Az AMD RYZEN 3000-es sorozata már majdnem teljes, ugyanis a kínálatból csak a legtöbb processzormaggal szerelt modell, a RYZEN 9 3950X hiányzik, amelynek megjelenését erre a hónapra ígérte az AMD, ám nemrégiben frissült az útiterv, ugyanis ahhoz, hogy elegendő mennyiségben elérhetővé váljon a termék, további időre van szükség. Az E3 2019 alkalmával bemutatott processzor 16 maggal és 32 szállal rendelkezik, így a klienspiacon elsőnek számít, ugyanis ennyi erősforrást még egy modell sem kínált.

Galéria megnyitása

A 72 MB-nyi megosztott harmadszintű gyorsítótárral rendelkező processzor 3,5 GHz-es magórajelen ketyeg, a maximális boost órajel pedig 4,7 GHz-es értéket képvisel – ezekhez 105 W-os TDP keret társul. Az aktuális tervek szerint a 749 dolláros újdonság november folyamán jelenik meg kereskedelmi forgalomban. Hogy ennek a késésnek köze van-e ahhoz, hogy a TSMC-nél közel háromszorosára nőtt egy rendelés teljesítésének átfutási ideje? Alighanem igen.

Szintén novemberben érkezik az új HEDT platform is, amelyben a harmadik generációs Threadripper processzorok kapnak helyet. Ezekkel kapcsolatban egyelőre semmi konkrétum sem szivárgott ki az iparági forrásoktól, azt viszont biztosra vehetjük, hogy az új termékpalettával igen sok borsot törhet majd az AMD az Intel orra alá.

Galéria megnyitása

Az Intel háza táján egyébként szintén frissül a HEDT platform, így rövidesen Cascade Lake-X sorozatú processzorok is megjelennek a termékpalettán, amelyek továbbra is LGA-2066-os foglalatba illeszkednek. Intel fronton 18 processzormagra és 36 szálra, míg AMD fronton 32 processzormagra és 64 szálra számíthatunk a csúcsmodellek esetében. Hogy az újdonságok milyen teljesítményt nyújtanak egymáshoz képest? Erre az első független tesztek egészen biztosan választ adnak november folyamán.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

66 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
systemforger
systemforger
2019. szept. 24. 19:15
#3

Ezek után legyen okos az ember, hogy ThreadRippert vagy Epycet vegyen. Végre végre! Hajrá AMD! Lehet érdemes lesz figyelni a még készleten megmaradt második generációs TReket, mert ha sokat zuhan az áruk, akkor le lehetne csapni valamelyik izmosabb példányt egy 24 magosat mondjuk 180K körül  nem lenne rossz. :D Kérdés, hogy mekkora különbség lesz az új és a régi között. Mert már ez a ryzen 9 3950X is übereli a ez előző generációs TR 2970WX -et cache méretben.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. szept. 25. 21:06

@developer Az új procik kijövetelével nagy mértékben bezuhant a threadripperek ára, így annak aki egy felső kategóriás procit venne opció lehetNE a threadripper, ha nem lenne annyira túlárazva az alaplap.

punchman
punchman
2019. szept. 24. 0:02
#2

2017-ben az AMD új korszakot nyitott a 8 és 16 magos platformokkal a PC piacon. De hogy 2019-re ugyanezen kategóriákban ismét megduplázza a magszámot, miközben 15%-ot javul az IPC, azt ki gondolta volna pár éve? Közben pedig a gyengébb területeken is fejlődött az architektúra. Javult az energiahatékonyság, a boost (XFR2/PB2/PBO), a memória támogatás, a késleltetés és a PCIe.

Eközben az Intel, aminek csak a szoftveres költségvetése önmagában nagyobb mint az AMD teljes költségvetése, eljutott a Kaby Lake-től és a Skylake X-től, a sokmagos foltozott Kaby-Skylake architektúrához, ugyanazon a node-on.

Mindezt úgy, hogy az AMD minimális bevétellel tervezte az alapoktól újra a Bulldozer után, minimális pénzből, a bukdácsoló GloFo-val összeláncolva. Na, ez a teljesítmény. Ezt csinálja utánuk valaki. Nincs kétségem hogy az Intel elkezdi égetni a dollármilliókat, és versenyképes architektúrákkal jön elő pár éven belül, de ha mögötted a világ minden pénze, úgy nem nehéz. Az nagyon kevés cégnek sikerül, amit és ahogyan az AMD véghez vitt pár év alatt.

csabi02
csabi02
2019. szept. 26. 22:18

@PARASZT Pl itt meg a legolcsóbb ref. 5700XT-t 420€-tól adják,ami igen sok a customokhoz képest (dual 450€),2070s custom meg media marktban is 530€,de cyberporton tegnap láttam a zotac twinfan 500€ volt,ami itt 6-9000FT difi,otthon 40-50ezer,akárcsak a procik esetében,ugyanaz.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. szept. 23. 18:32
#1

Mi az, hogy most nem lezs 64 mag 128 szálas verzio? Ki fog így amd-t venni?

Whysper
Whysper
2019. szept. 25. 10:41

@Geralt_of_Trivia  Klassz a sok mag  virutálsian feloszthatom 4 részre. 8) így nem  4x360 dolláros  Anrodl license kell csak  1x360. 8))

Vissza az oldal tetejére