Az Oculus Quest 2 áremelkedése váratlan volt, ám egyre inkább szóbeszéd tárgya, hogy az összes többi konzol ára emelkedhet idővel. 

Az egyik nagy esélyes az áremelkedésre a PlayStation 5, a Sony egyelőre nem kommentálta a dolgot, de értesülések szerint nagyon gondolkodnak azon, hogy a megemelkedett szállítási és alkatrész árak miatt drágítják a készülékeket. Elemzők szerint a Nintendo Switch egy nyereséges konzol, a hardveren sokkal nagyobb a cég profitja, mint a konkurensek esetében, ám eljöhet az a pont, amikor ők is kénytelenek lesznek változtatni az árakon.  

A Nintendo most reagált a helyzetre. A Nikkei-nek adott interjúban Furukawa Shuntaro, a Nintendo elnöke elmondta, hogy „Két okból kifolyólag még nem tervezünk áremelést. Annak érdekében, hogy egyedi szórakozást tudjunk nyújtani a vásárlók széles körének, el akarjuk kerülni azt, hogy az embereknek túl drága legyen. A mi konkurenciánk a világ számtalan más szórakozási formája, a mi árképzésünk pedig mindig az általunk kínált szórakozás értéke szerint történik. 

A termékeink között szoftverek is vannak. A Nintendo több, mint 100 millió Switch-et adott el eddig, és fontos, hogy megtartsuk a lendületet a teljes üzleti modellt figyelembe véve. Általánosságban a gyenge jen nem segíti a Switch országon belüli nyereségét.” Arra a kérdésre, hogy a Nintendo le tudja-e nyelni a növekvő anyag és szállítási költségeket, Shuntaro a következő választ adta: 

„Az OLED modellünk továbbra is kevésbé nyereséges, mint a többi változat. A költségek kétségtelenül megnövekedtek nemcsak a légi, hanem a tengeri szállítás tekintetében is. Gondolkodunk a lehetőségeinken.”

„A gyenge jen a Nintendo számára előnyösnek tűnhet, mivel eladásaink nagy része külföldről származik, de ezzel együtt a tengerentúli promóciós és személyzeti költségeink is emelkednek. Azért, hogy ezt ellensúlyozzuk, nagyobb mértékben történnek a készletbeszerzéseink külföldi valutában.” 

A Nintendo elnöke szerint azon vannak, hogy idén is teljesíteni tudják az elvárt számokat, ezt pedig reményei szerint az új Pokémon és Splatoon játék fogja biztosítani novemberben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Yatin15
Yatin15
2022. aug. 15. 15:16
#3

Várjunk és meglátjuk

errorcode06
errorcode06
2022. aug. 15. 14:21
#2

Most rendeltem egy oled modellt amazonról 333€-ért. Mario (kart), zelda, splatoon, ring fit andventure stb. Mire ezekkel végzünk a sok PS5 játék mellett, január lesz.

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. aug. 15. 12:40
#1

Persze h tudja tartani a hardver ami benen van kb. fele annyit ér nagykeráron mint amennyiért adják a kész cucot...

(Még mielött valaki nagyon elájulna ebbe 20/16nm es proci ketyeg, az meg böven nem mai technologia. KB a kijelzö drágább benne.)

Bár én igazából azt is csodálom, hogy egyáltalán ennyi emberre rá tudták sozni mikor kb. mobil hoza már azt amit ez tud. Bár az exkluzivok miatt veszik inkább.

tulkaj
tulkaj
2022. aug. 16. 11:48

@PARASZT  a konzolok kb. sosem a brutál hardverről voltak híresek. Én most fogok venni egy Switch-et, a gyerekek már elég nagyok lettek egy jó Mario Kart-hoz és társaihoz. TV-re kötöm és mehet is. Érdekelne egy ilyen local couch game hogyan kivitelezhető mobillal?

Vissza az oldal tetejére