A Crytek Neon Noir benchmarkjáról még idén márciusban jelent meg az első bemutató videó, most azonban maga a tesztprogram is elérhetővé vált. Gyakorlatilag egy saját fejlesztésű, hardver-függetlenül működő megoldásról van szó, amely az adott rendszer raytracing teljesítményét vizsgálja. A szoftver a korábbi ígéretek szerint DirectX 12 és Vulkan API alatt egyaránt működni fog, most viszont be kell érnünk a DirectX 11 támogatással, a másik kettő ugyanis még készül.

Galéria megnyitása

A raytracing támogatást lényegében a Cryengine-hez tartozó SVOGI renderelő eszközének bővítménye adja, amely jelenleg a Hunt: Shodwon című játékban is megtalálható. Ez a módszer egyszerű, gyártófüggetlen raytracing támogatás bevezetését teszi lehetővé, amelynek nincs szüksége külön hardveres gyorsítókra, vagyis RTX támogatásra sem, hiszen a technológia a compute shaderekre támaszkodik. Persze a fejlesztők idővel a hardveres raytracing megoldások támogatását is szeretnék beemelni a tesztbe, illetve a játékokba, ám erre még várni kell. Utóbbi egyébként a teljesítmény növelését szolgálja, vagyis jobban futhat vele a játék, mint a hardveres gyorsítás támogatását mellőző megoldással.

Az aktuális Neon Noir tesztprogram kipróbálásának persze vannak feltételei, azaz legalább RYZEN 5 2500X vagy Core i7-8700-as sorozatú processzorral, legalább 16 GB-nyi rendszermemóriával, illetve legalább AMD VEGA 56-os vagy GeForce GTX 1070-es szintű videokártyával szerelt konfiguráció kell hozzá. Feltétel még a 64-bites Windows 10 operációs rendszer, illetve a DirectX 11-es támogatás megléte is. A szoftvert innen lehet letölteni, természetesen teljesen ingyenesen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

40 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2019. nov. 15. 20:37
#9

Szoftveres implementáció ami csak Win10 alatt működik? Tapsvihar.

Resike
Resike
2019. nov. 16. 13:14

@Shambi Látom nekem sincsen fingod se hogy milyen az a szoftveres CPU-n futó implementáció.

peti19870621
peti19870621
2019. nov. 15. 19:30
#8

Microsoft Paint-ban is megy a raytracing.. -Csak el kell kezdeni.. -valahol.. pl. ming2k.com/romsites.htm

pdx006
pdx006
2019. nov. 15. 19:22
#7

Az a Raytracing egyetlen baja, hogy kéne plusz egy processzor a videokártyára ami csak rt számítással foglalkozik, de az már nagyot dobna az így sem túl olcsó árán, de a fogyasztáson is.

BiroAndras
BiroAndras
2019. nov. 18. 16:18

@pdx006

Gratulálok, feltaláltad az RTX kártyákat.

Chavalier
Chavalier
2019. nov. 15. 17:17
#6

Azèrt azt megjegyeznèm hogy itt bőven van előnye az Nvidiának. Ők mèg mindig a Dx11-re optimalizàlnak, ès ez elèg sokat dob. Az AMD meg túlságosan rààlt a Dx12/Vulkanra ès hanyagolja a Dx11-et. Ezèrt van az hogy az új játèkok nagyrèsz nagyon jòl fut AMD kártyàkon a kijövetel napjàtòl kezdve, Az Nvidiànak pedig külön kell optimalizàlnia Dx12re és Vulkanra. Mindkettőnek megvan az előnye ès hàtránya is.

Whysper
Whysper
2019. nov. 15. 12:53
#5

ha VEGA 56 kell hozzá akkro  XFX RX 480 GTR 8GB ezzel a VGA-val ,hogy  lett lefutattava? 8)  https://prohardver.hu/tema/bazi_nagy_off-olos_fx_es_nemcsak_tulajdonosok_topi/hsz_141789-141789.html

peti19870621
peti19870621
2019. nov. 15. 18:51

@Whysper S Vega64-val az már élhető kategória? ( GV-RXVEGA64GAMING OC-8GD )

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. nov. 15. 11:58
#4

Egyelőre csak DirectX 11-es támogatás mellett fut a szoftver  !

A raytracing támogatást lényegében a Cryengine-hez tartozó SVOGI renderelő eszközének bővítménye adja, amely jelenleg a Hunt: Shodwon című játékban is megtalálható. Ez a módszer egyszerű, gyártófüggetlen raytracing támogatás bevezetését teszi lehetővé, amelynek nincs szüksége külön hardveres gyorsítókra, vagyis RTX támogatásra sem, hiszen a technológia a compute shaderekre támaszkodik

Itt majd figyelembe kell azt venni , hogy azonos számúval compute shaderekkkel méregessék össze a teljesítményeket !

Busterftw
Busterftw
2019. nov. 16. 10:12

@I.Jozsef83 Szoval ugyanazt leirod ami a cikkben elhangzik, majd figyelmeztetsz mindenkit hogy ezekrol tesztek kellenek? Majd ha lesznek. Jol nyomod.

j4ni
j4ni
2019. nov. 15. 11:23
#3

legalább RYZEN 5 2500X vagy Core i7-8700  Nem ment itt valami félre? A 8700 magban és órajelben is nagyobb...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. nov. 16. 16:17

@j4ni  Kicsit eléégé nagy pofonnak tűnik ez a minimum cpu igény nem? 2500x vs 8700?! Elviekben bőven erősebb a 8700 és erre amd oldalról betolnak egy ilyen 4/8-as cput?! LOL. Elviekben a két proci esetén legalább 24% előnye van a 8700-nek! hogy is van ez? https://cpu.userbenchmark.com/Compare/Intel-Core-i7-8700-vs-AMD-Ryzen-5-2500X/3940vsm567224 (valamit nagyon tudnak, vagy benéztek a srácok!? hmmm... ) Ráadásul a 2500x egy abszolult oem cucc, nagyon ritkán találkozni vele. Inkább a 2600-at vitte a nép. az meg akkor hogyan is viszonyúlhat ebben a tesztben a 8700-hoz? Kiváncsi lennék rá!

tomm27
tomm27
2019. nov. 15. 10:53
#2

huuu nvidia bacsiek de csunyan fognak erre nezni ha a jatekfejlesztok elkezdenek fele hajlani, UE4 ben egy ilyet implementalnanak azt mar adnam

Busterftw
Busterftw
2019. nov. 18. 19:35

@tomm27 "Ne rohogtessetek mar nem 60 fps rtx rol beszeltem 150 ft-ert hanem 144fps na majd ha az meg lesz ilyen aron akkor lesz mainstream a dolog.  "

Ezzel az a gond, hogy a mai napig 60Hz-es monitorok szamitanak mainstreamnek. Szoval hiaba akarsz te 144FPS-t RT-vel mainstreambe, ha az userek tobbsege fullhd 60hz-en jatszik.

s_otto
s_otto
2019. nov. 15. 10:43
#1

Megnéztem nekem tetszik.

Teszt is van már:

https://i.imgur.com/Kaqs8R5.png

Vissza az oldal tetejére