A TSMC-nél régóta dolgoznak azon, hogy zökkenőmentesen megtörténhessen az átállás az EUV (Exteme Ultraviolet Litography) gyártástechnológiára, ami a korábbi DUV (Deep Ultraviolet Litography) helyett EUV levilágítással mintázza meg a szilícium ostyákat. A 7 nm-es gyártástechnológia EUV változata, amely az N7+ kódnevet viseli, tavaly október óta már kísérleti gyártásban van, ahogy arról beszámoltunk, vagyis a fejlesztéssel kapcsolatos munkálatokkal nagyon jól halad a gyártó. Olyannyira, hogy a DigiTimes értesülései szerint már idén márciusban megindulhat a tömegtermelés is a szóban forgó, EUV alapokon nyugvó 7 nm-es gyártástechnológiával, ami igen komoly fegyvertény.

Galéria megnyitása
A 7 nm-es DUV gyártástechnológia is népszerű a piacon, ez az N7 kódnevet kapta. A TSMC egyebek mellett az AMD-nek, az Apple-nek, a HiSiliconnak, illetve a Xilinx-nek is készít különböző lapkákat az első generációs 7 nm-es gyártástechnológiával. A 7 nm-es DUV gyártástechnológia az aktuális információk szerint az első generációs 7 nm-es csíkszélességgel készülő termékek a TSMC teljes szállítási mutatójának mintegy 9%-át adták, teljes árbevétel terén pedig 23%-ot képvisel az ebből a csíkszélességből befolyó összeg. Az adatok a tavalyi év negyedik negyedévére vonatkoznak. Ahogy a második generációs 7 nm-es csíkszélesség, vagyis az EUV levilágítást használó N7+ is csatasorba áll, a TSMC teljes termelésének nagyjából negyedét adják majd a 7 nm-es lapkák. A jelek szerint tehát tényleg uralhatja a vállalat a bérgyártók piacát az elkövetkező időszakban.

Kiderült az is, hogy a tajvani bérgyártó már az 5 nm-es csíkszélesség fejlesztésével is remekül halad, így a köré épülő első lapkák már áprilisban elkészülhetnek, ugyanis a tervek szerint ekkor indul a kísérleti termelés. Az 5 nm-es csíkszélesség várhatóan 2020 második felében állhat tömegtermelésbe.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Fireprism
Fireprism
2019. febr. 13. 13:13
#2

A hatterben Kina meg keszul Taiwan annektalasara. Utanna minden tech megy majd az osszes Kinai csip gyartohoz es kicsinaljak a nyugati csipgyartast.

Hosszu strategia ami most fog beerni. Nem hiaba van napirenden Taiwan a Kinai komcsi partban folyamatosan.

Kis sziget technologiaba koroket ver Kinara.

Szopi szopi 5 dollar :D

punchman
punchman
2019. febr. 14. 21:41

Nem a politika az akadály:
https://foreignpolicy.com/2018/09/25/taiwan-can-win-a-war-with-china/

Ez egy propaganda, amivel ijesztegetnek, de nem tudnák elfoglalni és tönkre tennék magukat. Kína nem indíthat nyílt háborút az USA és szövetségesei ellen. Izgalmas mesének viszont nagyon jó.

Sadenal
Sadenal
2019. febr. 13. 10:17
#1

Földrengés, cunami, erdőtűz, világválság. Várjuk majd a híreket. :D

Vissza az oldal tetejére