Megbüntették az Apple-t a töltők elhagyása miatt

Brazíliában kapta az első büntetését ezért az Apple, de más helyeken is vizsgálják a cég környezetvédelemmel indokolt húzását.

Megbüntették az Apple-t a töltők elhagyása miatt

Az Apple jelentős felháborodást váltott ki azzal a lépésével, hogy az iPhone 12 megjelenésekor bejelentette, hogy innentől egyetlen iPhone mellett sem lesz gyárilag töltő. A cég lépését több helyen is vizsgálni kezdték a hivatalok. És most Brazíliában meg is bírságolták ezért a cupertinóiakat.

Egy fogyasztóvédelmi szervezet, a Procon-SP döntött úgy alapos vizsgálatokat követően, hogy az Apple nem megfelelően járt el, amikor eltávolította a töltőt a készüléke csomagolásából. São Paulóban működik az szervezet, ami 2 millió dolláros büntetést szabott ki az amerikai óriásra. Ez persze nem egy magas összeg, nem túlzás azt mondani, hogy az Apple percek alatt megkeresi a szóban forgó büntetésre valót. Viszont ez a bírság példát statuálhat, és más hasonló fogyasztóvédőket is arra sarkallhat, hogy hasonlóan járjanak el.

Galéria megnyitása

Elsősorban azért kapta az Apple a büntetést, mert úgy próbálta beállítani ezt a lépését, hogy a környezetvédelem szem előtt tartása vezérelte. Hiszen így kevesebb felesleges kiegészítőt kell legyártani a mobilok mellé. Ami részben igaz is lenne, de egy nagyon komoly hibát vétett az Apple, amivel rögtön megmutatkozott az, hogy az extra bevételszerzés is ott volt azért az indokok között.

A probléma nem is pont az volt, hogy az adapter kimaradt a csomagból, hanem az, hogy a kábel, amit mellékelt a cég, olyan adaptert igényelt, ami egyáltalán nem széles körben elterjedt. Ugyanis nem egy szimpla USB-s töltőzsinórt adott a vállalat a felhasználók számára, hanem egy olyat, ami C-típusú csatlakozóval lett ellátva a megszokott Lightning mellett. Ilyen adapter pedig nagyon keveseknek porosodhat otthon, így kénytelenek külön vásárolni.

Galéria megnyitása

A bírságot kiszabó szervezet szerint az Apple nem tartotta tiszteletben a brazil fogyasztói jogi törvényeket. A töltő elhagyásán felül más problémákat is találtak az iPhone-ok kapcsán. A Procon-SP szerint az Apple megvezeti az embereket például azzal is, hogy kimagasló vízállósági tanúsítvánnyal reklámozza az okostelefonokat, miközben a garanciát nem vállalja semmilyen jellegű vízkárra. Plusz egyéb kisebb vétségek is közrejátszottak a büntetésben.

Globálisan egyébként több vizsgálat is folyamatban van az Apple ellen azért, mert töltő nélkül értékesíti az iPhone-okat. Hiszen adott esetben ezt úgy is fel lehet fogni, hogy nem biztosít mindent ahhoz, hogy a terméket használni lehessen, ami egyértelműen kifogásolható lehet. Valószínűleg nem a mostani az utolsó büntetés, amit az Apple kapni fog részben vagy teljesen ebből az okból kifolyólag.

De hozzá kell tenni azt is, hogy nem az Apple az egyedüli, aki ebbe az irányba indult el. A Samsung is úgy értékesíti már bizonyos okostelefonjait, hogy nem csomagol mellé adaptert. És bizony a Samsung ugyanúgy C-típusú USB csatlakozós töltőt megkövetelő kábelt ad a mobiljához, szóval nem lenne meglepő, ha a dél-koreaikat is elővennék a hatóságok néhol, mert jóformán semmiben sem járnak el a felhasználókkal szemben korrektebb módon, mint az Apple.

Neked ajánljuk

Kiemelt
Csak gépösszerakó
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap