A BESZÁMOLÓK ALAPJÁN NEM TOLONGANAK A GEFORCE RTX 4080-AS VIDEOKÁRTYÁÉRT

Az első napokban nagy volt a kereslet, ám gyorsan eltűntek a potenciális vásárlók, így most bőven van raktárkészlet az újdonságból.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. nov. 24. 9:44
A beszámolók alapján nem tolonganak a GeForce RTX 4080-as videokártyáért

A GeForce RTX 4080 rajtját követően elég sok helyen indult roham az új videokártyáért, az első raktárkészletek néhol egy nap alatt elfogytak, ám azóta valahogy alábbhagyott a lendület: többnyire bőséges kínálat várja a vásárlókat világszerte, viszont ők valahogy csak nem akarnak megérkezni. A beszámolók szerint egyértelműen az árazás a baj, ugyanis míg a GeForce RTX 3080 anno 699 dolláros áron debütált – majd a hatalmas érdeklődés miatt gyorsan túlárazottá vált –, addig a GeForce RTX 4080 sokak szerint már listaáron is eleve túlárazott, hiszen elődjéhez képest 71%-kal magasabb áron debütált.

A jelenlegi gazdasági és inflációs környezetben egy efféle árnövekedést nehezebb érvényesíteni, főleg úgy, hogy a GeForce RTX 30-as készletekből is bőven rendelkezésre áll még elegendő mennyiség, illetve az sem segít, hogy a használt videokártyák piaca is eléggé pörög, hála a felszámolt bányászfarmokból érkező használt termékeknek.

Galéria megnyitása

A HardOCP fórumon található táblázat alapján az Amerikai Egyesült Államok területén található viszonteladó, a Microcenter kínálatában zavartalanul elérhető a GeForce RTX 4080, ugyanis 1227 példány áll rendelkezésre. A Newegg és az Amazon kínálatában szintén megtalálhatóak a szóban forgó modellek, jellemzően az MSRP feletti áron – a GeForce RTX 4080 esetében 18%-kal, a GeForce RTX 4090-nél pedig 40%-kal kerül többe a legolcsóbb modell a listaárhoz képest.

Kanadában is hasonló a helyzet, ott sem tolonganak az Nvidia második GeForce RTX 40-es sorozatú videokártyájáért. A Hardware Canucks szerint hasonló a helyzet a Radeon RX 6500 XT rajtjához, amelyből szintén bőven volt raktárkészlet a rajtot követően, pedig akkor még a kriptovaluta-láz is rontotta a helyzetet – most viszont a GeForce RTX 4080 iránt nincs kereslet.

Az Egyesült Királyságban csak a Founders Edition modellekből van egy kisebb fajta hiány hírünk írásakor, az AIB partnerek termékei a jelek szerint zavartalanul elérhetőek. A brit forrás, azaz az OC3D is azt fogalmazta meg kritikaként, hogy az ár/teljesítmény arány finoman szólva sem ideális, így szükség lehet egy árkorrekcióra is, főleg a jelenlegi gazdasági/inflációs környezetben.

Németországban a Hardware Luxx munkatársa, Andreas Schilling számolt be hasonló tapasztalatairól, vagyis a szóban forgó térségben is csekély a kereslet a GeForce RTX 4080-as videokártyák iránt. Szerinte a GeForce GTX 16-os és RTX 30-as sorozatú videokártyákból is bőven van raktárkészlet (nagyjából 7500 darab), a gamerek igazából nem igazán akarnak a GeForce RTX 40-es vonatra felülni, legalábbis tömegesen nem. Az első néhány napban azért jól fogytak a készletek, még a magasabb árak ellenére is, ám azóta megnyugodtak a kedélyek, bőven van raktáron az újdonságokból, ám ennek ellenére a használtpiacon nagyobb pezsgés mutatkozik.

A PCGH.de munkatársai egy szavazás keretén belül mérték fel, mit gondolnak olvasóik a GeForce RTX 4080-as videokártyával kapcsolatban, már ami az árazást illeti. Az 500 szavazónak csak kevesebb, mint 1%-a gondolta úgy, hogy az új videokártya ára korrekt, a többség inkább úgy látja, 500 euróval drágább a termék, mint kéne. Lényegében a GeForce RTX 3080 árához hasonló szintre várták a GeForce RTX 4080-as modellt.

Galéria megnyitása

Kínában sem sietnek a gamerek a GeForce RTX 4080 miatt az online és fizikai boltokba. A HKEPC munkatársai szerint a GeForce RTX 4090 iránti óriási érdeklődést látva az üzletek felkészültek a pörgős rajtra a GeForce RTX 4080 kapcsán, ám ezúttal nem indult roham az újdonság iránt. Szerintük a nagyobb költségvetéssel rendelkező vásárlók inkább kipótolják a két modell közötti árkülönbséget és inkább GeForce RTX 4090-es videokártyára vágynak.

A fenti helyzet igazából nemcsak a magas ár miatt alakulhatott ki, hanem a gazdasági lassulás és az inflációs nyomás okozta negatívumok miatt is, hiszen ilyen környezetben a nagyobb kiadásokat kétszer is meggondolja a többség. Mindenesetre az aktuális állapot nem egy jó jel, hiszen rendszerint az új videokártyák rajtját követő néhány hétben szokott csúcsra pörögni a kereslet, ami sokszor az árak emelkedését is okozza, ám a nagy roham a GeForce RTX 4080 esetében valamiért elmaradt, pedig a karácsony előtti ajándékvásárlási láz közepén tartunk, ami rendszerint a csúcskategóriás videokártyák piacát is meg szokta pörgetni. Hogy az Nvidia reagál-e a helyzetre, például akár egy árkorrekcióval? Ez egyelőre rejtély, de ha nagyon nem produkálja a termék a várt számokat, könnyen lehet, hogy valamit kitalálnak a forgalom javítása érdekében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bootman
Bootman
2022. nov. 25. 11:37
#12

A bányászat idején ment a szekér, akkor elszálltak az árak. Azonban annak vége, viszont az nvidia még nem vette észre árazás szempontjából sajnos. De majd rájönnek, csak idő kérdése.

Punisherxxx
Punisherxxx
2022. nov. 24. 18:35
#11

Már nem azért, de ha olcsóbb lenne akkor meg a nyerészkedők vinnék fel az árat.

thestock
thestock
2022. nov. 24. 16:18
#10

Én azt szeretném, hogy olyan árak legyenek mint 2000-ben, csak sajnos Brüsszel és a baloldal kitalálta az árfolyamot és az inflációt :(

Bootman
Bootman
2022. nov. 25. 11:32

@thestock Mekkora Baromság! Szerintem inkább hallgass, hogy ne tűnj ilyen butának...

madcaptain
madcaptain
2022. nov. 24. 15:11
#9

Szandekosan araztak igy be, hogy eladjak a sok regebbi kartyat. Aztan ha azok elfogytak tobbyyire szepen leviszik az arat legalabb 1000 dolcsira.

Dragon3k
Dragon3k
2022. nov. 24. 20:13

@Terror  persze, mert pl amd kártyákkal is tele vannak, mégis olcsóbban nyit a 7900xtx, mint a 6950xt. De nézhetnénk a 4090-et is, tele vannak 3090ti-vel is és csak 100 dollárral nyitott magasabb áron az új. Inkább csúsztaták volna el a 4080 megjelenést.

__PARASZT__
__PARASZT__
2022. nov. 24. 13:12
#8

ha lemegy 200k alá megveszem, füteni jo lesz

carrast
carrast
2022. nov. 24. 12:48
#7

nyugodtan rájuk rohadhat az egész készlet

Levy_Szh
Levy_Szh
2022. nov. 24. 12:10
#6

MERT DRÁGA !!!

A pénztárcám 300at engedne meg .. mennyiért kapható ?  700+++

Régen a GTX 1080 160eFt  az RTX 2070S meg 230eFt volt , hogy lett ebből az árkategóriából 700 meg millás vidikarik ?

Nem kell mert még a gyári árhoz képest is dupla áron kapható !!!

Dragon3k
Dragon3k
2022. nov. 24. 17:15

@Levy_Szh  azóta a tsmc kb 100%-ot drágult, itt van iponon pont a cikk róla. Drágultak a ramok és minden alkatrész, az áramköri lap, a hűtés...... ezek mellé társul a pofátlan profit és a szar forintunk.....

rfj1989
rfj1989
2022. nov. 24. 12:07
#5

Rá kéne jönni, hogy a játékosok / otthoni felhasználók nem vágynak arra, hogy az amúgy is drága alaplap / cpu / ram / stb. mellé, még 1000 dolcsis kártyát is kelljen venni... Jó lenne visszatérni arra a szintre, mikor 500 dolcsi körül kínálták a csúcskártyákat, és egy erős közepeset 2-3 száz között haza lehetett vinni. E felett fizessen az aki munkára meg másra használná az óriási teljesítményt / extra funkciókat.

Dragon3k
Dragon3k
2022. nov. 24. 17:12

@madcaptain ez mellett a tsmc is sokat drágult, meg egyéb alkatrészek is, igy max álmodozni lehet az 500 dolláros csúcs kártyákról.

zkarpati
zkarpati
2022. nov. 24. 12:03
#4

A "a gamerek igazából nem igazán akarnak a GeForce RTX 40-es vonatra felülni" kijelentéssel vitatkoznék. Csak az első pár héten több mint 100,000 db 4090-est adtak és még most is skalpolják. Ebben az árkategóriában a legjobbat akarják a vásárlók és nem pedig a 4080-ast vagy az RX7900-at.

patrik2991
patrik2991
2022. nov. 24. 11:17
#3

A gamerek nem akarnak annyit fizetni egy kártyáért mint annó a bányászok? Mik vannak...

Angelusz
Angelusz
2022. nov. 24. 11:00
#2

ugyan miért lenne rá kereslet? Eddig a bányászat vitte a videókártya piacot, de az nagyrészt az ethereum átállása miatt kb halott.

Lordy
Lordy
2022. nov. 24. 10:36
#1

A 4080 pont egy olyan kártya volt, amit nagyon vártam, de az ára olyan szinten bődületes, hogy inkább vettem egy 3080-at a múlt héten. A teljesítménye elég lesz pár évig, és legalább nem kell ezzel az átokverte új power csatlakozóval szenvedni.

Lordy
Lordy
2022. nov. 25. 3:52

@Dragon3k ontosan ez a helyzet, 4k-s a kijelzőm, de valahol meg kellett húzni egy határt, hogy mennyit vagyok hajlandó költeni egy gépre. Szerintem így is többe volt maga a GPU, mint az előző gépem összesen.

Vissza az oldal tetejére