A Red Magic név az elmúlt években egészen megerősödött a Nubia égisze alatt. Az elmúlt években egyre jobb gamer mobilok jelentek meg a Red Magic szérián belül, és most is magasabbra tette a lécet a vállalat. A léghűtéssel is ellátott okostelefon esetében már akár szemmel is lehet majd látni, hogy a hűtő munkába áll, hála az áttetsző kivitelnek, de a normál variánsok is elképesztően látványosak lettek.
A Red Magic újdonsága az 5G jelzőt kapta, nem a megszokott sorszámozást viszi tovább, mert az alapján ez lenne a négyessel illetett modell. No, de ez igazából nem sokat számít, a lényeg, hogy mit is nyújt a készülék. Az okostelefon kézbevételét követően a felhasználók egy 6,65 hüvelykes képernyővel szembesülhetnek majd, ami 1080p-s felbontással és AMOLED technológiával üzemel. A lényeg viszont itt nem ez, hanem a 144 Hz-es támogatás, ami a játékos PC-ktől ered, ott ugyanis már szinte hétköznapivá váltak a 144 Hz-es monitorok. Az érintésérzékelés 240 Hz-cel üzemel, ami szintén kiemelkedő, így mindössze 6,9 ms az érintések késleltetése.
A Nubia ezeknél a gamer mobiloknál egy egyedi grafikus felhasználói felületet alkalmaz, hogy ezzel is kiemelje a termékek „másságát”. A Redmagic OS sok olyan extrával szolgál, ami a játékokkal kapcsolatos, itt már szinte magától értetődő, hogy van gamer mód is. Ami pedig kifejezetten fontos, hogy az egésznek az Android 10 operációs rendszer adja az alapját, tehát naprakész a szerkezet.
Ennél a mobilnál nem a kamerák voltak a fókuszban a tervezés során, és ezt azért lehet is érezni. Az előlapon egy 8 megapixeles egység található az elképesztően vékonyra szabott káván, mindenféle bemetszés nélkül. Ez az egység Full HD videózást tesz lehetővé.
A hátlapon három kamera van, és ebből egy csak a mesterséges mélységélesség felelőse 2 MPixeles szenzorral. A főkamera alapját a Sony IMX686 adja, ennek megfelelően 64 megapixeles fotókat képes megörökíteni (F/1.7), ha pedig videózni kell, 8K UHD minőséggel tud szolgálni, és van a videózás terén 1920 FPS-es mód is. A társkamera pedig 8 MPixeles alappal és ultra-széles látószöggel rendelkezik, így belterekben például kifejezetten jól jöhet.
A Snapdragon 865 rendszerchipet kapta meg a mobil, ami egyáltalán nem jelent meglepetést. A Nubia mérnökei azért, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a Qualcomm lapkájából, egy olyan hűtési rendszert használnak itt ICE 3.0 néven, ami nemcsak egy masszív hővezető csövet foglal magában, hanem egy olyan aktív léghűtést is, ami kétszer nagyobb hatékonysággal üzemel az előző rendszernél, és 30%-kal több levegőt húz hát a házon keretbe, a burkolat alatt.
Ez állítólag akkor is jó hatással lesz majd a működésre, ha a gyorstöltés miatt melegednek fel a beltérben a különböző komponensek. A Red Magis 5G megvásárolható lesz 128 vagy 256 GB-os tárhellyel, a RAM pedig lehet 8, 12 vagy akár 16 gigabájtos méretű is.
Az okostelefon minden kivitelében gondoskodni fog az 5G támogatásról, de csak a Sub-6 frekvenciatartományban, mmWave szupportról nem esett szó. A Red Magic 5G rendelkezik természetesen 4G LTE hálózati modemmel is, és Dual-SIM-es a termék, ezért a tervezők azt is megoldották, hogy a 4G LTE mind a kettő SIM-mel működjön, és a VoLTE is adott.
Van továbbá Wi-Fi 6 támogatás 2,4, 5 és 5,8 GHz-en, és a Bluetooth 5.1 modul is bekerült a portékába, valamint az NFC chip és az A-GPS vevő is megtalálható a fedélzeten.
A Red Magic 5G Gorilla Glass üveggel védett elölről, alumíniumból van a kerete, és a hátlapja is üveggel lett lefedve. Megvásárolható lesz szolid fekete, izgalmas kék-piros és narancssárga-piros színekben az újdonság, továbbá készült egy áttetsző hátlapos kivitele is, ami ebben az esetben kifejezetten izgalmas azért, mert így a felhasználó szemmel követhető a burkolat alatt elhelyezett légkavarónak a működését.
Itt a látvány valószínűleg nem teljesen valódi, de a ventilátornál tényleg a belbecs követhető figyelemmel. A Red Magic 5G 218 grammot nyom, és 168,56 x 78 x 9,75 milliméteres vonalak határolják szélesen ívelt hátlap mellett.
A készülék rendelkezik C-típusú USB-vel és 3,5 milliméteres Jack csatlakozóval egyaránt, így a kiváló minőségű gamer fejhallgatókat gond nélkül lehet a mobilhoz csatlakoztatni, ezáltal még immerzívebb lehet az élmény.
Az okostelefon keretén felül kettő trigger "gomb" is található fektetett orientációban, és ezek még a kijelzőnél is magasabb frissítéssel érzékelik az érintéseket, hogy a kritikus pillanatokban szinte azonnal tegyék a dolgukat. 300 Hz-es ezeknek az érintésérzékelése, és mindössze 2 ms a késleltetés. Az ujjlenyomat-olvasó a képernyő mögé lett elbújtatva, és pontosan, gördülékenyen teszi majd a dolgát.
A tervezők az okostelefont egy 4500 milliamperórás akkumulátorral látták el, ami nem különösebben izmos már egy ekkora kijelző mellé, és mivel a gamer mivoltából fakadóan sokszor fogják intenzív játékkal nyúzni az eszközt, valószínűleg nem alkot majd maradandót az üzemidő szempontjából.
A töltés viszont piszok gyorsan megy majd az 55 wattos teljesítmény támogatásának köszönhetően, szóval amennyiben lemerülne a készülék, egészen gyorsan újra lehet majd tölteni.
A Nubia Red Magic 5G átszámítva 540 dolláros összegről indul a 8/128 GB-os kivitelében, a hagyományos burkolattal. A készülék 12 GB RAM-mal és 128 GB-os hellyel kb. 585 dollárba kerül majd, a 12/256 GB-tal szolgáló modellért nagyjából 625 dollárt kell majd kifizetni, a 16 GB-nyi memóriát tartogató eszköz pedig már kb. 710 dollárba kerül majd. És, hogy mennyi felára lesz az átlátszó hátlapnak? Nos, a különleges megoldásért 30 dollárral kell majd többet fizetni, és csak a 16/256 GB-os és a 12/256 GB-os gépeknél lesz választható opció.
Az okostelefon forgalmazás Kínában március 19-én indul, a globális terjesztése pedig áprilisban veszi kezdetét.