KIVÉTELES TULAJDONSÁGOKKAL BÜSZKÉLKEDŐ RYZEN THREADRIPPER PROCESSZOR ÉRKEZHET

Az AMD egy igazán ütőképes processzorral ugrik fejest a prémium HEDT szegmensbe, az új processzor pedig akár már a következő héten bemutatkozhat.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. júl. 9. 9:43
Kivételes tulajdonságokkal büszkélkedő RYZEN Threadripper processzor érkezhet

A jelek szerint sikerült lencsevégre kapni egy igazán különleges RYZEN Threadripper processzort, amelynek nem kevesebb lesz a feladata, mint az, hogy méltó konkurenciát állítson az Intel Xeon W-3175X típusjelzéssel ellátott központi egységének, amely a prémium HEDT szinten tanyázik. A válasz elég ütős lesz, ugyanis a RYZEN Threadripper PRO 3995WX 64 maggal és 128 szállal érkezik, csak úgy, mint a RYZEN Threadripper 3990X, ám hozzá képest több érdekes és hasznos extrát is felvonultat.

Mivel egy PRO sorozatú termékről van szó, így a különböző professzionális alkalmazásokhoz természetesen megfelelő támogatás érkezik, valamint az extra biztonsági funkciók és a menedzselhetőség sem hiányzik majd a felhozatalból. Ennél egy fokkal talán érdekesebb, hogy a RYZEN Threadripper 3990X-szel ellentétben ennél a változatnál nem négy-, hanem nyolccsatornás memória-támogatás áll majd rendelkezésre, amelynek keretén belül maximum 2 TB-nyi rendszermemóriát foghat munkára a rendszer, természetesen akár ECC támogatással karöltve is.

Az aktuális információk alapján a RYZEN Threadripper PRO 3995X várhatóan hasonló I/O tulajdonságokkal rendelkezhet, mint a sokkal drágább EPYC 7662-es modell, ám mivel RYZEN sorozatú megoldásról van szó, az órajelek itt magasabbak is lehetnek. Mivel nyolccsatornás memória-támogatást vetnek be, így a szokásos processzorfoglalat alkalmazása helyett az sWRX8-as processzorfoglalat, illetve az AMD WRX80-as lapkakészlet bevetése jöhet szóba. Elméleti szinten nincs kizárva, hogy az sTRX4-es és a TRX40-es lapkakészlettel is kompatibilis lesz az új processzor, igaz, ebben az esetben limitált memória-támogatásra, illetve limitált PCIe funkcionalitásra lehet számítani.

Az új processzor várhatóan már akár 2020. július 14-én megjelenhet, amennyiben a VideoCardz információi helyesek. Alig egy hét múlva kiderül, tényleg bemutatkozik-e az új modell, illetve akkor minden olyan technikai részletre is fény derülhet, amelyeket jelenleg homály fed.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

76 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
GeriBátyó
GeriBátyó
2020. júl. 9. 16:42
#7

" méltó konkurenciát állítson az Intel Xeon W-3175X típusjelzéssel ellátott központi egységének "  Ez elég nagy blődség, mert az említett Xeon még a TD 3970X-nek sem ellenfele, nemhogy a 3990X-nek. Maradjunk annyiban, hogy az AMD ezt megcsinálta, mert megteheti.

motoros_gep
motoros_gep
2020. júl. 9. 15:24
#6

Kétlem hogy ennyire árérzékeny az a réteg aki 64 magos Epyc-et venné, de eddig kivárt most meg ugrik az jóárasított Threadripperre.. :)

[bocs, válasz akart lenni s_ottonak]

s_otto
s_otto
2020. júl. 9. 16:59

@motoros_gep

Jaja. Azért készítenek hozzá szerver lapot a gyártók. :D

Az árérzékeny dolgot nem is értem, egy kisebb cégnek mindegy mennyit fizet?  Mi van az ár/érték aránnyal? Vagy mire gondolsz?

Ez a kivárt is.... mi az hogy kivárt? Jövő héten nem lehet senkinek ilyenre igénye, mert eddig nem volt?

Vagy szerinted ez ilyen igény jellemzően csak az első negyedévben jelenik meg, március 31-ig megvesz mindenki mindent, aztán setovább? :D

pdx006
pdx006
2020. júl. 9. 13:08
#5

Lassan, de biztosan tör előrefele az AMD. Mennyi is volt például itt a múltheti eladása csak a 3600-nak? 300? 400? 500 darab? És ez már így megy november óta. Ezt nevezhetjük példátlan népszerűségnek is. Még akkor is, ha valaki hivatás szerűen frissíti a vásárlói véleményeket és nyomja rájuk az egy darab diszlájkját.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. júl. 9. 12:18
#4

Jaja piros is édes is és naggyon fincsi. Minél több a magja annál jobb !  

Nincs is JOBB a görögnél :D

Snowman
Snowman
2020. júl. 9. 11:56
#3

Video kártya szinten sem ártana egy ütős ellenfél.

Szabina2019
Szabina2019
2020. júl. 9. 9:59
#2

Lassan az AMD majmot csinal az intelbol.

TyphoonX
TyphoonX
2020. júl. 10. 0:33

@Dragon3k  Te sem dolgoztál még multinál, marhára  nem megveszik és kész. Az avialability kritikus. Ha nincs rendes support nem fognak veled szórakozni. És ez az ahol az AMD elvérzik stability és support. Lehet vérjózsinak fasza hogy 64 magos TR-el nyomja a blendert otthon és elcsüppen a CB score-tól de egy DC-ben egy BIOS error és lehet millió dolláros kiesés. Szóval pont hogy elég fontos a support.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. júl. 9. 9:51
#1

dinnye

Whysper
Whysper
2020. júl. 13. 9:21

@TyphoonX  Az érdekes.. meglátás  nem itt volt ,hog ya 3100    all core 6 ghz  1,45 volton?   Szóval  ha 6 ghz 1,45-t ment akkor   5ghz allcore nem biztos ,hogy lehetetlen neki valami emberi 1,30 - 1,38 körül.   https://ipon.hu/magazin/cikk/extrem-ryzen-3-3100-tuning-majdnem-sikerult-elerni-a-6-ghz-et

Vissza az oldal tetejére