1908. június 30-án reggel hét körül Szibéria középső része hatalmas robbanásnak voltak tanúja. Egy máig azonosítatlan égitest (üstökösdarab vagy meteor) lépett a légkörbe, majd tűzgömbbé válva pár száz kilométer megtétele után a felszín felett 6–8 kilométeres magasságban felrobbant. A szemtanúk vallomásai a robbanás becsült helyét az északi szélesség 60° 16′ keleti hosszúság 103° 06′ földrajzi koordináták környékére teszik. A robbanás során a becslések szerint 10–20 megatonna energia szabadult fel, összehasonlításképp a Hirosimára ledobott atombomba 15 kilotonnás volt. A közelben tartózkodó állatok hamuvá égtek, a lökéshullám harminc kilométeres körzetben minden fát gyökerestül kifordított a helyéről, és a legközelebbi, 65 kilométerre levő településen betörte a házak ablakait és ajtóit.
A légkörbe lépő objektum fajtáját máig nem sikerült teljes bizonysággal megállapítani, és a kutatások meglehetősen lassan indultak be a helyszín távolisága és elzártsága miatt. A robbanás után csaknem húsz év telt el, mire az első kutatócsoport a helyszínre érkezett. Leonyid Kulik 1927-es expedíciója döbbenetes igencsak meglepő eredményekkel tért vissza. A robbanás helyszínén, a legbelső 4–5 kilométeres zónában a fák egy része állva maradt, ágaik azonban leégtek, így nyert jellegzetes alakjukról a terület a Telegráf-erdő nevet kapta. A zónán kívül megfigyelhető egy nagy becsapódás minden jele, semmiféle kráterre vagy az égitest legkisebb darabjára sem sikerült azonban rábukkanni. Kulik és csapata komoly ásatásokat folytatott, minden eredmény nélkül. Ebből arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy az égitest valószínűsíthetően egy főként jégből álló üstökösdarab lehetett, amely teljes mértékben megsemmisült, elpárolgott a robbanás során.
Bizonyos elemek azonban nem illenek bele az üstökös-elméletbe. A későbbi kutatások megvizsgálták a legfelső tőzeges üledékréteget, és irídium nyomait mutatták ki abban, hidrogén-, szén- és nitrogén-izotópok mellett, ami inkább a kondritos, vagyis a maggal rendelkező, kőből álló meteoritokra jellemző. Más vizsgálatok meteoritszerű mikrorészecskéket találtak a fák maradványaiba ágyazódva. De igazán hatásos bizonyítéknak továbbra sem volt nyoma.
Ez talán hamarosan megváltozik, hiszen a Geochemistry, Geophysics, Geosystems című lap oldalain olasz kutatók egy csoportja megjelentetett egy tanulmányt, miszerint nyomára leletek a meteorit egy nagyobb darabjának egy, a robbanás epicentrumától nyolc kilométerre fekvő tó alatt. A tudósok egy évtizede vizsgálják a Cseko-tavat, amelyet már egy ideje a lehetséges becsapódási kráterek között tartanak számon. Ez a hosszúkás, 700 méter átmérőjű tó meglepően mély a környék vizeihez képest, melyek az örökké fagyott talaj miatt általában sokkal sekélyebbek. A tölcsérre emlékeztető keresztmetszetű tó legmélyebb pontján az ötven métert is eléri.
1999-ben az olasz kutatók mintát vettek a tó üledékének legfelső rétegéből, és hangradaros vizsgálattal leképezték a tó aljzatát és alatta található rétegeket. A felső rétegekben a mocsaras tavakra jellemző, szerves hulladékban bővelkedő összetételt találták, alatta azonban homokos anyagréteg helyezkedik el, amely alig tartalmaz szerves anyagot. A felső réteg lerakódásának kezdeteit száz évvel ezelőttre teszik, amely időpont összecseng a tunguzkai esemény idejével. A hangradaros vizsgálat továbbá egy kisebb, nagy sűrűségű régiót jelzett a tó legmélyebb pontja alatt.
A kutatók 2009-ben tértek vissza a helyszínre, hogy immár újabb technológiákkal megvizsgálják azt. Magnetométerrel keresgélve ismét csak a tó legmélyebb pontjánál gyenge anomáliát mutattak ki. Ez a műszer a mágneses mező erősségét méri nagy pontossággal, és az ebben érzékelt változások általában eltérő mágneses tulajdonságokkal rendelkező anyag jelenlétére utalnak.
A kutatók szerint mindez afelé mutat, hogy a Cseko-tó az esemény (egyik) becsapódási krátere lehetett, és a légkörbe lépő objektum egy darabja még mindig a tó alatt pihen. A tudományterület művelői között éles vita folyik az elméletről. Egyesek szerint a tó alakjára egyáltalán nem illenek a becsapódási kráterek jellemzői, és a mért adatok is megmagyarázhatók az üledék sajátos összetételével. A feltételezett kráter méretét ráadásul túl nagynak találják egy kőmeteorithoz.
Az olaszok szerint azonban a különleges talajviszonyok, a tőzeges felső réteg és az alatta lévő állandóan fagyott talaj megmagyarázhatják a szokatlan becsapódási nyomot. Meggyőződésük, hogy a Cseko-tó közepén, tíz méternyi üledékréteg alatt rejtőzik a mindent eldöntő bizonyíték elméletükre.
