Az ASUS bemutatóján egyebek mellett egy érdekes konfiguráció is feltűnt, amiben a napokban emlegetett 28 magos Intel processzor dolgozott. Az új központi egységről eleinte elég keveset lehetett tudni, hiszen a bejelentés kapcsán elég szűkszavú maradt a gyártó, ám most fény derült néhány további részletre is.

Galéria megnyitása

Az új processzor az ASUS előadásán tűnt fel egy RoG sorozatú csúcsszámítógépben, amelynek alapját egy RoG Dominus alaplap adta. A 28 maggal és 56 szállal rendelkező HEDT processzor a Skylake XCC (eXtreme Core Count) lapka klienspiaci implementációja. A lapka összesen 30 darab Mesh Interconnect „csempéből” áll, amelyek közül 28 processzormagként funkcionál, a maradék kettő pedig memóriavezérlő szerepkörben működik.

Galéria megnyitása

Az integrált memóriavezérlők 384-bites adatsínt biztosítanak a platformnak, vagyis hat darab DDR4-es memória-csatornát kínálnak, így az új lapka az X299-es platformba egészen biztosan nem fog működni, ott ugyanis 18 processzormagnál és négy memóriacsatornánál húzták meg a plafont. Éppen ezért a friss processzorhoz az LGA-3647-es processzorfoglalatot használó Purley platform klienspiaci változatára lesz szükség – az ASUS RoG Dominus e platform első képviselője.

Galéria megnyitása

Az új alaplap nagyobb lesz az ATX szabványú megoldásoknál, vagyis E-ATX vagy SSI formátummal rendelkezik, ezt szem előtt kell majd tartani a számítógépház kiválasztásakor. Az új alaplapon két darab 24-tűs ATX tápcsatlakozó látható, de csak egy van bekötve, rajtuk kívül pedig további két darab 8-tűs EPS és három darab hattűs PCI Express tápcsatlakozó is lapul a NYÁK-on. A tápáramkör 16 fázisú, komponenseit két ventilátorral ellátott hűtőtömbök takarják.

Galéria megnyitása

Az LGA-3647-es processzorfoglalat két oldalán három-három DDR4-es memóriafoglalat látható, amelyek egyenként 64-bites adatsínen keresztül kapcsolódnak a processzorhoz. A Skylake XCC lapkán 48 PCIe 3.0-s sávval rendelkező PCI Express 3.0-s Hub lapul, így legalább két teljes értékű PCI Express 3.0 x16-os slotot szolgálhat ki a rendszer, plusz még marad is néhány sáv az egyéb bővítőkártyáknak, mint például a PCIe NVMe adattárolóknak, valamint a fedélzeti vezérlőknek.

Galéria megnyitása

Arról egyelőre nincs hír, hogy az új platform és az új processzor pontosan mikor jelenik meg, az viszont biztos, hogy nagyon drága lesz, hiszen már a vállat 18 magos Core™ i9-7980XE modellje is 1999 dollárba kerül, és az X299-es alaplapok sem pénztárcabarát áraikról híresek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_DiEGO_
_DiEGO_
2018. jún. 9. 19:07
#8

Kis verseny a javából : Az AMD kiütötte az Intelt

A Computex 2018-on az Intel 28 magos Core lapkájára egy 32 magos Threadripper 2-vel licitált rá : a Threadripper 2-őt 32 maggal és 64 szállal, ami, ha megvalósul, simán veri az Intel lapkáját.
Az AMD a Threadripper 2 bejelentése mellett más izgalmakkal is szolgált. A cég elmondta, hogy a Vega 56 Nanója a mini-ITX rendszerekhez szállításra kész, és megvillantott egy 7 nanométeres változatot a Radeon Vega GPU-ból, amelyet munkaállomásokhoz szán, végül szó esett az Epyc szerverprocesszor 7 nanós változatáról is, amely jövőre kerül forgalomban.

Resike
Resike
2018. jún. 12. 13:06

Köszönjük Emese eme zsékategóriás propaganda cikket ezen cikk alatt.

thestock
thestock
2018. jún. 7. 17:22
#7

Ez egy állatság. Elnézve a lapot, a foglalatot ez inkább server mint desktop...csak akkó' mé' i7, meg mé' gámerköztársaság? De hát ez van, el kell fogadni hogy van, létezik,megvehető,használható.
Elnézve a foglalatba passzoló processzorokat azt hiszem ez az a kategória amire majd 10 év múlva rákeresek íbéjen :D

Thomas.G.Seiei
Thomas.G.Seiei
2018. jún. 7. 15:30
#6

Arról se felejtkezzünk meg, hogy az a 28 mag 5Ghz ám nem sima hűtéssel volt, hanem egy Hailea HC-1000B chiller ( ami 1000W-t fogyaszt) hűtötte. (ami 400 ezer forint magasságában kapható) egy működés közbeni videó csak a hanf miatt.. : https://www.youtube.com/watch?v=38Pq1FHtyZY illetve http://www.hailea.com/e-hailea/product1/HC-1000B.htm

Thomas.G.Seiei
Thomas.G.Seiei
2018. jún. 7. 15:36

hoppá, nincsen edit menü :( [ * hang ] akart lenni..

razionale01
razionale01
2018. jún. 7. 15:15
#5

Ez egy zseniális vezeték nélküli áramforrású rendszer lehet. Egy alaplapi tápcsati sincs bedugva, de minden ventilátor forog...

eriol
eriol
2018. jún. 7. 15:48

jobbalul

Zedas
Zedas
2018. jún. 7. 14:48
#4

Annyira édesek azok a pici ventik! Így elsőre hatot számoltam össze belőlük.
Klasszul ellensúlyozzák a folyadékhűtés kellemetlen némaságát!

wintercounter
wintercounter
2018. jún. 7. 19:48

Mert a folyadekhuteshez nem kell venti? En hulye, nekem ott porog a gepbe 4 is.

BiroAndras
BiroAndras
2018. jún. 7. 14:00
#3

Kár, hogy szinte semmire se lehet használni. De legalább mocskos drága.

fofoka
fofoka
2018. jún. 13. 18:28

BiroAndras: a Pentium 4 zsákutca volt, 2018-ban ennek a kérdésnek nincs relevanciája. A Prescott után a Pentium III-ig nyúltak vissza, és abból fejlesztették ki a következõ generációt.

bp123
bp123
2018. jún. 7. 13:46
#2

Azt azért még tegyük hozzá hogy a 2 darab 8pin-ről hajtott 16 fázisú vrm kevés volt az allcore 5ghz-hez, azt csak a másik (gigabyte) alaplap tudta.
Abban pedig 4 darab 8pin-ről ment a 28 (igen huszonnyolc, nem írtam el) fázisú vrm.

Btw a 8pin cpu csati terhelhetősége 28A, tehát 12V-on 336W...

FELULET
FELULET
2018. jún. 7. 11:43
#1

28 az semmi, AMD 32-t tud!

B_Real
B_Real
2018. jún. 7. 18:27

Nyilván otthonra semmi szükség ilyenre egy átlag felhasználónak és játékosnak, de ez a piaci szegmens csak egy kis része. Gondolom nem kell mondani...

Vissza az oldal tetejére