Shop menü

KÍNÁBAN ELÉGGÉ DÖCÖGŐS LEHET A RADEON RX 7900-AS SOROZAT RAJTJA

A hírek szerint máshol is lehetnek majd kisebb problémák, egyes gyártók termékei késni fognak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Kínában eléggé döcögős lehet a Radeon RX 7900-as sorozat rajtja

Az AMD Radeon RX 7900-as sorozatának rajtja a jelek szerint nem lesz túl zökkenőmentes Kínában, és azzal kapcsolatban is érkeztek hírek, mire számíthatunk az egyéb régiókban. Az új videokártyák a tervek szerint 2022. december 13-án jelenhetnek meg kereskedelmi forgalomban, ám az eddigi információk alapján első körben főként az AMD által tervezett MBA referenciamodellekből érkezhet nagyobb mennyiség, az AIB partnerek termékeinek elérhetősége limitált lehet.

A kínai iparági források alapján úgy tűnik, Kínában az AMD által tervezett és gyártatott referenciamodellek elérhetőségével kapcsolatban lesznek problémák, ami elsősorban a kínai importszabályoknak köszönhető, valamint annak, hogy az új videokártyák csomagolásán „Made in Taiwan” felirat díszeleg. Utóbbi problémába korábban a Corsair is belefutott már: az egyes termékek csomagolásán hibásan tüntették fel a gyártási országot, Kína helyett Tajvant jelölték meg a hírek szerint, így az érintett termékeket visszahívták és korrigálták a hibát. A jelek szerint az AMD esetében is ilyesmiről lehet szó, az efféle hibás címkézést pedig a jelek szerint nem tűrik a kínai hatóságok, azaz a kínai piacra szánt termékekhez új csomagolást kell készíteni és a készleteket újra is kell csomagolni – már amennyiben hihetünk az értesüléseknek.

Közben a német Igor’s Lab tulajdonosa is beszerzett néhány fontos információt, amelyekből kiderül, eleinte nagyjából 10 000 darab referencia Radeon RX 7900-as sorozatú videokártya érkezik az EMEA régióba, ebből a mennyiségből 3000 darabot Németország kaphat. Hogy ez elegendő lesz-e a kereslet kielégítéséhez? A rajtot követő néhány napon belül mindenképpen fény derült rá. Az Igor’s Lab forrásai azt is elárulták, hogy az AMD új videokártyái körül felmerült némi probléma, már ami a BIOS-t és a drivereket illeti. Az egyik nagy exkluzív partner emiatt a hivatalos rajt előtt nem is indítja el a videokártya-szállítmányokat, azaz ennek a gyártónak a termékei majd csak egy héttel a hivatalos rajt után válhatnak elérhetővé. Egy másik gyártó ezzel egy időben arról számolt be, hogy saját videokártyái nem kerülnek forgalomba idén, majd csak 2023 januárjában találkozhatunk velük a boltok polcain.

Galéria megnyitása

A Board Channels értesülései szerint az új COVID-19 hullám miatt egyes gyáraknak be kellett zárniuk Kínában, ez az esemény pedig érintette a Radeon RX 7900-as videokártyák szállítmányait is. Azóta néhány üzem újra megnyílt, ám az nem világos, hogy végül mekkora csúszást okozhat az ideiglenes bezárás miatt kieső termelés.

Ugyanezen a fórumon arról is beszámoltak, hogy az Nvidia a nem is oly távoli jövőben a GeForce RTX 4080-as modell árának csökkentésére készülhet, méghozzá azért, hogy az új videokártya ár/teljesítmény aránya javuljon, így versenyképesebb lehessen a piacon. A GeForce RTX 4080 fogadtatása nem volt valami kedvező, a felhasználók szerint a jelenlegi árszint nem elfogadható, így nem is tolonganak a termékért. Az árkorrekcióra valamikor a hónap közepe felé kerülhet sor, már amennyiben pontosak az értesülések. Európában egyébként már történt egy kisebb árkorrekció, ami az EUR-USD árfolyamingadozás miatt válhatott szükségessé a beszámolók szerint.

A Radeon RX 7900 XTX várhatóan 999 dolláros áron debütál, teljesítménye pedig a GeForce RTX 4080 szintjén helyezkedhet el, ami viszont 1199 dolláros listaáron került forgalomba, így a versenyképesség növelése érdekében tényleg szükség lesz némi árkorrekcióra. A Radeon RX 7900 XT ezzel szemben 899 dolláros áron érkezhet.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére