Megkezdte küldetését az első műholdmentő műhold

A Space Logistics LLC MEV–1 nevű eszköze más műholdak élettartamát fogja megnyújtani.

Megkezdte küldetését az első műholdmentő műhold

A MEV–1 október 9-én startolt el Bajkonurból, és első feladata az Intelsat–901 nevű, többek közt Európát is kiszolgáló kommunikációs műhold megmentése lesz. Az Intelsat–901 2001 óta üzemel, és mostanra szinte teljesen kifogyott az üzemanyagból, így nem képes pályája megemelésére, ami nélkül rövidesen visszalépne a légkörbe, és elégne ott. A MEV–1 viszont össze fog kapcsolódni az idősebb műholddal, és saját hajtóműveit használva fogja azt megfelelő magasságokba irányítani.

Az űrvontató műhold a tervek szerint 5 évet tölt majd az Intelsat–901-gyel, és utána, hacsak meg nem hosszabbítják küldetése ezen részét, lekapcsolódik a műholdról, hogy új célpontot keressen. A MEV–1 nominálisan nagyjából 15 évre elegendő üzemanyaggal rendelkezik, így elvileg összesen ennyivel nyújthatja meg a kezelésébe vett műholdak élettartamát. Az eszköz gyártójának anyacége, a Northrop-Grumman nyilatkozata szerint az űreszköz a jelenleg geoszinkron pályán keringő műholdak 80 százalékával képes összekapcsolódni, és attól függően, hogy milyen küldetésekre vetik be, 15 évnél jóval hosszabb ideig is működhet. Névleges élettartama ugyanis arra vonatkozik, ha ez idő alatt végig 2000 kilogrammos műholdakat irányít ide-oda.

A MEV–1, és a jövőben ezt követő, hasonló konstrukciók jelentősen csökkenthetik a műholdas cégek hálózatfenntartási költségeit, és rugalmasabbá tehetik a küldetéseket. Tevékenységükkel ugyanis nemcsak, hogy megnyújthatják az űreszközök élettartamát, de új piacokat is megnyithatnak azzal, hogy például egy geoszinkron pályán keringő műholdat egy új régió fölé irányítanak. Ezeket az új funkciókat ráadásul a több műholdhoz is csatlakozni képes vontató űreszközökkel meg is oszthatják egymás között a cégek, akik így a költségeken is osztozhatnak.

Ami a MEV–1 közvetlen jövőjét illeti, a műholdnak három hónapig fog tartani, mire pályáját az Intelsat–901 pályájához igazítja, és utoléri célpontját. Mielőtt hozzákapcsolódna a műholdhoz, az eszköz minden oldalról megvizsgálja majd a kommunikációs műholdat, majd ha mindent rendben talál, autonóm módon dokkol azzal. Ezt követően némi ellenőrzés után megkezdődik a pályamódosítás.

A tervezett öt év letelte után a MEV–1 „temetőpályára” vontatja a kommunikációs műholdat: ez több száz kilométerre a geoszinkron pályák felett található, és célja, hogy a kiszolgált űreszközök ne jelentsenek veszélyt az aktív küldetésekre. A MEV–1, ahogy már említettük, ezt követően elvileg újabb kuncsaft után néz.

A vonatóműhold az első olyan űreszköz, amelyet kifejezetten más műholdak szervizelésére fejlesztettek ki, de új küldetésével nem sokáig lesz egyedül odafent. Számos más cég is dolgozik hasonló technológiákon, az Orbit Fab nevű vállalkozás például a Northrop-Grummannel együttműködve üzemanyag-utánpótlást biztosító műholdakat fejleszt, amelyek afféle mobil benzinkutakként járják majd útjukat a Föld körül.

De akadnak más jellegű utánpótlási tervek is: a Made in Space Archinaut nevű projektje keretében például az űrben tervezik összerakni a műholdakat, űrtávcsöveket és más eszközöket. A cég éppen most nyert le egy 73 millió dolláros támogatást egy kisműhold Föld körüli pályán való 3D nyomtatásának megvalósítására.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap