Kétoldalas okostelefonokban gondolkodik a Xiaomi

A vállalat készített már működő terméket, és a jelek szerint ennek még lehet folytatása is.

Kétoldalas okostelefonokban gondolkodik a Xiaomi

A Xiaomi mindenkit megdöbbentett, amikor tavaly bejelentette a Mi Mix Alpha készüléket (ez szerepel a borítón), ami egészen döbbenetes lett, soha korábban hasonló konstrukció még nem látott napvilágot. És a jelek szerint a kínaiak komolyan veszik ezt az irányt, ugyanis olyan szabadalmak jelentek meg a neve mellett, amiken hasonló dizájnokat ábrázolt.

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) jegyzi a Xiaomi kétoldalas mobilokra vonatkozó szabadalmait. A vállalat nem is egy, hanem rögtön kettő formatervet is benyújtott a WIPO-hoz, és mind a kettő nagyon izgalmasnak tűnik. És tekintve, hogy a Mi Mix Alphát már sikerült kalap alá hoznia, egyáltalán nem lenne meglepő, ha tényleg továbbvinné ezt a vonalat, mert a friss szabadalmak is hasonlóak.

A Mi Mix Alpha esetében a Xiaomi egy olyan dizájnt valósított meg, aminél a képernyő mindkét széle lefolyt az előlapon, és folytatódott a mobil hátán. Ehhez képest a mostani szabadalmak még egyszerűbbek is. Mind a kettő, egymástól eltérő formavilágnál „csak” az egyik oldalon hajlik át a panel az okostelefon túloldalára.

Az oldalról hajlított képernyős formaterv első ránézésre nagyon hasonlít a Huawei Mate X-re zárt állapotában, persze ezt nem lehet kinyitni, teljesen fix a felépítése, de ha kell, akkor átfordítható. Ebben az esetben úgy fut a hátlapon a képernyő, hogy egy szélső sáv szabadon marad a kameráknak, valamint a feliratoknak.

Galéria megnyitása

A felülről áthajlított képernyős eszköz már érdekesebben néz ki, ilyennel ugyanis még semmilyen formában nem találkozhattunk korábban. Kicsit olyan, mintha egy spirálos jegyzetfüzettel nézne szembe az ember. A lehető leginkább figyelemfelkeltő külső elérése érdekében a Xiaomi itt már kamerakivágást is használna. És a házlapnak csak az alsó néhány millimétere maradna szabadon – ahol például elférhet a gyártó márkajelzése.

Galéria megnyitása

Közös jellemzője a tervezeteknek, hogy csak egyetlen kameramodult vonultatnak fel. Nincs egyik esetben sem előlapi kamera, mert egész egyszerűen teljesen indokolatlan lenne. Mivel a hátlap is egy nagy kijelző, így a főkamerát és a társait gond nélkül lehet alkalmazni szelfik készítéséhez. És így az önarcképek is csúcsminőségben hozhatóak létre, nem kell lentebb adni ilyen szempontból, hiszen a frontkamerák szinte minden esetben szerényebbek.

A szabadalmakat sosem szabad kézpénznek venni, ezúttal is érdemes ezeket fenntartással kezelni, egyáltalán nem biztos, hogy bármelyik megvalósul. Viszont mivel a Xiaominak a Mi Mix Alpha révén már tapasztalata is van az ilyen dizájnok megvalósítását illetően, így ezúttal joggal lehetnek bizakodóak azok, akinek valamelyik kivitel felkeltette az érdeklődését.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramona YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap