3, a Nokia 7.3 és a Nokia 9.3 PureView is hosszú ideje foglalkoztatja a szaklapokat és a márka rajongóit. De most nagyon úgy fest, hogy ezek egy ideig még nem jönnek
A középkategóriában kulcsfontosságú szereplő lenne a Nokia 6.3, ugyanis a Nokia 6 széria a kezdetek óta az egyik legnagyobb példányszámú értékesítést produkálja a HMD Global okostelefonos kínálatában. A Nokia 6.3 a várakozások szerint egy olyan okostelefon lenne 200 és 250 dollár között, ami a Snapdragon 670 vagy a 675 (nagyon jó esetben az SD730) mobilplatformot foglalja magában, szóval még 4G LTE támogatással szolgálna, és a hátlapján négykamerás modult vonultatna fel.
A Nokia 7.3 felső-középkategóriás lehetőségekkel és Zeiss optikás kamerákkal felvértezve futhat majd be. Ez az okostelefon már egy megfizethetőbb 5G-s készülék lehet a várakozások szerint, és a Snapdragon 765 rendszerchipet alkalmazva (de akár egy MediaTek lapka megjelenése sem lenne teljesen váratlan itt) léphet majd pályára.
És a presztízs szempontjából pedig lényeges lenne a Nokia 9.3 PureView bevezetése, ugyanis a finnek eddig lényegében csak egy vérbeli csúcsmodellt tettek le az asztalra a Nokia 9 PureView személyében, de az sem sikerült jól. Fontos lenne, hogy megmutassa a vállalat, képes kifogástalan csúcsgépet építeni. A Nokia 9.3 PureView csúszása lehet a legkellemetlenebb a cégnek, mert látva a fejlődés tempóját, előbb körözhetik le a riválisok, mint hogy pályára lépni. Ez a gép egyébként 108 MPixeles Zeiss optikás kamerával, 120 Hz-es megjelenítővel, és persze Snapdragon 865 platformmal szolgálhat majd.
A HMD Global a vírushelyzetre hivatkozva úgy dönthetett a színfalak mögött, hogy a harmadik negyedévről a negyedikre tolja át a fent említett Nokia triónak a leleplezését. Szóval most nagyon úgy fest, hogy csak az ünnepi időszak során jönnek majd a lényegesebb Nokia okostelefonok. És minden esély megvan arra, hogy ezeket megelőzően más érdekesebb modell nem is fog jönni az okostelefonos fronton.































