A Nubia a ZTE zászlaja alatt az előző RedMagic generáció is széles körben elérhető volt már, és számítani lehetett erre a mostani újdonságnál is. A vállalat korábban előre jelezte, hogy a készülék globálisan is forgalomba kerül áprilisban, és arra napokon belül sor kerül.
Az utóbbi időben azok a kínai gyártóktól érkező okostelefonok, amelyek korábban nemzetközi szinten is remek vételnek számítottak, más területekre már egészen jelentős drágulást követően értek el. Így járt a Xiaomi esetében a Mi 10 széria, és a OnePlus 8 sorozat esetében is ez a helyzet, mivel kiderült, hogy Kínában bőven a globális ár alatt lehet hozzájutni. Viszont a Nubia esetében más a forgatókönyv, és ennek köszönhetően talán a piac legjobb ajánlata lesz a RedMagic 5G.
A felsőkategóriás okostelefon a hazájában átszámolva 540 dollárt kóstál, amitől csak minimálisan magasabb az 580 dolláros (illetve az EU-nan 580 euróba) globális ár, és ezért az összegért már rögtön 8 GB memóriát és 128 gigás tárhelyet kapnak a vásárlók.
A 12/256 GB-os konfiguráció pedig 650 dolláros/eurós összegért lesz megvásárolható a vállalat hivatalos honlapján keresztül, ami még kisebb felárral fut a kínai átszámolt 620 dolláros árhoz képest. Elvileg lenne a mobilból 16 GB RAM-mal ellátott variáns is, de ezt most még sehol nem lehet kapni.
Azok a felhasználók, akik feliratkoznak az értesítési levélre a készülék elérhetőségéhez kapcsolódóan, még további kedvezményben is részesülhetnek. 5 eurós értékű vásárlási utalványt kapnak, ami elkölthető az egyébként is elképesztően jó vételnek ígérkező mobil vásárlása során. A készüléket számos EU tagállamban, több ázsiai országban és Észak-Amerikában is meg lehet majd venni.
A RedMagic 5G minden kétséget kizáróan az egyik legérdekesebb okostelefon jelenleg a piacon, annak köszönhetően, hogy több érdekes megoldást is tartogat elsősorban a játékosok számára. Ez valóban a gamerek igényeire fókuszál olyan dolgokkal, mint az integrált trigger „gombok” a 300 Hz-es érzékeléssel, vagy a 144 Hz-es megjelenítést támogató, 6,65 colos AMOLED képernyővel.
Van egy 12 MPixeles előlapi kamerája, a hátlapján pedig egy 64, egy 8 és egy 2 megapixeles egység található különböző feladatokra. Még a 8K videózási opciónak sincs híján a szerkezet.
Az okostelefon különlegessége az is, hogy aktív hűtéssel rendelkezik, amihez természetesen hővezető csövek is tartoznak, hogy minél hatékonyabb legyen a hőelvezetés az eszközben. A Snapdragon 865 rendszerchip ennek köszönhetően kitartó terhelés mellett sem fog alacsonyabb tempóra lassítani, ezzel elrontva a felhasználói élményt. A Turbo Fan 3.0 hűtés révén ez lehet az eddigi leghűvösebb csúcsmobil, ami piacra került. A minimális késleltetéssel dolgozó mobilon az Android 10 fut a Redmagic OS-be csomagolva.
Támogatott az eszközben az 5G is a Sub-6 tartományban (NSA/SA), van Wi-Fi 6 és Bluetooth 5.1 is. Van ujjlenyomat-olvasó a képernyő alatt, a burkolat jobbára üveg, de a keret fém, és 218 grammot nyom a termék. A gamer Nubia 4500 mAh-s akkut kapott, amit 55 wattos teljesítménnyel lehet tölteni, szóval ezen a téren sem érheti kritika a konstrukciót, az üzemidő hosszú lesz, a töltés pedig rendkívül gyors. Akiknek felkeltette az érdeklődését a mobil, korábbi hírünkben részletesebben tájékozódhat a képességeit illetően.


































