Az Nvidia GeForce RTX 50-es sorozatának első tagjai még a CES 2025 idején mutatkoztak be hivatalosan, és már akkoriban fény derült rá, hogy még január folyamán megjelennek kereskedelmi forgalomban is. A GeForce RTX 5090-ről szóló első tesztek a napokban be is futottak, de 2025. január 29-én a GeForce RTX 5080 Founders Edition tesztjei, majd egy nappal később az AIB partnerek által készített példányok tesztjei is megjelenhetnek, valamint 2025. január 30-a lesz az a nap is, amikor a GeForce RTX 5090-es és a GeForce RTX 5080-as videokártyák kereskedelmi forgalomban is megjelenhetnek. Velük együtt a Kínára szabott, korlátozott teljesítménnyel érkező GeForce RTX 5090D is elérhetővé válik a megfelelő régiókban.

Elég régóta mondogatják az iparági információkra alapozó pletykálók, hogy az új videokártyákból eléggé limitált mennyiség állhat rendelkezésre a rajt napján, ami nem egy jó hír, hiszen a kevés videokártya miatt hamar az egekbe emelkedhetnek az árak – a nyerészkedők számára viszont kedvező lenne a helyzet. Egyes esetekben már 7000 dollárt is elkérnek a nyerészkedők azért, hogy a megjelenés napján garantáltan szerezzenek GeForce RTX 5090-es videokártyát a vásárlók számára, ami arra utal, valóban limitált lesz az első körös felhozatal. Az 1999 dolláros listaáron érkező gamer videokártya mellett a GeForce RTX 5080-ból sem lesz elegendő mennyiség, vagyis az olcsóbb modell árai is alaposan elszállhatnak majd.

Galéria megnyitása

Az MSI hivatalos megerősítése alapján úgy tűnik, a pletyka igaz, valóban nagyon limitált lesz az a videokártya-mennyiség, ami 2025. január 30-án az üzletek virtuális és fizikai polcaira kerülhet, ami több okra vezethető vissza. Az MSI szerint arról van szó, hogy az Nvidia egyszerűen nem bocsátott elegendő mennyiségű Blackwell GPU-t az AIB partnerek rendelkezésére, akik így nem is tudtak megfelel mennyiségű videokártyával készülni a rajtra. A tajvani BenchLife.info értesülései szerint a problémát az okozta, hogy az Nvidia és az AIB partnerek között nem volt megfelelő kommunikáció. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy 2025. január 30-ára esik a Kínai Holdújév második napja, ennek köszönhetően mind a gyártás, mind pedig a szállítás nehézségekbe ütközik. Korábban egyébként egyes nagy európai viszonteladók is arról számoltak be, extrém alacsony raktárkészlettel várják az új videokártyák rajtját.

A várakozások szerint a GeForce RTX 5090 és a GeForce RTX 5080 elérhetősége február folyamán jelentősen javulni fog, ahogy az AIB partnerek és az Nvidia közötti kommunikációs problémák rendeződnek, hiszen több videokártya készülhet majd el és több így több kerülhet forgalomba is. Az egyelőre nem világos, milyen gyorsan javul majd a helyzet és ez az árak alakulására hogyan hat, de az biztos, hogy a megjelenés napján erősen limitált készletekre és rendkívül borsos árakra kell majd felkészülni. Az elkövetkező hetek alkalmával meglátjuk, milyen gyorsan javul majd a termékek elérhetősége.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Wizzard
Wizzard
2025. jan. 29. 9:52
#7

Az MSI új infókat közölt:

"According to a message posted on the official Discord, MSI does not expect to have any stock available through its official store on January 30 (launch day). The company will allow preorders, but only for stock that has already been confirmed. The cards are expected to ship to customers starting February 6.

We are going to allow RTX 5090 preorders on 1/30 at 6 AM PST, with a ship date of 2/6. The RTX 5080 will be available for purchase on 1/30 at 6 AM PST, with an immediate ship date of 1/30. RTX 5090 preorders will open on 1/30 at 6 AM PST, with a ship date of 2/6.”

The important inforamtion is that the company representative confirmed to us though that other retailers will have stock of RTX 5090, so this only refers to the official US store."

https://videocardz.com/newz/msi-delays-geforce-rtx-5090-official-us-store-availability-to-february-6

A február 6 sem rossz, de azt írják USA-n kívül van készlet az 5090-ből. És az 5080 is elérhető jan 30-al. :D

csapi26
csapi26
2025. jan. 28. 19:41
#6

Lol ki a f.sz fogja ezt megvenni, ha csak 10%kkal gyorsabb, mint a leváltott modell?

csapi26
csapi26
2025. jan. 29. 7:32

@Gpety ez igaz.

Wizzard
Wizzard
2025. jan. 28. 18:09
#5

https://videocardz.com/newz/alleged-geforce-rtx-5080-3dmark-leak-15-faster-than-rtx-4080-super

"Alleged GeForce RTX 5080 3DMark leak: 15% faster than RTX 4080 SUPER"

Bárcsak a 9070 XT és a 7900 XT között lenne meg ez a 15%. 

5070 Ti: GeForce RTX 5070 Ti launches February 20, first reviews drop February 19

Wizzard
Wizzard
2025. jan. 31. 13:41

@Ashtm

@Ashtm Szóval azt éppen nem olvastad. Igen igy már egyértelmű, köszi. Mert biztosan azt is szóvá tetted volna. XD

Szerintem mindig csak azt olvasod, amit én írok.  Akkor kérlek a jövőben ne a fórumon éld ki a nyomorúságodat,  és hagyd békén a magamfajtát, jó? Ezt az időt, amit rám szántál, szánd az életedre. Szia. XD

Resike
Resike
2025. jan. 28. 17:28
#4

The more you buy the more it melts.

piterpen
piterpen
2025. jan. 28. 13:25
#3

Akkor nem direkt tartják vissza,míg nem növekszik még jobban az ár és kereslet.

chris123
chris123
2025. jan. 28. 13:16
#2

Scalpers paradise...

thedeveloper
thedeveloper
2025. jan. 29. 22:07

@Gpety "5080 igazából alig gyorsabb a 4080 supertől" superNÉL. A -tól / -től egészen mást jelent.

carrast
carrast
2025. jan. 28. 12:55
#1

fújd a lufit bőrdzseki, fújd csak

jeanerik
jeanerik
2025. jan. 29. 19:37

@carrast Én ezt úgy ismerem, hogy Fújd ki vidra! Fújd ki!

Vissza az oldal tetejére