Shop menü

MEGÉRKEZETT A CAT ELSŐ 5G-S OKOSTELEFONJA, AZ S53

A Cat S53 kapott egy 48 MPixeles főkamerát, bővelkedik a memóriában, és a kijelzője is nagyra nőtt, de rendkívül meg is hízott.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Megérkezett a Cat első 5G-s okostelefonja, az S53

A strapabíró okostelefonok piacának oszlopos tagja a Cat márka a Bullitt Mobile égisze alatt, és mivel azért ezen a területen nem túl bőséges a kínálat, mindig örömünkre szolgál egy-egy új modell érkezése. Ráadásul most egy különlegesebb megoldásról beszélhetünk abból a szempontból, hogy ez lesz az első Cat 5G támogatással felvértezve.

Az eszköz nagyra nőtt, 6,5 hüvelykes a megjelenítője, viszont ettől nem érdemes sokat várni. Csak 60 Hz-en üzemelhet a képernyő, IPS technológiás a panel alapja, ami pedig a felbontását illeti, mindössze 1600 x 720 képpontos. Szóval nem lesz részletgazdag az általa biztosított kép, de legalább a fényerőben rendben lesz, és a betekintési szögei is jól alakulnak majd.

Galéria megnyitása

A masina sajnos továbbra is az Android 11 operációs rendszert használja, de legalább szolgálni fog olyan extra szoftverekkel, amik jól jöhetnek munkakörülmények között. Kiemelte a vállalat, hogy a Google mobilos szolgáltatásai is biztosítottak itt, de igazából ez a Cat készülékeknél sosem jelentett gondot. Sajnos arról nem szólt a fáma, hogy frissítést mikor kaphat a gépezet, biztonsági javításokban viszont folyamatosan részesül majd.

Az önarcképek készítésénél nem fog zavarba jönni az okostelefon, 16 megapixeles kamerát kapott a frontjára az S53. Videohívások alkalmával Full HD minőségről lesz képes gondoskodni az újdonság, így a konferenciabeszélgetéseknél is elfogadható képet tud majd továbbítani.

Galéria megnyitása

A készülék hátára két kamera került. Az elsődleges képalkotó 48 megapixeles (IMX582) felvételek megörökítésére alkalmas, képes összevonni a képpontokat, így növelve az érzékenységét. Van egy erőteljes segédfény, ami szükség esetén bármikor bevethető elemlámpaként is, de itt igazából erre nem lesz akkora szükség, mint más eszközöknél, ennek a miértjére viszont csak később térünk ki. Itt el kell még azt mondani, hogy biztosított egy társkamera mindössze 2 MPixeles érzékelővel, ez csak makrózásra képes.

Galéria megnyitása

A Cat a Snapdragon 480 rendszerchipet felhasználva alkotta meg az újdonságot, az S53 számára tehát a Qualcomm biztosítja a saját mobilplatformját. A rendszer kellemes tempóra lesz képes, ehhez pedig az is hozzájárul majd, hogy a rendszermemóriával sem bánt szűkmarkúan a tervezőcsapat. A mobil 6 GB-nyi RAM-mal rendelkezik majd, ami pedig a tárhelyet illeti, 128 GB-tal lehet számolni, bővítési lehetőségről nem esett szó.

A szerkezet támogatja az 5G-t, persze csak a Sub-6 tartományre koncentrálva. Van továbbá az S53 tarsolyában 4G LTE modem, NFC chip, Bluetooth 5.1 modul, valamint 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő Wi-Fi, és persze A-GPS vevő is, ami több helymeghatározó rendszerre képes támaszkodni a munkája során. Dual-SIM-es az okostelefon, DSDS módban tudja kezelni a rábízott hálózati kártyákat.

Galéria megnyitása

A vállalat által kiadott specifikáció szerint a Cat S53 171 x 81 x 16 milliméteres idomokkal rendelkezik, és 320 gramm a tömege, ami nemcsak első hallomásra nagyon sok. Valahol azért reméljük, hogy ezeknél a számoknál valami hiba csúszott a cég információközlési rendszerében. A szerkezetet valós munkakörülmények között is tesztelték a tervezés során, amellett, hogy megfelel a MIL-STD-810H szabványnak és a z IP69K előírásoknak egyaránt. Az eséseket pedig 1,8 méterről még acél felületen landolva is túléli.

Galéria megnyitása

Itt olyan extrák is vannak, mint a beépített elemlámpa a készülék tetejében, ez különösen nagy fényerőre képes, ezért sem igazán számít itt, hogy a kamera mellé került LED mire képes. Van továbbá egy olyan hangos hangszóró, ami 5 cm-es távban 107 dB-re képes. A Cat S53 még szíj rögzítési lehetőséget is kapott, ezt kihasználva még biztosabb lehet a fogása, az oldalán pedig van egy programozható gomb funkciók gyors elérésére.

Galéria megnyitása

Egy 5500 milliamperórás kapacitású akkumulátort kapott a Cat S53, szóval az üzemidejére sem lehet majd panasz. A vaskos keretek között a szerkezet még vezeték nélküli töltési lehetőséggel is fel lett vértezve, a C-típusú USB (3.0) csatlakozón keresztül pedig 18 wattal lehet majd táplálni a telepet, szóval azért az egy ideig eltart majd, mire újult erőre kap.

A Cat S53 megvásárlásához mélyen a zsebébe kell nyúlna az embereknek, ez a készülék ugyanis 600 euróba fog kerülni. Riválisa lényegében csak egy van, a Samsung Galaxy XCover6 Pro, ami egy kicsivel kerül még többe, de sokkal jobb a specifikációja, ellenben valószínűleg kevésbé bírja a strapát.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére