Megjelent a VEGA és ZEN alapokon nyugvó Athlon 200GE APU

Az újdonságból később egy PRO sorozatú változat is érkezik, és rajta kívül további két olcsó APU egység piacra dobását is tervezi az AMD.

Megjelent a VEGA és ZEN alapokon nyugvó Athlon 200GE APU

Az AMD eddig főként a felsőkategóriás, illetve a kereskedelem fő áramába szánt processzorokra koncentrált, a belépőszintet elhanyagolta a ZEN architektúrás processzoraival. Az év elején azért megjelent a Raven Ridge sorozat lassabbik tagja, a RYZEN 3 2200G, ami 99 dollárba kerül, és elég jó ár-érték aránya van, de még mindig nem abban az ársávban tanyázik, ahol a Celeronok és a Pentiumok.

Most azonban itt is ellenfelet állít az AMD, ugyanis a korábbi pletykának megfelelően végre hódító útjára indult a ZEN és a VEGA architektúra előnyeit ötvöző Athlon 200GE, ami 55 dolláros listaáron kerül az üzletek polcaira.

Galéria megnyitása

Hogy mit kínál az Athlon 200GE? Két processzormagot és négy szálat, az iGPU szerepét pedig egy 192 stream egységgel ellátott VEGA 3-as megoldást tölti be. A CPU magórajel 3,2 GHz lesz, amihez ezúttal nem jár Precision Boost támogatás, az iGPU pedig 1000 MHz-es boost órajelen dolgozhat. A kétcsatornás memóriavezérlővel ellátott újdonság a Raven Ridge lapka köré épül, azaz 14 nm-es csíkszélességgel készül. L2 Cache terén a szokásos 512 KB-os magonkénti kapacitást kapjuk, a megosztott harmadszintű gyorsítótár mérete pedig 4 MB lesz. Memória-támogatás terén DDR4-2667 MHz-es memóriamodulokban gondolkodhatunk, a TDP keret pedig 35 Watt lesz. CPU tuningra sajnos nem lesz lehetőség, de a memória-órajel DDR4-2667 MHz fölé is tornázható, ha az adott alaplap erre lehetőséget ad.

Galéria megnyitása

Az AMD a B450-es sorozat tagjait ajánlja az újdonsághoz, ugyanakkor az A320-as modellek is jó választásnak bizonyulhatnak hozzá, hiszen igazi belépőszintű deszkák, amelyek tökéletesen passzolnak az olcsó processzorhoz. Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy az adott alaplapon a legfrissebb UEFI Firmware legyen jelen, hiszen csak így biztosítható, hogy az új processzor hibátlanul el fog indulni.

Galéria megnyitása

Az Athlon 200GE alap esetben nem rendelkezik a Pro modellekre jellemző üzleti funkciókkal, mint például hardveres biztonsági megoldásokkal és távoli menedzselhetőséggel sem, de később, a negyedik negyedév folyamán egy Pro sorozatú változat is érkezik belőle, amiről éppen a napokban írtunk. Sőt, két újabb Athlon sorozatú megoldásra is számíthatunk a negyedik negyedévben, amelyek az Athlon 220GE és az Athlon 240GE jelölést kapják. Ezekről egyelőre nem árult el semmit az AMD, de néhány hét múlva róluk is lehullhat a lepel (valószínűleg órajelben lesz csak eltérés).

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward